KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Fotóm
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére és megörökítésére.)

2014. október 7., kedd

Bikák a sötétben

Idestova két hete már, hogy kijutottam az erdőbe és éppen szarvasbőgés idején. Váratlanul jött az örömteli lehetőség és talán emiatt, de önmagamtól szokatlan módon telve voltam pozitív várakozással, szinte azt éreztem, hogy aznap minden sikerülni fog. Miközben egy utamba került harangvirágot fényképeztem, már fel is hangzott az első bőgés, méghozzá közelről.


Aztán még több, egyre közelebbről és már láttam is a fák takarásából fel-felbukkanó közeledő bikát. Egy vadvédelmi kerítés terelte felém.  ( Nem tudom, mi értelme van egy ilyennek az erdő közepén? Egyszer már valaki megmagyarázhatná!) A fiatal állat akkor mászhatott ki egy dagonyából, mert még fénylett a hátán a nedves iszap. Talán tíz méterről készítettem róla az alábbi, csupán dokumentációs célra alkalmas képet. 


A kattanásra megugrott és nagy ívben vágott át az erdő belátható részén. Még fel sem ocsúdtam a találkozás izgalmából, amikor újra felharsant az orgonálás, egy újabb, már komolyabb hím jött a másik nyomában, mintha csak kergetné az előbbit. Ez nem jött a közelembe, mert a fiatal megfutamodását győzelemként érthette, megállt félúton és onnan ordított diadalittasan a megfutamodó után. 


Néhány óvatos lépéssel sikerült olyan helyzetbe kerülnöm, ahonnan jobban láthattam és fotózhattam.


Úgy tűnik, ő is észrevett, mert hamarosan visszafordult és eltűnt a fák között. 
Na, ez jól kezdődik! - örvendeztem, mert úgy gondoltam, hogy már ezért a képért érdemes volt kijönnöm.
Az erdei legelőn egy róka szemlélődött zsákmányt keresve. Távol volt, de szépen esett rá a fény. Egy kattintást megért.


Már több bika hallatta hangját, miközben a szélirány megszabta leshelyemet elfoglaltam. Nemsokára kilépett az erdőből néhány tehén és nyomukban pillanatnyi uruk és parancsolójuk. Jól mutattak a szép fényben, kár hogy távol maradtak és hamar távoztak.


Ezután hosszú üresjárat következett, csak a bikák hang párbaját hallgattam. Már erős szürkületben jöttek újra a tehenek, de ezúttal legalább hozzám közelebb.


Hamarosan a vetélytársat kereső bika is követte őket.


És a sötétség erősödésével más pályázók is felbátorodtak. Egyikük tisztes távolságban lépett ki a pástra, de egy másik a tehenek közelébe jött és félreérthetetlen jelét adta udvarlásának. A két felgerjedt hím túl közel került egymáshoz.


Ekkor már kint álltam az erdő szélén és szinte az orromig sem láttam a növekvő sötétségben. Egyszerre hatalmas csattanás jelezte, hogy összecsaptak a bikák, de szinte ugyanabban a pillanatban már teljes sebességgel rohant is a harc nélkül, gyáván megfutamodó vesztes - egyenesen felém! Mozdulni sem tudtam, de szerencsére öt-hat méterre tőlem meghőkölt és ijedten irányt váltott a két mázsás állat. A rémülettől egy fillér sem maradt a zsebemben, de azért tettem egy hősies kísérletet, hogy a közvetlen közelben megtorpant, döbbent bikát lefényképezzem. Az autó fókusz már tehetetlen volt, be is mozdult minden, ez lett belőle:


Már megint egy rossz képet akar eladni az ügyetlen fotós! - gondolhatná a "nyájas olvasó". Nem is hibáztathatom ezért, de enélkül a bizonyíték nélkül hiteltelennek érezném a furcsa kalandom leírását. Sőt, még egy sikerületlen képpel kell előhozakodjam, mert a harci jelenetek folytatódtak. Tehenei védelmében a győztes az eddig tétlen harmadik bika ellen fordult és megkergette. 


És amikor már végképp semmit sem láttam, bárhogy meresztettem a szemem, a két bika összecsapott! Ezúttal hosszasan folyt a harc a mezőn, folyamatosan csattogtak az agancsok, miközben én zseblámpám fényével az utat tapogattam az erdei ösvényen hazafelé igyekvőben. 
Mindig arra vágytam, hogy tanúja lehessek egy szarvasviadalnak. Nos, megtörtént, de éjjellátó kamera hiányában csak fültanú lehettem. 
Másnapra minden lecsendesedett. Bőgés nem, már csak morgolódás hallatszott. Hosszas várakozás után végül egy morózus kedvű, kapitális öreg bika mutatta meg magát a kezdődő szürkültben és naná, hogy távolról. 



Azért így is örültem a nagy öreg látásának. Talán huszonkettes is lehet!
Hát így történt, hogy szarvasbőgéskor rám mosolygott a szerencse. Kár, hogy a sötétség miatt ez a mosoly nem nagyon látszott! :)