KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Fotóm
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére és megörökítésére.)

2014. szeptember 14., vasárnap

Egyelőre

Lassan már önmagamat sem értem. Évek óta töröm magam a dámbikák után, sok-sok kilométert autózom, órákat ülök leseken, sátorban, mondogatom a "varázsigét", hogy dám-bikát-a-ka-rok!, aztán, amikor hosszú sikertelenség után végre vannak elfogadható képeim, akkor csak válogatom, méregetem, kritizálom őket, ahelyett, hogy örömmel közreadnám. Mi a bajom velük? Talán az, hogy nem elég jók! 
A képzeletemben ezeknél sokkal szebb képek élnek: napsütötte, vadvirágos rétre kitekintő, nemes tartású bikák, az erdő elmosott, sötét háttere előtt. Remélve, hogy egyszer majd a képzelet valósággá érik, egyelőre ezekkel kell beérnem...