KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2018. január 17., szerda

Vissza a régi leshez

Az új év kezdetén régi fotóimat nézegettem és rácsodálkoztam a régi lesemnél készült sok éves képeim szép, egységes hátterére. De jó lenne újra így fotózni! Vajon mi lehet a több éve elhagyott kis kunyhómmal? Az egyik tavaszias délelőtt átküzdöttem magam az időközben felcseperedett fácskákon, kökénybokrokon és a várt romok helyett viszonylag jó, helyreállítható állapotban találtam az építményt. A következő napokban jó néhány órát szenteltem a felújításának. 
Persze, a madarakat is át kellene szoktatni ide, úgyhogy elkezdtem az etetést. Pár nap után már szépen fogyott a napraforgómag, a kukorica, a cinkegolyó és az ölyveknek kitett csirkehús. Közben visszatért a hideg idő és hóból is jutott bőven.
Az egyik etetésből hazafelé tartva gyönyörködve néztem az autó mellett szaladó havas fákat és ez adta az ötletet újabb "fényfestményem" elkészítésére. 


Ma délelőtt újabb hóesés kezdődött, így elhatároztam, hogy megtartom a régi/új lesem főpróbáját. 
Alighogy elvackoltam magam a kunyhómban, a kis madarak máris tömegesen repkedtek körülöttem: Táplálkoztak, sürögtek, forogtak, csiviteltek, veszekedtek és időről időre nagy szárnysurrogással rebbentek fel, hogy a les mögötti sűrű kökényesben találjanak biztonságot. Aztán ismét visszaszállingóztak és minden kezdődött előről. 
A verebek voltak a legtöbben és cinegék is szép számmal akadtak.




Kellemes meglepetésként ért, hogy néhány fenyőpinty szedegette a szétszóródott magokat a hóból.


Nagyon örültem annak, hogy pár tengelic is meglátogatta az etetőmet.


A bőséges élelem bevonzotta a citromsármányokat.


Egy szajkó egyenesen az etetőbe ült, olyan közel, hogy csak így tudtam lefényképezni.


Ahogyan vártam és reméltem, a kis madarak ricsajozása odacsalta a karvalyt. Csak egy villanást láttam és máris a bokorba vágódott a kicsi madárkák után. Pár perc múlva üres karmokkal ült le az ölyvek beszállójára, éppen úgy, ahogyan elképzeltem. 







Csak néhány percig időzött nálam, aztán továbbszállt, hogy megkeresse és megfogja az aznapi betevő falatját. Ezekért a képekért és ezért a háttérért érdemes volt néhány órát dolgoznom a régi lesem felújításán! És ez az érzésem csak erősödni fog, ha idővel majd kisüt a nap és az ölyv is beszáll a fényképezőgépem elé.