KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2022. augusztus 11., csütörtök

A vörös gém akció

    László, miskolci fotós barátom rendszeresen jár a Tisza-tóra fotózni. Ilyenkor motorcsónakot bérel, szakavatott túravezetővel együtt, aki úgy ismeri a tavat és annak útvesztőit, mint a tenyerét. Feri papa - aki csupán egy évvel idősebb nálam☺- maga is természetfotós és tudja, hogyan kell a ladikkal a vízi madarakat úgy megközelíteni, hogy ne riadjanak el. Együttműködésükből legutóbb is remek fotók születtek, legfőképpen fiatal vörös gémekről, melyek a hírek szerint szokatlanul nyugodtak, béketűrőek. No, ez már engem is érdekel - gondoltam és betársultam a keddi túrába. 

Felhősen indult a nap, olykor még csepergett is a vízen. Az első órában is akadt fotózni való, de az akkori képek felejthetők lettek a későbbiekhez képest. Amikor kisütött a nap, a tó már a megszokott békés képét mutatta.


Addigra már olyan csatornákban hajóztunk, ahonnan én vissza sem találtam volna a kikötőbe.


Távoli madarakat szép számmal láttunk, amint a sulyom mezőben vadászgattak, vagy pihentek.


A tündérfátyol sárga virágai inkább csak a sekély vízben virultak, ahol csónakunk már megfeneklett volna. A halászgató nagykócsagról így csak távoli fotó készült.


A sebes röptű fattyúszerkők  még a sűrű növényzeten át is képesek a halacskák elkapására.


Hangos gágogással hatalmas liba csapat repült át felettünk, seregélyek kerestek pihenőhelyet az öreg fűzfák száraz ágain, sőt még néhány gyurgyalag is ott vitorlázott.


Néha csak egy rikácsolás jelezte, hogy felriasztottunk egy szürkegémet. Mire körülnéztünk, az már a fák felett járt.


Más, nyugodtabb példányok nem zavartatták magukat és szoborrá merevedve álltak őrhelyükön.


A türelműk a tőlünk mért távolsággal egyre fogyott és előbb-utóbb mindegyik szárnyat bontott. A levegőbe emelkedés pillanatai látványos fotókat eredményeztek.




Némelyik csak a következő tuskóig menekült, ott leszállt, megrázta a tollait és újra leselkedni készült.


Aztán a közeledtünkre mégiscsak távolabb repült és csúnya, rekedt hangján méltatlankodott. 
A tuskóról való elrugaszkodás sem okozott nekik gondot.


És, hogy a lényegre térjek, hamarosan az ideális vörös gémet is megtaláltuk, amelyik nem idegeskedett, amikor csónakunkkal nagyon lassan a közelébe siklottunk.  


Egy csatorna partján, vízre hajló ágak alatt járkálva leste a sulyom alatt mozgolódó élőlényeket.


A szemünk láttára fogott itt  törpeharcsa ivadékot, meg apró rákot is.



Már az eddigi fotókkal is elégedett lehettem, de a fő műsorszám akkor kezdődött, amikor villámgyorsan vízbe csapott és kiemelt egy halacskát.


Örömében kitárta a szárnyait és kecses mozdulattal mutatta fel zsákmányát. Talán kínai módra kívánta elfogyasztani a halat, mert egy pálcikát is felvett a csőrébe. ☺


Úgy látszik, ezzel a fogással már kellően csillapította az éhségét és elrepült. Nem győztem dícsérni magamban, amiért ilyen látványos előadást varázsolt a kedvünkért. 
Már csak egy selyemgémet mutassatok! - kértem társaimat. Tovább hajóztunk és közben egy fattyúszerkőre lettem figyelmes, amint egy vízből kiálló ágacskára telepedett.


Néhány sebes röptű társát a levegőben próbáltam elkapni. Sokadik kísérletre így sikerült:


A selyemgémek is előkerültek, bár ők nem engedtek kellően közel. Egy felnőtt és egy fiatal madár szinkronröpülésének megörökítésével végül ez a kívánságom is teljesült.


