KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Fotóm
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére és megörökítésére.)

2014. szeptember 1., hétfő

Három horányi hajnal

Úgy adódott, hogy három egymást követő reggelen tudtunk közösen fotózni Tamással a szigeten. Sajnos régen jártunk korábbi kedves helyeinken, nem is tudtuk, hogy merre induljunk, végül a lucernás mellett döntöttünk. Hajnali ötkor csupán 5 fok és ködfoltok fogadtak bennünket. A gátról letérve két őz alakját pillantottuk meg a nagy szürkeségben, de mire lövéshez jutottam, már csak egyikük maradt.


Sok szép kalandunk színhelyén a lucerna volt a legkevesebb, térdig érő gyom verte fel, nem csoda, hogy egy óvatos ölyvön kívül nem láttunk más élőlényt. Neki sem lehetett könnyű feladat az egér fogás ebben a gaz tengerben. A nap még nem kelt fel, de a köd már oszladozott. A gátra érve meglepődve láttuk viszont a korábban elpuskázott őzeket, akik most türelmesen kivárták, amíg kattintottunk néhányat.


De kár, hogy nem láthattuk mögöttük a kelő Napot!  Merthogy az őzek nem vártak a hajnalpírra, pedig legfeljebb, ha tíz percet kellett volna egy helyben maradniuk. :)   


Milyen jó lenne a két képet összetenni!- morfondíroztam. Erre meg is van a lehetőséged. - mondta Tamás és kiokosított. Az ő útmutatása alapján utólag el is készítettem az "álomképet". De hát ez már a digitális varázslás kategóriája. Ettől függetlenül nekem tetszik ez a szendvics fotó.


Iparkodtunk, hogy Váccal szemben elkapjuk még a ködös napkeltét. Sikerült.

Egy kis jégmadarazás is belefért az aznapi programba. 





Másnap dámozni indultunk. Utoljára tavaly ősszel jártunk ezen a helyen, így nem tudtuk, hogy most mire számíthatunk. Bikát szerettünk volna lencsevégre kapni. Még sötétben foglaltunk helyet egy magaslesen. Ezt egy ott lakó és a szálláshelyére visszatérni igyekvő denevér erősen helytelenítette. Körülöttünk csapongott, szinte belénk ütközött, míg végül minden bátorságát összeszedve tőlem fél méternyire eltűnt a fa építmény egyik hasadékában. A következő két órában aztán láttunk teheneket, borjakat, bikucikat, ( mindezeket persze távolból ), csupán érdemleges bikát nem. 





A legmozgalmasabb jelenetek a hátunk mögött zajlottak, mégpedig egy csúf kerítés szomszédságában.



A harmadik hajnalon a Horánytól délre eső területen próbálkoztunk. Várakozásunk szerint jöhetett volna dám bika, muflon nyáj, netán disznó, vagy róka, de végül egy őzsuta és iker gidáinak érkezése jelentette az egyetlen említésre méltó eseményt. 


Jó volt ez így is! A sziget végre megint kegyes volt hozzánk és megmutatott valamit a kincseiből.