KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2013. december 30., hétfő

2014-re

Természetközeli szép élményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok mindnyájunknak!


2013. december 23., hétfő

Hó hiányában


Úgy látszik, idén sem lesz fehér karácsonyunk!
Havas fenyőág helyett jobb híján egy régi havas fenyőpinttyel köszöntöm fotónaplóm minden kedves olvasóját.



Esetleg még egy kis műhóval tudok szolgálni, bár ebben az enyheségben az sem marad meg. :)


2013. december 20., péntek

Retrókák

Hetek óta nyakig ülünk a ködben, nincs téma, de ha lenne, sem lehetne fotózni ebben a fénytelenségben.
Jobb híján a régi képeimet nézegetem és rábukkantam a 2009-es kisrókáimra. Akkor sikerült első ízben meglesnem egy kotorék lakóit. Szinte ideális helyen, szép napsütésben, több alkalommal mutatkoztak előttem a leendő csirkefogók. Már elég nagyok voltak ahhoz, hogy a rókalét legfőbb fogásait gyakorolhassák egymással és egymáson játékuk során. Jobb rókás képeket azóta sem sikerült készítenem. Akkor még nem kezdtem el a blogírást, de ez a régebbi sorozat talán megérdemli, hogy ne maradjon a számítógépem merevlemezén, hanem némileg felújítva itt is bemutassam. Hiszen úgyis divat a retró! Az viszont, hogy éppen ma, az M3 retró-csatorna indulásának napján teszem ezt, csupán a véletlennek köszönhető. :)




























2013. december 16., hétfő

Jégmadár és szobaróka

Hogy jönnek össze a címbéli állatok és egyáltalán mi az, hogy szobaróka? Mindjárt elmesélem.

Hosszú ideje ködös szürkeség jellemzi a napjainkat, amolyan semmire sem jó, utálatos idő. Bár Tamás barátom nem tudott ígéretes hírekkel vidítani, mégis nagyon vártam már a horányi hétvége kínálta új lehetőséget. Csúf idő ide vagy oda, szombaton reggel márpedig szétnézünk a szigeten, egyeztünk meg. Az év egyik leghosszabb éjszakájának elmúltával, minden eshetőségre felkészülve ültünk autóba és indultunk bevált vadászterületünk felé. Őzeket, fenyőrigókat, netán csonttollúakat reméltünk, de azért a lessátor is ott lapult a csomagtartóban, ha netán a jégmadaras víznél kötnénk ki. Mivel fél órányi autózás alatt néhány ködben kóválygó kósza varjún kívül semmit sem láttunk, így a jégmadarakra szavaztunk. A vízállás legalább egy méterrel alacsonyabb volt a kívánatosnál, így a holtágban csordogáló víz helyett csak egy tavacskát találtunk. Beszálló ág leszúrás, sátorállítás és hosszú várakozás következett. Amikor már kételkedni kezdtem és éppen az idevágó közmondást idéztem, ( miszerint ahol nincs, ott ne keress! ) megjelent a kis drágaság. Aztán jól körberöpködött bennünket, de még véletlenül sem ült le elénk. A rövid nappal miatt hamar letelt a fotózásra szánt időnk, csomagoltunk. Éppen akkor pillantottam meg a közeli faágon üldögélő madarat, amikor kiléptem a sátorból. Mindössze az alábbi két távoli képet tudtam elkészíteni. Sovány zsákmány, alig több a semminél. Hazafelé menet még útba ejtettük a lucernást is, sehol semmi nem mutatkozott, mintha ciánoztak volna! De legalább kint voltunk a szabadban és az egyik, ha nem éppen a legszebb, legszínesebb hazai madarunkat csodálhattuk ebben az unalmas szürkeségben!



