KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. november 30., szerda

Élet a lesemnél

Mostanában továbbra is a lesemben üldögélek, ha a természetbe vágyom. Új madarakra hiába várok, eddig még csak a szokásos vendégek szórakoztatnak.











Egy egerészölyv pár jár még rendszeresen a lesemhez. No, nem a táj szépsége, inkább az alkalmanként felkínált húsos falatok elfogyasztásának öröme miatt. 
Persze nem adom ingyen a jó étkeket, igyekszem megdolgoztatni őket valami olyan módon, hogy megmutathassák szépségüket. Csupán emlékeztetőül teszek fel ide is egy képet, amely az itatóm vizébe csalt madárról készült. Erről a kalandról egy korábbi, Ölyv a tükörben című bejegyzésemben találhat látványos képekkel illusztrált beszámolót a kedves olvasó.


Második ügyességi feladatként egy fenyő ágak közé rejtett csalétekkel röptettem egyiküket a fa tetejére.


Falatozás közben egyensúlyozva látványos mozdulatokat tett.


Párja a közelből panaszos hangokat hallatva sürgette, hogy adja át a helyét és a konc maradékát, melyet aztán meg is tett.







Örültem a tervem sikerének és máris azon járt az eszem, hogyan állíthatom ölyveimet még nehezebb feladat elé, annak érdekében, hogy tanulmányozhassam a viselkedésüket? Természetesen élelemmel akartam ösztönözni őket, csakhogy az ügyességüktől függően. Harmadszorra a csalit egy ágra függesztettem fel.
Pár nap múlva csak a lerágott csontokat találtam a próbaként kitett csirkehúsból. Szóval megbirkóztak a feladattal. Nosza, akkor lássuk, hogyan csinálják? Az újabb húst ugyanoda tettem és a leskunyhóba húzódtam.
Nem kellett sokáig várnom, megjelent a kisebbik, azaz a hím madár. A csali alatt, a földön foglalt helyet. Láthatóan azon gondolkozott, hogyan szerezze meg a koncot?


Később felült egy ágra, onnan vizsgálgatta a lehetőséget.


Bátorságát összeszedve fentről támadta meg a csábító falatot, melyet az alábbi néhány képről eltávolítottam.


Elvétette a rajtaütést.


A földről újra megpróbálta. Már-már sikerült megragadnia a húst, ...


... de csak a levegőt markolta.


Nem volt képes belevájni a karmait, ...


... már látta, hogy ismét a földre fog hullani.


Szárnyait ejtőernyőként kitárva simán ért földet.


Több kísérletet nem tett, talán nem volt elég éhes az újabb próbálkozáshoz. Felült egy közeli faágra.


Rájöhetett, hogy egyedül nem boldogul. Hátha az asszony ügyesebb lenne... Panaszos hangon kezdte hívogatni a párját.


Az válaszolt is neki az erdő mélyéről. Ütemesen, felváltva és kitartóan sipítoztak.


Ez a felelgetős játék jó fél óráig tartott, miközben egyre fogyott a fény.  Hirtelen előkerült a tojó. A tuskóra ült és onnan sápítozott.


Ráközelítettem és ekkor hirtelen beült mellé a hím is. A tojó tovább sipítozott, mintha azt mondta volna megszeppent párjának : "Már egy kis (bontott) csirkét sem tudsz hozni a konyhára? Mindenről nekem kell gondoskodnom? !!" 


Aztán mindketten elcsendesedtek. Csak ültek egymás mellett és a húst bámulták, amely ott lebegett a csőrük előtt - elérhetetlenül.


Az asszony eszmélt előbb: kirepült a képből. Az ura kis késéssel követte.


Addigra már erősen szürkült, nyilván az éjszakázó helyükre húzódtak. Én is csomagoltam. Közben azon gondolkoztam, hogy harmadszorra talán túl nehéz feladatot találtam ki az ölyveknek. Kissé nehézkes madarak ők, nem légi vadászok. Mégis jó volt ez a kísérlet, mert általa többet tudtam meg az ölyvek viselkedéséről. Legközelebb majd könnyebben elérhető falatokat fogok kínálni nekik.
Hazafelé menet az alkonyi szín-játék gyönyörködtetett. Ki tudja, hányadszor fotózom és mégsem tudom megunni.