El nem felejtsem megemlíteni: váratlanul és terven felül még jégmadarat is sikerült fotóznom! Feri papa pillantotta meg a kis kék ékszer-madarat és közel kormányozott hozzá. Kár, hogy csak kusza környezetben sikerült megörökíteni a régen látott apró gyönyörűséget! 


 A jó társaságban az idő gyorsan elrepült, búcsút kellett vennünk a tótól. Hálás vagyok Feri papának és László barátomnak az élménydús csónaktúráért, a sok szép madárért és a kissé nehezen, de végül mégiscsak elintézett szép időért. ☺


2022. augusztus 7., vasárnap

Őzes történetek 2.

 A második hajnalon a Csodarétre tartva az egyik nyiladéknál hirtelen szembe találtam magam egy ikergidás sutával. Mindketten meglepődtünk, én kattintottam, ő megugrott és a kicsinyei követték a nádba.


Jókor értem a Csodarétre, mert a bak éppen egy három gidás sutát terelt felém. Úgy gondolom, hogy a hármas ikrek az őzeknél is ritkaságnak számítanak. 


A "nagycsaládos" suta nem vette jónéven a bak közeledését és csemetéivel együtt felém szaladt.


Mivel a bokrok árnyékában, terepszínbe öltözötten álltam, szerencsémre nem vettek észre és tovább közeledtek.


A bak lemaradt. Érezhette, hogy ez a suta még nem áll készen a párosodásra. A kis csapat megnyugodva még néhány lépést tett felém, majd eltűntek a bokrosban.


Pár percen belül egy iker- és egy hármasiker gidás sutával találkozni nem kis szerencse, így nem vehettem rossznéven a sorstól, hogy azon a reggelen alig történt más, említésre méltó esemény, hacsak az előző napi róka röpke és fotót nem eredményező feltűnését nem tekintem annak.

A harmadik látogatáskor viszont a róka vált főszereplővé. Örömmel pillantottam meg, amint a vadvirágok között vadászva felém tart.


Hiába próbáltam a máskor bevált cuppogással közelebb csalni, másra figyelt.


Aztán mégis felém fordult és a jó fényben még a szeme is megcsillant. Csak így tovább! - szuggeráltam.


Mintha csak az akaratomnak engedelmeskednék: szépen beállt és a kattintás zajára rám nézett. 


Ebben a pillanatban döbbent rá, hogy óvatlanul egy ember közelébe tévedt és azonnal megriadt. Öles ugrásokkal távolodott a vadvirágos réten. 


Eddig minden alkalommal találkoztam vele, de így, hogy megijesztettem biztos voltam benne, hogy nem látom többé és sajnos így is lett.
A következő hajnalon a rét bejáratánál legelésztek az iker gidák és a mamájuk.


Sokáig figyeltem lassú téblábolásukat és már aggasztani kezdett, hogy miattuk lemaradok a fő műsorról, a bak és suta románcáról. Felálltam, ezt észrevették és odébb iramodtak, majd a biztonságosnak hitt távolságból visszanéztek rám.


A területileg illetékes bak és aktuális menyasszonya a réten feküdtek. A bokorsor árnyékában lopakodtam az irányukba, de rögtön megtorpantam és mozdulatlanná váltam, amint felém fordult a feje valamelyiküknek. Csak lassan, araszolva haladtam, mert egy óvatlan mozdulat, vagy egy megreccsent ág zaja azonnal elriaszthatta volna őket és messzire vágtatnak. Végül elértem azt a helyet, ahonnan jó fényben láthattam őket.
Kisvártatva felállt a suta, a bak meg utána indult.


A nőstény őz nem menekült... 


...lassan mozgott, meg-megállt, várta a párzást, de az nem történt meg. Valami még nem az igazi... Egy filmcím jutott eszembe: "Nem kellesz eléggé!"


