KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Fotóm
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. február 7., vasárnap

Illetéktelen behatolás

Mostanában kaptam néhány dicséretet a fotóimmal kapcsolatosan, talán nem érdemtelenül. De ha valamiben gyenge vagyok, az a vízi madarak témája. Éppen ezért kapva kapok minden lehetőségen, hogy erősíthessek ezen a téren. Nemrégiben egy kedves egykori munkatársnőm adott egy tippet. Tegnap felkerekedtem és mintegy fél órányi autózással el is jutottam az ajánlott horgásztavakhoz. Kerítéssel körbevett területek kilométer hosszan, és táblák: ilyen és ilyen horgászegyesület tulajdona, illetéktelenek belépése tilos! Vajon egyáltalán le tudok-e menni valahol a vízhez? 
Az egyik kapu szerencsémre nyitva volt, behajtottam. A parkolóban már állt néhány autó. Nyakamban a fényképezőgépemmel elindultam a halőr kunyhója felé, de ott senki sem volt, csak távolról hallottam a motoros fűkasza zaját. A tavak közötti gáton haladtam a gyönyörű napsütésben. Az olvadó jégről visszatükröződve vakított az erős fény, úgy fordultam, hogy a hátamat érje. Sehol egy madár, sehol egy lélek. Hirtelen vadkacsák repültek át felettem.



A hátsó úton sétáltam. A horgász stégek, házikók egymás mellett sorakoztak a parton. Már csaknem elértem a tó végét, amikor emberek jöttek velem szembe. A nádat kezdték ritkítani. Barátságosan fogadták a köszöntésemet, szóba elegyedtünk. Ők a fényképezésről kérdezgettek, én meg a helyi viszonyokról. Megtudtam tőlük, hogy a szomszédos tó felé van egy kiskapu a kerítésen, azon nyugodtan átmehetek, mert ott tanyáznak a szürkegémek. Így is tettem. 
Eleinte csak néhány átrepülő kacsát láttam...


... de aztán egy-két gémet is.



Tovább haladva három horgásszal találkoztam, akik egy kis jégmentes vízen próbálgatták a szerelésüket. Kérdésemre készségesen mutattak az öreg akácok felé, ahol a szürkék ülnek.


Közeledtemre felreppent néhány madár, de olyan is volt, amelyik átrepült felettem.




Röptüket követve pillantottam meg a beton medencéket. Ezek valamiféle hal nevelők, vagy osztályozók lehettek. A madarak vagy egyenesen a betonon landoltak, vagy mellette, hogy aztán odagyalogoljanak és a szélére felállva lessék a zsákmányt.





Hiába álldogáltak a gémek  medencék szélén, könnyű célpontot jelentve, a beton műtárgyak annyira rondák voltak, hogy a fotózásnál igyekeztem elkerülni azokat, de nem sok sikerrel.


Közben egy nagykócsag is feltűnt a másik tónál. Éppen a jégen landolt.




Egy ideig gubbasztott a tó közepén, aztán méltatlankodva elrepült. Többé nem láttam.


A medencéknél öt-hat szürkegém mozgolódott, helyezkedett, jött-ment.







A jobbnak vélt helyekért egymást is zavargatták, nem kis örömömre.




Egy jó órán át mozogtam a területen, de egyetlen lélekkel sem találkoztam. A gémek megszokhatták az embereket, mert nem nagyon féltek tőlem. Nekem viszont rossz érzésem támadt: nehogy rám zárják a horgászok a kaput! Sietve visszaindultam, de azt még láthattam, hogy az egyik szürkének sikerült halat fognia és azt a többiektől távoli helyre szállítva el is fogyasztotta.




Bizony jó volt igyekeznem, mert a horgászok, akik a tavaszi nagytakarításon dolgoztak, már hazafelé készülődtek. Kérdésemre, hogy hogyan juthatnék be ide legközelebb, meghökkenten néztek. Majd március közepén nyitunk! - hangzott a válasz. Na jó, de a másik tóhoz, ahol a gémek vannak, csak be lehet jutni valahogy! - firtattam tovább. Az a halgazdaság, oda be sem tehetjük a lábunkat. Három nagy kutyával őrzik azt a területet. - mondták. Most jövök onnan, még kutyaugatást sem hallottam. - válaszoltam. Akkor nagy szerencséje volt! - tettek pontot a beszélgetés végére akaratlan vendéglátóim.
Igazat adtam nekik. Valóban szerencsém volt, de izgat ez a lehetőség. Jó előkészületekkel szép képeket lehetne itt készíteni. Keresni fogom a módját!