KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Fotóm
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére és megörökítésére.)

2014. július 30., szerda

Őzek, módjával

Már az elmúlt héten megkezdtem hajnali portyázásaimat a réteken, hiszen eljött az őzek szerelmi időszaka, amikor a fajfenntartás ösztönének késztetése legyőzi óvatosságukat. Ilyenkor négykor kelek, hogy ötre már a réten lehessek. Egyik alkalommal egy keresgélő bak állta utamat, a derengésben alig láttuk egymást. Mozdulatlanul vártam, hogy elmenjen valamerre. Nem akartam megriasztani, mert felordította volna a környéket, meghiúsítva a vadászatomat. Egy suta szagát követve átlósan felém tartott a gabonában. Amikor felemelte a fejét a fénytelenség dacára elkattintottam a gépem. Rögtön megugrott, de a kép megmaradt emlékeztetőnek.


Nyílt terepen vezetett tovább az utam, nem csoda, hogy egy bak előbb vett észre, mint én őt, illetve őket, mivel sutával volt. Lett nagy ordítozás, melynek az lett a vége, hogy eltűntek a kukoricásban. Mivel nagyon távol voltak, érdemleges kép nem maradt utánuk. Közben feljött a Nap és csodás fények árasztották el a rétet. 


A rét végén megkerültem a nádfalat, hogy a kukoricás túlsó felére jussak. Hátha újra meglátom az őzeket...
Közben átrobogott előttem egy megriadt suta, beugrott a bokrok közé és ordításával felverte a környéket. Sokáig mondta a magáét, aminek nem örültem, pláne, hogy közben megpillantottam az előbbi őzeimet. Egy bokor fedezékében közelebb loptam magam hozzájuk, de a hangoskodó szomszéd miatt gyanakodva nézelődtek, majd el is poroszkáltak.


Folytattam utamat a hátsó rét felé. Egy magára hagyott, lepusztult tanyaépület bekötő útján vágtam át a fűzfabokrokkal vegyes nádason és a rét szélén kilépve szemben találtam magam az árulkodó sutával. Ott állt előttem meglepetten a gyönyörű reggeli fényben, tíz méternyire. Csak kattintanom kellett! 


Aztán persze elrohant (merthogy mindig az a vége) és az erről készült képek már nem sikerültek. A bosszúságot okozó suta ezzel a kedvemre való képpel kiengesztelt, már nem is haragszom rá. :)

Ezen a héten minden éjjel esett a bőséges eső és még hajnalban is csepergett. Volt úgy, hogy egy órán át csak a kocsiban ülve vártam a fényt és hívtam az őzeket. Az utóbbiak nem jöttek, a fény is csak módjával. Pedig jó helyen várakoztam: egy ökörfarkkal benőtt területen. Itt jól mutatnának az őzek ( még nem tettem le a tervemről ), de többszöri próbálkozásra is csak egy gébics volt a zsákmányom.


Azért minden reggel megtettem a szokásos két órás sétámat a felázott mezőkön, de őzeket alig láttam. Mintha a sok csapadék a szerelmi hevületüket is lehűtötte volna. Víztől csillogó nádszálakból és virágokból viszont nem volt hiány. :)





Ma hajnalban legalább már nem esett! Szokás szerint még napkelte előtt futott be egy kis bak, "ISO rettenetesnél".


És már a nap vörös korongja is előbukkant a felhők takarásából...


Őzek hiányában már egy korai gólyának is örültem.


Később egészen ígéretesnek indult a reggel, a felhők átmenetileg utat engedtek a fénynek.


Ekkor értem arra a környékre, ahol tavaly a réti füzény lila virágai összefüggő mezőt alkottak. Most csak egy-két szál tarkítja ott a rétet.


Aztán hirtelen ismét jöttek a felhők és fogyott a fény.


Nem örültem volna egy megázásnak, gyorsan visszafordultam. Egy természet alkotta vadvirág kompozíciót azért még siettemben is megörökítésre méltónak találtam.


Ismét ködbe burkolózott a rét, de a szürkeségben is észrevettem a suta nyomát kereső távoli bakot.


Nem próbálkoztam behívni, túl messze volt. Lesz még ennél sokkal jobb alkalom, merthogy csak véget ér már ez a ronda esős időszak és kiteljesedik az őzek násza! A jövő héten már jobb őz fotókat remélek.