KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2011. szeptember 30., péntek

Bikabúcsúztató

Lassan vége az idei szarvasbőgésnek, hiába marasztalnám. Velem ellentétben a vadász vendégek nem maradtak méltó zsákmány nélkül. Persze nekik könnyű...
Az esett bikákat vadász hagyományok szerint terítékre fektetik, szájukba utolsó falatként zöld ágat tesznek és megrendezik ünnepélyes búcsúztatásukat. Ezt néhány korábbi képemmel mutatom be.


Persze ez a hét bika csak egy része a vadgazdaság területén elesetteknek.


Tiszteletükre máglyát gyújtanak...


... és még a kürtöket is megfújják.


Pár nappal később már az elbírált trófeák is megtekinthetők. Ez egy 11 kg-os idei agancs.


Azért az agancsok nekem jobban tetszenek gazdáik fején.


Hát még, ha életben tudtam volna találkozni ehhez hasonló szép állattal! Talán jövőre nagyobb szerencsém lesz...

2011. szeptember 28., szerda

A szükséges plusz

Az ember örökké elégedetlen, a fotós is. Ez persze nem baj, mert a jobbra, szebbre vágyás adja a hajtóerőt a további próbálkozásokhoz. Nem tudom, mi lenne jobb, ha nem láthatnék és nem fotózhatnék semmit, vagy ami mostanában történik velem, hogy jönnek ugyan az állatok, de csak a távolban és szinte sötétben? Ez persze költői kérdés, hiszen így is nagyszerűek ezek az élmények!
Most csupa olyan képeim vannak, amelyekkel nem nagyon büszkélkedhetem. Csupán azért mutatom őket, hogy a közelmúlt lesen töltött óráinak csekély eredményéről számot adjak.

A hétvégén a sziget dámszarvasaira vártam. Egy szép lapátos dám bika már a közelgő barcogásra készülődött: egy nyiladékban kapargatva hosszasan vizsgálta a tehenek szagnyomait.


A dám teheneket már a gödöllői térség egyik vadászterületén fotóztam. Nem elég, hogy messze voltak, arra is gondosan ügyeltek, hogy nehogy kilépjenek a fénybe.


Egy muflon kos is éppen a fény-árnyék határon mutatkozott egy pár pillanatra.


Jó sokat kellett várnom a gímszarvas bikára is, persze hogy csak a szürkület beálltával jött ki a rétre.


De legalább kinyitotta a száját! Na nem nagyon, éppen csak jelezte, hogy tart még a szarvasbőgés...


Az egyetlen állat, amely kellően megközelített, egy disznó volt, méghozzá egy szép kan. Naná, hogy ő meg az ereszkedő sötétség leple alatt futott át előttem és csak a "szellemét" hagyta emlékbe.


Ki tudja, mit vétettem, de ennyi gyenge képpel talán már eleget vezekeltem...Kellene még egy kicsivel több szerencse - a szükséges plusz... Jó lenne, ha Fortuna istenasszony most már igazán rám mosolyogna... Nem csak úgy fél szívvel, hanem istenigazából! :)

2011. szeptember 22., csütörtök

Hallgatag bikák bőgés idején

A videózás óta kétszer próbálkoztam bikát fotózni, de még csak nem is láttam - sőt, ami a legfurcsább így, a szarvasbőgés tetőpontja közelében - nem is hallottam. Tegnap, harmadszorra vadfestő művész barátom végre szerencsét hozott. A Disznószállásra szólt az engedélyünk. Ez már magában is ígéretes volt, mert ott tavaly hat bikát fényképeztünk. Akkor metsző hideg szélben, most nyárias napsütésben ültünk fel a lesre. Csakhamar megszólaltak a bikák az erdő mélyéről. Józsi óvatosan válaszolgatott nekik. Egy mély hangú harcos mintha közeledett volna. Türelmesen várakoztunk. Kisvártatva ki is óvakodott a tisztásra egy közepes bika.


Vártuk, hogy megszólaljon, de nem akart. Körbekémlelt, egy kicsit időzött...


...aztán angolosan, hang nélkül távozott. Már nem jöttünk hiába! - örvendeztünk Józsival. Egy fél óra múltán az előbbi példány már a szemben és messzebb lévő erdőszélen tűnt fel. Ott bezzeg volt bátorsága kiereszteni a hangját!


Újabb várakozás, hallgatózás és egy újabb, ezúttal fiatalabb harcos jelent meg szemben, majd óvatosan elindult felénk.


Egészen közel jött a leshez, de akkor már egy másik, komolyabb állat vonta magára a figyelmünket.


Egy kissé előbbre jött, hogy közelebbről csodálhassuk meg szépen fejlett agancsát.


Még képeznem kell magam a trófeák dolgában, de úgy gondolom, hogy a korona pici oldalágait is figyelembe véve ez egy páros tizenhatos fejdísz. Sok vadász szívesen mutogatná ezt a nappalija falán!
Az öreg bika ott állt előttünk kellemes távolságban... Egy bőgésével két fotóst örvendeztethetett volna meg, de nem tette a galád! Hang nem hagyta el a torkát, úgy tért vissza méltóságteljesen az erdőbe.
Ahogyan a képeken is látható, a fény egyre fogyatkozott és a bőgések is egyre távolodtak. Mennünk kellett.
Józsi azonban kifülelte, hogy a visszautunk melletti réten bőg egy bika, így nem tettük el a fényképező gépeinket. Nem hittem, hogy az erősödő szürkületben még hasznát vehetem az enyémnek, mindenesetre maximális érzékenységre állítottam.
A rét közelében láttuk, hogy a bika éppen akkor terelte ki a tarvadat ( a teheneket és a borjakat ) az erdőből. Kézi élességállítással megpróbáltam a lehetetlent: 400 mm-en kézből 1/8 másodpercet exponálni.
Ez lett belőle:


Emléknek jó lesz! Mint ahogyan erre az újabb disznószállási  kalandra is szívesen fogok visszaemlékezni nagypapa koromban. :)

A korábbi kaland: http://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2010/09/vadasz-kalandjaim-legnagyobbika.html

2011. szeptember 18., vasárnap

Egy darvas nap

A múltkori sikertelenség nem vette el a kedvemet a daru fotózástól. Pénteken hajnalban ismét útra keltem a Hortobágy felé. A pirkadat útközben ért. Elbűvölt a keleti ég színpompája.