A sikertelen akció után ismét lepihentek, ez legalább fél óra szünetet jelentett. A megzavarásuk nélkül osontam ki a rétről.
Csak az ötödik kiülésem alkalmával történt meg a borítás, azaz a jövő évi gidatermés megalapozása a szemem láttára.


A jól végzett munka után a bak még büszkén visszanézett, mintha sejtette volna, hogy fotózták őket, aztán elindultak a nappali rejtekhelyük felé. 


Hálával gondolok a Csodarétre, amely idén sem keltett csalódást, méltó maradt a nevére. Sok gyönyörű állatot, jelenetet vonultatott fel, vadvirágos díszletet, szép fényeket és mindig jó irányú szelet biztosított számomra. Talán az itt készített fotóim miatt sem kell szégyenkeznem. 


2022. augusztus 3., szerda

Őzes történetek 1.

Talán egy év is eltelt azóta, hogy legutóbb napkeltét fotóztam, de most, az őzek nászának idején újra pitymallatkor indultam a határba. Korán keltem és aranyat is leltem. Elmesélem az aranyos történetet.


A Csodarétre igyekeztem, mert ott mindig találok fotóznivalót. Amint odaértem, megnyugvással láttam, hogy az aszály ellenére vadvirágokkal ékeskedik a zöldellő mező. A távolban egy bak kísérgetett egy sutát. A rétet határoló bokorsor árnyékában feléjük osontam és leültem. Megvárom, amíg közelebb jönnek! - ez már régen bevált taktikám. A suta el-eltűnt, a bak a nyomait szaglászva próbálta megtalálni.
Hirtelen egy megriasztott suta vágtatott elém balról és megtorpant, amint a kattogásokat meghallotta, majd fejvesztve rohant is tovább.


A megfigyelt pár éppen lefeküdt pihenni, csak a fejük látszott. Nézelődés közben észrevettem egy fácánkakast a távolban.


Volt időm szemügyre venni a szerteszét heverő bálákat és nicsak: a legtávolabbin mintha egy róka figyelne egy egerészölyvet!


De jó lenne, ha felém tartana! Az őzeim még pihentek, én meg figyeltem az átrepülő madarakat és élveztem a csendet. Kisvártatva egy ferde faágon pillantottam meg a vöröskét. Úgy látszik szeret a magasból vadászni.


Hamarosan egy bálával közelebb tűnt fel.


Nem maradt sokáig, átment egy másikra.


A ravaszdi "bálaműsora" egy időre elvonta a figyelmemet az őzeimről, akiket  tőlem jobbra, az árnyékban fedeztem fel ismét. Na, elbúcsúzhatok tőlük! - gondoltam, de mégsem bújtak be a nádba, mert ők is a rókát figyelték.


Az meg már egy újabb báláról ugrott le.


Megindult a réten valami zsákmányt keresve. Cuppogással próbáltam közelebb csalni, de nem jött.


Nyilván egy közelebbi pocok motoszkálása kötötte le a figyelmét. Tudtam, hogy ugrani fog...


Nem tudom, hogy sikerrel járt-e, mert az őzeket tartottam szemmel, akik megindultak a róka felé.


Nagyon tetszett, hogy észrevétlenül, páholyból figyelhetem az előttem játszódó különleges eseményeket.


Nem feltételezem, hogy ártani akartak volna egymásnak, mindenesetre a róka jobbnak látta, ha odébbáll.


Nem sokkal mellettem ugrott be a bokorba, úgy, hogy észre sem vett.


Az őzek meg előttem vonultak el.


Ugyan a fényképezőgép kattogása gyanút keltett bennük, néztek is az irányomba, de a reggeli lapos napsugarak elvakították őket és engem nem láttak az árnyékban. 



Távolabb megálltak, szépen egymás felé fordultak.


Még közelebb is bújtak egymáshoz, hogy a fotós örüljön és emlékezetes, meghitt családi fotó készülhessen. ☺


Mára legyen elég ennyi a meséből! Folytatása hamarosan következik.