Egy darvas nap

A múltkori sikertelenség nem vette el a kedvemet a daru fotózástól. Pénteken hajnalban ismét útra keltem a Hortobágy felé. A pirkadat útközben ért. Elbűvölt a keleti ég színpompája.

A Tisza-tó táján már a nap is előbukkant. Ismét meg kellett állnom egy fotó kedvéért.

Fél kilenckor már a múltkori lesben vártuk a darvakat fotós barátommal. Délig nem történt semmi, aztán végre megjelent néhány felénk tartó madár.

Leszálltak! Később újabbak érkeztek és csatlakoztak a már földön lévőkhöz. Szép lassan mindnyájan a távolabbi, tőlünk nem látható itatóhoz járultak, majd szomjuk csillapítása után a parton tollászkodtak.

Újabb óra kellett ahhoz, hogy néhányan felénk sétáljanak.

A barnás szinezetű fiatal madarak szüleik szoros közelségében mozogtak.

Végre a mi itatónkat is használatba vették.

Az itatótól lassan oldalra, a magas fűbe sétáltak át, de szerencsére újabb családok érkeztek helyettük.

Néhányuk kellemes közelségbe került, így már portrét is csinálhattunk róluk.

Nem is sejtették, hogy a tükrös üveg mögött fotósok lesik minden mozdulatukat. Békésen tollászkodtak.

Délután fél öt felé már mozgolódni kezdtek és kisebb csapatokban szárnyra kelve az éjszakázó helyük felé távoztak.

Öt órára magunk maradtunk, fél óra múlva megérkezett értünk a terepjáró és a lesből előbújva végre kinyújtózhattunk. A profi lessel elégedettek lehettünk, de azért hazafelé tartva még megálltunk egy kilátó  toronynál, hogy alkonyatkor is lefotózhassuk az áthúzó darvakat. Az útszéli nádbugák jól mutattak a vörös fényben.

Sajnos a darvak ezúttal messze elkerültek bennünket. Egy rendezetlen csapatot azért sikerült a nyugvó Nap közelében lefotózni.

Egy újabb élménydús, csodálatos napot köszönhetek fotós szenvedélyemnek. Adja Isten, hogy még sokáig éltessen!