KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2017. június 12., hétfő

Piros sipkások

Sokszor keseregtem már azon, hogy a természeti kincsekben, állatokban, madarakban valaha oly gazdag Szentendrei-sziget napjainkban már nem olyan, mint a régi. 
Az elmúlt napokban azonban ismét megajándékozott egy csodás élménnyel. Egyedül persze sohasem bukkantam volna rá, de Tamás barátom - aki a sziget állandó lakója és alapos ismerője - elvezetett egy titkos helyre, oda, ahol egy gyönyörű madár: a fekete harkály odúját fedezte fel. 

Ez a madár Európa legnagyobb harkályféléje. Testhossza 45-57 cm, szárnyának fesztávolsága 67-73 cm, testtömege 250-370 gramm. Védett, természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.

A Vízmű csak engedéllyel látogatható védterületén található egy öreg fák alkotta kis erdő, mellette egy elhagyott, romos épület, melynek első emeleti helyiségéből éppen egy platánfába vájt odú bejáratára látni. A kora reggeli órákban szép, lapos fény világítja meg a fatörzset, míg az épület jótékony sötétjében észrevétlenül, a madarak zavarása nélkül állíthattuk fel leshelyünket.
Először a jellegzetes sípolásra figyeltünk fel, majd magát az egyik fekete szépséget is megpillantottuk.


A tojó kisvártatva felröppent a bejárathoz. 

A tojó
Kíséretképpen a párja is elrepült előttünk.


Miközben a tojó bebújt az üregbe, a hím madár is odaröppent.





Nem sokáig időzött odabent a tojó, máris távozni készült...


... sőt, ki is ugrott.


Vajon mi történhetett odabent? - tanakodtunk Tamással. Lakáskeresés folyik? Vagy már a tojásokat rakják? Tojásrakáshoz viszont nem lehetett elég ez a pár másodperc! Netán már fiókák lennének odabenn? Vagy csak valami ellenőrzés zajlott? A kérdésekre nem találtunk választ.
A hím még elidőzött egy kis ideig, így őt nyugodtan fotózhattuk.


Karmazsinpiros fejfedője és éjfekete tollruhája gyönyörűen csillogott a napfényben.


Kiderült, hogy alaposan tévedtünk, amikor legutóbb még csak a családalapításra gondoltunk, hiszen tegnap reggel már érett fióka kandikált ki az odúból.


Nem tudjuk, hányan lehettek odabenn, mert egyszerre csak ketten fértek ki a lukon. A fajra jellemző, hogy a nemi jelleg már fióka korban megmutatkozik. Az alábbi képen alul egy kis tojó, felül egy kis hím madár kukucskál. Egyszer két fiút is láttunk együtt, azaz legalább hárman vannak odabent.


Az apjuk is hamarosan megérkezett, begyében hangyatojásokat hozott, melyeket a hevesen követelőző fiókák torkába rázogatott.


Az alábbi nagyításon jól látszik a felnőtt madár csőrében a fiókáknak oly kedves táplálék.


Egy óra múlva érkezett az újabb adag eleség. Az etetést videóra vettem. Bár a blog technikai jellemzői miatt a minőség leromlik, megmutatok ebből egy kis részletet. Persze, ami a filmen vízszintes, az a valóságban függőleges. :)


Gondolom, hogy hamarosan kirepülnek a fiókák és ezentúl már csak véletlenül találkozhatunk velük. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha a jövőben meghallom a jellegzetes sípolást, akkor erre a most megismert kedves kis családra és a velük kapcsolatos szép élményre fogok gondolni. 

2017. június 5., hétfő

A pünkösdi róka

Pünkösd vasárnapja Horányban virradt rám. Korán reggel vettem fel Tamást, hogy fotózni induljunk a sziget egy madárban gazdag területére. Már csaknem célhoz értünk, amikor egy rókát pillantottam meg előttünk, a műút egy árnyékos kanyarulatában. A fényképezőgépem a csomagtartóban pihent, Tamás viszont az anyósülésen az ölében tartotta az övét. Gyorsan csinálj egy képet, legalább emlékbe! - sürgettem a barátomat és leálltam. Tamás kinyitotta az ajtót és félig kilépve exponált. 

Kuthán Tamás felvétele
A róka megtorpant, visszanézett, majd nyugodtan elporoszkált. Na, ennek már bottal üthetjük a nyomát! - könyveltük el a véletlen találkozást. Meg sem fordult a fejemben, hogy elővegyem a fotómasinámat, hiszen a róka már árkon-bokron túl járhat. Továbbhajtva azért a kanyaron túl még utánanéztem és meghökkentem: a ravaszdi a gyönyörű reggeli fénnyel megvilágítva békésen csücsült egy földhányás tetején. Legalább Tamás tudja lefényképezni! - ez volt az első gondolatom, majd miután ez megtörtént, sietve hátratolattam, feltéptem a csomagtartót, kikaptam a gépet a fotóstáskából és újra a volán mögé vágódtam. 
Azalatt a néhány másodperc alatt, amíg visszaértünk az előbbi helyre, csak az járt az eszemben, hogy a róka már nem lesz ott. És mégis! Fotóalanyunk türelmesen megvárta, hogy én is lefotózzam.



Miközben lázasan kattogtattunk, egy másik kocsi húzott el mellettünk, de nem ijesztette el a vöröskét.


Nyugodtan nézte az autónkat és a belőle kikandikáló két kályhacsövet, mint aki tudja, hogy nem akarunk neki ártani. Az sem zavarta, hogy kissé közelebb gurultunk hozzá.




Előrébb van egy lejáró a földútra, kerüljünk elébe! - súgta Tamás. Jó, csak megvárjon! - vetettem ellen, de azért továbbhajtottam, majd a földúton visszafelé.
A szép kis szuka eközben kényelembe helyezte magát a kellemes napsütésben és szinte elbóbiskolt.


Szép csendesen még közelebb gurultam hozzá.





Az országúton egy kis teherautó közeledett és a közelben megállni készült. Ez már nem hagyta hidegen sütkérező fotómodellünket.


Egy pillanat alatt beugrott a sűrűbe.


Hú, de jó volt! - sóhajtottunk fel, de ezzel még nem ért véget a kaland. A róka még feltűnt az árnyékos földúton.


Cuppogtam neki, hogy közelebb csaljam, de csak pár lépést tett felénk, aztán gondolkodóba esett.




Ezt az utolsó képet engedélyezte még, aztán megelégelte a barátkozást és eltűnt a magas fűben.
Nem győztünk örömködni Tamással a szerencsés találkozás és a türelmes fotóalany miatt. Folytattuk utunkat, fényképeztünk még madarakat is, de arról majd máskor írok. A pünkösdi ünnepünket ez a csodás kaland, no meg a család és az unokák aranyozták be.