Ismét megköszönöm a Teremtőmnek, amiért enged "ámulni még, ameddig még lehet"!

2016. november 15., kedd

A piros bogyós ág

A minap az országút mellett egy gyönyörű csipkebokorra leltem. Levelek nélkül, csupán piros bogyókkal gazdagon megrakva pompázott. De jó lenne ez a lesemnél, behavazva, miközben fenyőrigók, netán csonttollúak szállnak rá!
Álmodik a nyomor... - hűtöttem le elszabadult képzeletemet. Egy ágat mindenesetre magammal vittem, hogy legalább cinegével fotózhassam.
Igen ám, csakhogy a madárkák nem akartak jönni. Már egy órája leselkedtem egymagamban. Végre meghallottam az apró szárnyak közeledő surrogását. Két széncinege landolt, felkaptak egy-egy magot és már indultak is ... amikor villámként csapódott be közéjük egy karvaly. Elvétette a támadást, a cinkék elrepültek és a ragadozó a földre huppant a les ablaka alatt. Felálltam, hogy láthassam. Egy szép hím nézelődött odalent kissé kábán, mint aki nem érti, hogy mi történt? 
Lassan felocsúdott és nagy megkönnyebbülésemre a fotózhatatlan helyről felült az etetőre.


Gyorsan ráközelítettem ... 


... és már akkor elégedetten állapítottam meg, hogy a piros bogyók csuda jól mutatnak a háttérben.


Talán, hogy csúfos kudarcát leplezze, úgy tett, mint aki csak inni jött és átlendült a víz mellé.



Onnan a szemben lévő ágra ugrott és ott egyensúlyozott.


Pipaszár láb, gyufaszál ujjak és az egyik talán törött lehet?


Kicsit tétovázott, mialatt én visszazoomoltam, hogy a tükörképe is beleférjen.


Talán most járt nálam először ez a madár, mert nem ismerhette a víz mélységét. Ide-oda forgolódott.



Aztán beugrott a jéghideg vízbe! Brrrr! 


A vízben még körülnézett, hogy akad-e mégis valami levadászható madárka?


Miután ilyet nem látott, szomját kezdte csillapítani.


A kortyolgatás közben sorozatban nyomtam a gombot, hogy minél érdekesebb pózokat kapjak el.







Az ivásból lassan fürdés lett. Néhányszor megmerült, majd lerázta magáról a vizet. Az alábbi képen látszik, hogy már kezdett "becsavarodni".


És mielőtt teljes lett volna a wellness élmény, elrepült felette az érkező egerészölyv, amitől fürdővendégem úgy megijedt, hogy éleset füttyentve felvágott a levegőbe és eltűnt. Így ért véget a karvaly váratlan , de nagy örömöt okozó látogatása. 
Ragadozó helyett ragadozót kaptam, de nem örültem a cserének. Főleg azért nem, mert az ölyv nem sokat mutatott, csupán egy helyben állva falta a csali húst. Zavartalanul tehette, mert vetélytársa nem mutatkozott.


Amikor az utolsó falat is elfogyott, távozási szándékát félreérthetetlenül jelezte.


 Gyámoltalan társa csak sokára érkezett és a húsnak csupán hűlt helyét találta.


A ragadozókon kívül más madarak is jártak nálam, méghozzá szép számban. Nyáron nem volt olyan forgalom az itatómnál, mint most. Igaz, a fényviszonyok sokat romlottak közben. 

Léprigó
Léprigó
Feketerigó
Fakopáncs
Kékcinege
Királyka
Csíz
A piros bogyók más képeken is jó szolgálatot tettek.




Ökörszem

A nap sztárja vitathatatlanul a hím karvaly volt, ezért az ő portréjával fejezem be ezt a bejegyzést.


Soha rosszabb lesezésem ne legyen, mint ez a délután volt! Talán a csipkebokor díszes ága hozott szerencsét?