KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2017. november 29., szerda

Egerészés

A minap új vendég jelent meg nálam: egy régen látott közép fakopáncs. Sajnos, csak távolról mutatta meg magát.


Az ölyvek etetője is felkeltette az érdeklődését.


Sajnos csak "hallomásból" tudom, hogy fenyőrigók népes csapata jár felém, a környező fák tetején időznek. Néha nagy robajjal kapnak szárnyra. Bár szomjas népség hírében állnak, még egyetlen példányuk sem szállt le elém a vízre. Sajnos csupán egy léprigó volt az egyetlen ivó vendégem.


A fácánok már otthonosan mozognak a lesem körül.


Az itató szélénél találják a kukoricát, egyik napról a másikra föleszik az összeset és gondosan felkapirgálják a földet.


Négy tyúk jár be hozzám és végre megjelent a kakasuk is. Igaz, hogy nagyon félénk őkelme, a kattogás elriasztja. Inkább csak távolabbról, a gazosból tartja szemmel a tyúkjait.


Azok többnyire békésen eszegetnek, de tegnap egy kis csetepaté volt köztük.


A hárem ura éppen az esti fénnyel bevilágított háttér és az árnyék határán időzött sokáig.


Csak nagy nehezen szánta rá magát egy kis kukoricázásra.


Az egerek hasznosítása változatlanul folyik és szándékom szerint mindaddig tartani is fog, amíg lesz egér a háztájiban. Elsősorban az ölyveknek szánnám őket, de nincs mindig olyan szerencsém, mint korábban.
Legtöbbször a szajkók zsákmánya lesz a "megboldogult", azok viszont olyan kiszámíthatatlanok és gyorsak, hogy rendre lemaradok az akciókról. Az alábbi kép kivétel, csak hogy erősítse a szabályt.


 Ennél sokkal jobb képem is van szajkó fogta egérről még korábbról. Jobb híján ezt is megmutatom.


Máskor sikerült összehoznom egy képre az ölyvet és az egeret. Ha nem lennék olyan igazmondó, amilyen, akkor egy szép kis mesét kerekíthetnék a képek köré.
" Nagy meglepetésemre éppen elém szállt le egy egerészölyv és a farkánál fogva hozta a zsákmányát, egy kicsi egérkét!


Szépen gondosan maga elé fektette.


Már éppen összecsukta volna a szárnyát, hogy hozzáfogjon az egérke elfogyasztásához, ...


... amikor az egérke bámulatos ügyességgel, szabadulóművész módjára kibújt a ragadozó karmai közül és a mélységbe vetette magát! A hoppon maradt ölyv nem hitt a szemének..."


Ennyit a meséről... Nagy örömömre továbbra is járnak hozzám az ölyvek. Az érkezésük mindig látványos. A korábbi ilyen fotóimra kaptam néhány fájó kritikát, hol a szeme nem csillogott eléggé az alanynak, hol a szárnya vége maradt le, hol csak éppen érintette a farka a kép szélét, hol nem volt elég szellős a vágás, vagyis mindig akadt valami kifogásolni valója néhány "Photographer-nek".  Ezért nagyon igyekeztem jobb képeket csinálni.




A képeken a tojó szerepel. A hímet már jó ideje nem láttam, nem tudom, mi történhetett vele? Sajnálnám, ha elpusztult volna... Annak viszont örülök, hogy egy új madár jelent meg a koncnál, egy eddig nem látott világos szemű, fakó tollazatú, sáros lábú példány. 


A "megözvegyült" tojó persze nem szívesen osztozott volna vele az ingyen csirkén, ezért látványos összecsapások után hol egyikük, hol másikuk ült fel az oszlopra, hogy falatozzék. Az akciók legtöbbje az én ügyetlenségem miatt dokumentálás nélkül maradt. Egy jelenet talán mégis élvezhető lett, ebből egy mozgó sorozatot készítettem. A tojó van a húsnál, a jövevény pedig rárepüléssel próbálja megfélemlíteni.


Órákig, egészen sötétedésig tartott ez a játék, végül az idegen, a feltehetően éhesebb madár vette birtokba a nehezen hozzáférhető maradék húst. Az alábbi portré már erős szürkületben készült.


Ma esett egy kevéske hó, de persze kisvártatva el is olvadt. Talán december meghozza majd a tartós havat. Jó lenne legközelebb már havas képeket készíteni!

