KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. október 25., kedd

Békamentés

Ma reggel egy békát találtam a begyújtáshoz előkészített hulladék deszkák alatt. Bizonyára a téli szállását keresve jutott a kazánház ajtaja elé, de a tömör nyílászáró útját állta. Szép zöld szemével bánatosan nézett rám a varangy. Rémisztő lehettem neki, fázósan összehúzott testén mégsem mozdított. 
Hideg lesz ám az éjszaka itt a kövön, amikor még a takarólécet is leszedem a fejed fölül! - mondtam neki sajnálkozva. Ha meg a háziasszony észrevesz, akkor nem állok jót az életedért! Szerencséd, hogy nem neki, hanem öregapádnak mutatkoztál, én pár fotóért cserébe kiviszlek az erdőbe. Ott aztán elvackolhatsz és biztonságban kihúzhatod tavaszig. Gyere velem! - és egy befőttes üvegbe tessékeltem.
Rövidesen már egy mohás fatuskón találta magát a kis kétéltű, akit nem titulálhatok gyalogbékának, merthogy autóval mentünk. Hogy felvidítsam, pár őszi levéllel színesítettem a környezetét. Békamanökenem a fotózást békésen tűrte, talán megsejtette, hogy híres lesz. Nos, elkészültek a képek. Őszi divat békáknak!






Mikor már végképp megelégelte a társaságomat, egyetlen ugrással eltűnt a korhadt tuskó hullott levelekkel megtelt üregében. Szerintem jól fogja ott érzeni magát a télen. Ha mégsem, akkor legfeljebb továbbköltözik. Rengeteg a kiadó béka lakás az erdőben. 

2016. október 23., vasárnap

Ború és derű

A hetek óta tartó nyomasztó fénytelenség és párásság után szombatra végre szép időt ígértek a jósok. Korán keltem, hogy a napkeltét el ne szalasszam. Sajnos sötét felhők takarták az égbolt keleti felét és még csak meg sem színesedett az ég alja pirkadatkor. Mikor végre előtűnt a Nap, már csak bágyadt fényt sugárzott.


A köd lassan oszladozott. A rét messzeségében két őz legelészett. Elég reménytelennek látszott, hogy a közelükbe férkőzzem, de azért rájuk indultam. A bokrok fedezékében mentem, amíg mehettem. Egy helyben állva vártam, hátha közelebb jönnek. Egyszer csak feltűnt egy közeledő róka. Furcsán bicegve is gyorsan haladt. Rácincogtam, így egy pillanatra megállt.


Aztán folytatta útját, éppen az őzek és közöttem.


Cincoghattam én, sietősen haladt tovább, mit sem közeledve. A jobb lábára erősen sántított.


Csak nem az én sánta rókám? Olyan ismerős a szürkés bundája! 


Szinte napra pontosan három éve találkoztunk, melyről annak idején önálló bejegyzést is tettem. Akkor közelebbről fotózhattam, így nézett ki:


Örülök, hogy él még a deresedő gereznájú öreg betyár. Sajnos, hamar eltűnt a szemem elől.
Már csak az őzek maradtak a színen és közben egy kicsit közelebb is jöttek. Néhány kép a sok közül:







Hosszú idő után sikerült állatokat fotóznom, örültem az élménynek. Kár, hogy a köd és a gyenge fény miatt a képek olyanok, amilyenek. Annál is inkább sajnálom ezt, mert pár óra múltán kitisztult az ég és csodás napfény öntötte el a tájat. Hogy megcsodáljuk a napsütötte őszi erdőt, délután kirándulást tettünk a Mátrába. Az ott készült fotók közül itt azokat mutatom, melyeken a színek mellett a ragyogó napsugarak is láthatók.




A mai hajnal ismét a réten talált. Mínusz 1 fok volt, a növényzetet dér borította. A napkelte viszont gyönyörűre sikeredett. 




Az őzeknek és a rókának nyomát se láttam, így készítettem néhány makrót, hogy az idei első zúzmarát megörökítsem.




Mire befejeztem a makrózást, ismét leereszkedett a köd és szürkeségbe merült a táj.


Azóta is pára és egyhangú színtelenség jellemző a mai időjárásra. Milyen jó, hogy kihasználtuk a tegnapi napsütést!

2016. október 6., csütörtök

Pusztuló fenyvesben

A lesem környéki satnya kis fenyőerdő egyre rosszabb állapotba kerül. Valami oknál fogva talajszinten korhadnak el és sorra dőlnek ki a törzsek, némelyik ívben meghajolva várja elkerülhetetlen végzetét. Az ősz mégis színpompába öltöztette a halódó fákat a rájuk kúszott vadszőlő vöröslő leveleinek jóvoltából. Igyekeztem felfedezni és bemutatni ezt a halódó szépséget. 
A séta élményeiből született első haikum is: 
vérző törzsű fák
halott tűlevelein
 magam keresem