Hazaérve meglepetés ért. Éppen a kapukulcsot keresgéltem a zsebemben, amikor megállt mellettem egy autó és a vezetője hozzám lépett, bemutatkozott: ő a nem rég elkelt utcánkbeli ház új tulajdonosa. Hallotta rólam, hogy fotózom és mivel ő is hasonló érdeklődésű, várta már a velem való megismerkedést. A róka fotózásról érdeklődött, mivel ez az ő legkedvesebb állata. Sebtében elmondtam néhány témába vágó tapasztalatomat, hogy kölyköket gyakran fotóztam már, de felnőtt egyeddel csak elvétve hozott eddig össze a jó szerencsém, stb., mire kibökte, hogy neki van egy ilyenje. Hol? - kérdeztem meglepődve. Hát itt, a háznál! - válaszolta. Ketrecben? Nem, az majd csak tavaszra készül el. Hát akkor hol? - képedtem el. Bent a házban, az egyik szobában.- szólt a meglepő válasz. Le is fényképezhetném? - ragadtam meg az alkalmat. Természetesen! - válaszolta készségesen István, újdonsült ismerősöm. Kölyökként került hozzá, azóta háziállatként tartja, szívesen videózza, és a kis filmeket egy videó megosztón publikálja is, magyarázta. 
Így történt, hogy a megbeszélt időben becsöngettem Istvánhoz. A róka éppen magaslati levegőre vágyhatott, mert az emeletre vezető lépcső meglehetősen sötét fordulójában ütött tanyát. Nem tagadom, némi elővigyázatossággal közeledtem hozzá, nehogy megriasszam és ijedtében nekem ugorjon, de István megnyugtatott: ameddig a fülét hátra nem csapja, addig nincs veszély. Még a vakuzást is eltűrte, igaz, a szeme annyira becsillant, hogy ezeket a képeket el kellett dobnom. A szelíd állat mozdulatlan maradt, így hosszú expozícióval mégis boldogultam. 





Nem akartam sokáig próbára tenni az állat (és gazdája) türelmét, megköszönve a lehetőséget, gyorsan elbúcsúztam. Nyáron majd az unokáimmal együtt nézzük meg a szelíd rókát az új ketrecében.
István engedélyével megtekintésre ajánlom egyik videóját, melyen a két házi kedvencük együtt játszadozik.


Ez a különös kaland kétségkívül feldobta az egyébként vérszegény, eseménytelen horányi hétvégémet. Örültem, hogy közelről fényképezhettem a szép állatot, de azért természetes körülmények között jobb lett volna ez a találkozás. ( Persze a terepen ilyen közelségről csak álmodhatok!)
.......

Utóirat: a szobaróka ügye érzelmeket kavart. Úgy érzem, tartozom annyival Istvánnak, hogy közzéteszem az alábbi cikket, benne két érdekes videóval. Annál is inkább, mert ezeket éppen ő ajánlotta a figyelmembe.
http://www.dogheirs.com/george/posts/1632-man-rescues-fox-and-finds-his-new-best-friend-video

2013. december 6., péntek

Tavasz a télben

Ez van, ezt kell szeretni! Egyelőre csak lassan bővül a vendégkör az etetőmnél, bármikor ülök is ki, szinte mindig csak a korábbi látogatókkal találkozom. Már egy feketerigónak is örülnék, hát még a fenyőrigóknak, melyeket csak átrepülni látok, pedig a hangjukat tisztán hallom, amikor csapatostul pihennek a les mögötti fák tetején. A csalogatónak kitett alma és a bogyós ágak nem csábítják őket lentebb és közelebb. Sokszor hallom a karvaly hangját, sőt egyszer egy sikeres rajtaütése után meg is ült néhány pillanatig a galagonyabokor sűrűjében, karmai közt veréb áldozatával.


Egyik alkalommal egy távolban megpillantott ökörszemet tudtam közelebb csalni a hangjával.  Túlontúl is közel, mert közvetlenül az üvegre kapaszkodva kereste a hang forrását. Csalódott lehetett, mert azóta nem reagál a hívásomra, így egyelőre ennél jobb fotót nem tudok készíteni róla.


Kitartó próbálkozásaim csak a korábbi fajok újabb fotóit eredményezték. Közöttük egyedül a nagy fakopáncs az újonnan csatlakozott kosztos.





















A lanyha kereslet magyarázatát a szokatlanul enyhe időjárásban látom. Ma, Miklós napján is tavaszias felhők között bujkált a nap, igaz, hogy viharos szél tombolt. Úgy látszik, a Mikulást Xavér is elkísérte hozzánk.