Vadföldön

Nagyon vágytam már arra, hogy szarvasokat lássak. Felhívtam hát Károlyt, fiatal fővadász barátomat és megkérdeztem, hogy hol lenne erre esélyem? Egy olyan vadföldet ajánlott, ahol előző nap kilencven (!) gímet számlált. Ha csak a tizedéhez lenne szerencsém, akkor is boldog lennék! - latolgattam az esélyeimet és délután ötkor elindultam. Fél órányi autózás után ugyanennyi erdei gyaloglás várt rám. Csakhogy java részt felfelé! Teli szájjal szedtem a levegőt és néhányszor meg kellett állnom, hogy kifújjam magam. Az erdő szépségét csak akkor kezdtem értékelni, amikor már ereszkedőbe ment át az út.

Célomhoz közeledve egy disznó csapatba ütköztem. A kocák gyanakvóan méregettek, mert malacaik már a közelemben jártak. Megállva vártam, hogy a kicsik eliszkoljanak. Nem szerettem volna, hogy az anyadisznók ellenem forduljanak. A kis kaland után még néhány métert kellett megtennem a magaslesig.

Időben érkeztem, mert a szépen megvilágított réten még nem volt egyetlen állat sem. A szél bal oldalról fújt, talán nem árul el... Felültem a lesre és várakoztam. Nemsokára egy népes disznó konda indult el felém a túloldalról.

Legalább elszórakoztattak addig, amíg a szarvasok is megjelentek. Eleinte egy-egy magányos borjú jött csak ki, később borjas tehenek futottak hozzájuk, semmitől sem tartva.

Kis idő múltán néhány fiatal bika is kibátorkodott és a többiekkel elvegyülve békés legelészésbe kezdett.

Lassan benépesült a rét, legalább negyven szarvas vette birtokba. Jó volt nézni a sok állatot, csak sajnos egyetlen öreg bika sem vegyült a társaságba, a fény pedig egyre fogyatkozott.

Este kilenckor már indulnom kellett visszafelé. Úgy szálltam le a lesről, hogy az állatokat nem zavartam meg, azok békésen legelésztek tovább.

Bizony, meresztenem kellett a szemem, hogy az összeboruló fák alatti sötétségben ne tévesszem el a lépést.

Két jókora szarvast riaszthattam meg, mert pár méterrel előttem átrobogtak az úton a szívbajt hozva rám. Lehet, hogy a rétre tartó öreg bikák voltak?

Alaposan rám esteledett, néhol alig derengett át a lombok között az alkonyi ég világossága.

A sötétség dacára épségben leértem a kocsimhoz és egy élménydús nap szép jelenetein merengve vezettem haza. A sportos fotótúra után jóleső fáradsággal tértem nyugovóra és nem kellett álomba ringatni. Hatásos befejezés lenne, hogy a fényképezőgépem előtt jó fényben verekedő kapitális gímszarvas bikákról álmodtam, de nem lenne igaz...

Azokról ébren álmodom! :)