A Tisza-tó táján már a nap is előbukkant. Ismét meg kellett állnom egy fotó kedvéért.


Fél kilenckor már a múltkori lesben vártuk a darvakat fotós barátommal. Délig nem történt semmi, aztán végre megjelent néhány felénk tartó madár.


Leszálltak! Később újabbak érkeztek és csatlakoztak a már földön lévőkhöz. Szép lassan mindnyájan a távolabbi, tőlünk nem látható itatóhoz járultak, majd szomjuk csillapítása után a parton tollászkodtak.


Újabb óra kellett ahhoz, hogy néhányan felénk sétáljanak.


A barnás szinezetű fiatal madarak szüleik szoros közelségében mozogtak.



Végre a mi itatónkat is használatba vették.



Az itatótól lassan oldalra, a magas fűbe sétáltak át, de szerencsére újabb családok érkeztek helyettük.


Néhányuk kellemes közelségbe került, így már portrét is csinálhattunk róluk.


Nem is sejtették, hogy a tükrös üveg mögött fotósok lesik minden mozdulatukat. Békésen tollászkodtak.


Délután fél öt felé már mozgolódni kezdtek és kisebb csapatokban szárnyra kelve az éjszakázó helyük felé távoztak.



Öt órára magunk maradtunk, fél óra múlva megérkezett értünk a terepjáró és a lesből előbújva végre kinyújtózhattunk. A profi lessel elégedettek lehettünk, de azért hazafelé tartva még megálltunk egy kilátó  toronynál, hogy alkonyatkor is lefotózhassuk az áthúzó darvakat. Az útszéli nádbugák jól mutattak a vörös fényben.


Sajnos a darvak ezúttal messze elkerültek bennünket. Egy rendezetlen csapatot azért sikerült a nyugvó Nap közelében lefotózni.


Egy újabb élménydús, csodálatos napot köszönhetek fotós szenvedélyemnek. Adja Isten, hogy még sokáig éltessen!

2011. szeptember 14., szerda

Bőgés

Kis híján egész életemet leéltem úgy, hogy nem hallottam szarvasbőgést. Hatvan évesen  volt szerencsém első ízben "élőben" gyönyörködni a szeptemberi erdő titokzatos hangjaiban. Azóta minden évben izgalommal várom az élmény megismétlését.

Tegnap este fiatal  fővadász barátom jóvoltából és egyszersmind az ő társaságában ültem egy magaslesen. Egyszer csak megjelent a színen egy fiatal bika, néhány tehén és egy borjú. Elindítottam a videó felvételt. Károly egy papír tekercs segítségével a bőgést utánozta. Alakításának hitelességéhez nem férhet kétség, ugyanis ő nyerte ez év júniusában Pozsonyban a nemzetközi szarvasbőgő versenyt.
Úgy látszik, hogy ezúttal túl karakteresre vette a figurát, mert a valódi szarvasbika erősebb vetélytársnak vélte és megfutamodott.

2011. szeptember 12., hétfő

Reggel dámok, este gímek

Úgy látszik, érdemes volt augusztusban elzarándokolnom a dámok Mekkájába, mert megtört az átok, amely eddig a szigeti dámbika fotózási próbálkozásaimat kísérte. Vasárnap hajnalban a szokott lesre ültünk ki Tamással és példátlan forgalmat tapasztaltunk. Alig helyezkedtünk el, amikor a halvány derengésben egy bika máris átment a közelünkben. Mi láttuk őt, de a fényképezőgép csak egy bemutathatatlan pacniként rögzítette.
Később 6-8 tehén óvakodott ki a fák takarásából, de hamar gyanút fogtak és visszatértek a sűrűbe.


Egy tehén és egy növendék bika is feltűnt a távolban. Aztán megjelent egy mutatós bika, ha nem is túl közel.


Romantikus érzelmű állat lehetett, mert az őszi kikericsek között fotóztatta magát. :)


Aztán átbújt a néhai kerítés körüli élősövényen és beváltott az erdőbe.


Csaknem három órányi lesen tartózkodás után az "ülés már nem felüdülés", de ekkor jött ki egy tehén és elég sok időt töltött a közelünkben.


Még kivártuk az előre kitűzött idő leteltét, aztán elégedetten hagytuk el a helyszínt.
Délután már a gödöllői dombság közepén hallgathattam a gímszarvas bőgés nyitányát hat basszusra hangszerelve. Sajnos a művész urak közül csak az egyik mutatta meg magát, az is távol és erős szürkületben.


Talán negyed óráig várta a kihívókat, de azok sajnálatomra nem mutatkoztak. Besötétedett, indulnom kellett. A vadföld mellett elhaladva még láttam, amint  a bika hat tehenet számláló háremét bőgva terelgeti a rét közepén. Telihold lévén szép szerelmes éjszaka várt rájuk. Ezzel az élménnyel az idei szarvasbőgést méltó módon megnyitottnak tekinthetem. :)

Őszikék

Amikor az előző képsorozatnak címet adtam, nem is sejtettem, hogy a szigeten hamarosan az őszi kikerics ( más nevén őszike) törékeny, ciklámenszínű virágait fogom fényképezni.