2017. november 25., szombat

Fotogén varangyok

Talán az idei ősz legcsúnyább napjára ébredtünk. Ködszitálás és nappali sötétség rongálta a kedélyemet, amint kiléptem a házból. A TV úgy mondta, hogy hasonló ronda idő lesz a következő napokban is, csakhogy kemény éjszakai fagyokkal. Emiatt nem halogathattam tovább a kerti csap víztelenítését, amelyhez le kellett szállnom a vízóra aknába. Leereszkedvén csaknem rátehénkedtem két megriadt békára, melyek itt szándékoztak téli szállást foglalni. 
Hohó barátocskáim, gyertek ki előbb velem egy kis fotósétára! Meglátjátok, utána jobban fogtok aludni! - ajánlottam nekik és miután a munkámmal végeztem, kivittem őket a kertbe az ázott levelek közé. Pár perc fotózás után ígéretemhez híven visszahelyeztem őket az akna biztonságába. Bocs, hogy zavartam, szép álmokat a télre! - szóltam utánuk, amikor rájuk eresztettem az aknatetőt.
Hogy miért nem csókoltam meg őket előbb? Mert már nem hiszek a mesékben! Meg különben is: mit kezdenék én egy királykisasszonnyal? Pláne kettővel? :)












2017. november 23., csütörtök

Dráma a lesemnél

Nem vártam túl sok újat a tegnapi fotózástól, de a reggeli borongásból kibontakozó gyönyörű napsütés ismét a lesemhez csalt. Új díszlet elemként azért kitettem az etetőhöz egy sárga zuzmós ágacskát. 
A cinegék hamar használatba vették.



Csakhamar megjöttek az izgága szajkók, melyek hol az itató szélén, hol az etetőnél keresgéltek.




Nem sokáig várattak magukra az ölyvek sem. A tojó szépen rárepült a karóra, miközben a szemét is megcsillantotta. Ezt azért említem, mert egy korábbi hasonló képemnél éppen ezt a huncut kis csillogást hiányolta egy "kritikusom". Sajnos ezzel együtt sem lett tökéletes a fotóm. Újra lenne mit kifogásolnia az illetőnek.


Az ölyv falatozását már annyiszor megörökítettem, hogy most már oda se figyeltem rá. Jobban érdekelt egy hím fakopáncs mozgolódása. Végigjárta a fatuskókat.



A párja egyenesen az arany ágacskára röpült.


A hím egyre közelebb jött, megült az itató szélén, ...


... majd egy szajkó szemtelenkedése borzolta fel az idegeit és a frizuráját.


Az ölyv korábban elrepült egy darab hússal, de aztán visszatért a maradékért. 


Hirtelen éles vészkiáltás, valóságos jajveszékelés harsant fel a közelből.  Ilyen hangot még sohasem hallottam. - Róka fogta nyúl lenne? Nem, a nyúlsírást ismerem, ez más! Ez inkább valami életéért küzdő madár torkából jöhetett! - gondoltam végül. A közelben tanyázó szajkók heves rikácsolással kapcsolódtak a végveszély hirdetéséhez. Hosszan tartott az idegtépő hangzavar, amely a les mögül, balról szólt, szinte rá tudtam mutatni a helyre. Meg kéne néznem! Az ölyv viszont ott ült előttem. Zavarjam el? - tépelődtem. A vészes hang már percek óta borzolta az idegeimet és szította a kíváncsiságomat.
Döntöttem: lekaptam a fényképezőgépet az állványról, az ölyvvel nem törődve kibújtam a kunyhóból és megindultam a hang irányába. Elvadult terepen, ritkás nádban gázolva jutottam el az olajfűz-bokrok alatt húzódó vízzel telt árokig, amikor a földről felrepült egy karvaly. A hirtelen készült rossz képen is kivehető, hogy a tollaiból csöpögött a víz. Szóval ő a GYILKOS! 


De ki az ÁLDOZAT? A sikoly már abbamaradt, de a vízben, a sás között még vergődött valami.


Nem sok látszott belőle, de felismertem: egy zöld küllő! Az ő sikítását hallottam tehát. Néhány pillanatig mozgott még, aztán a szemem láttára lehelte ki a lelkét szegény, halálra sebzett madár. Megrázott hosszú kínhalála, melynek részben fül-, részben szemtanúja voltam.


Nem gondoltam volna, hogy egy olyan nagy és erős madár is, mint a zöld küllő, áldozatul eshet a karvalynak! A vészsirámból ítélve sokáig küzdhettek. Talán az árokba is azért vonszolta a ragadozó, hogy vízbe fojtva végezzen vele? Hallottam már ilyet...
Az általam gyakran fényképezett, elegáns és sokszor megcsodált karvaly most nekem is megmutatta vérszomjas természetét. Sajnálom, hogy ezekkel a gyönyörű madarakkal így találkoztam. Jobban szerettem volna mindkettőjüket épségben, életük teljében a lesem előtt látni. 
Sokszor mondjuk, hogy az élet és a megélhetésért folytatott küzdelem kegyetlen. Ez sajnos most is beigazolódott.

2017. november 7., kedd

Egérhasznosítás

Mint minden ősszel, most is megjelentek az egerek a melléképületeinkben. A feleségem azonnal kiszagolta őket és határozottan felszólított, hogy kezdjek hozzá a kifogásukhoz. Felcsaliztam hát az egérfogókat és azok tegnap reggelre két kis szürke halálát okozták. 
Ha bárkit megkérdeznék, hogy mit lehet kezdeni két döglött egérrel, gyaníthatóan nem kapnék értelmes választ, én viszont tudtam a módját. A kis mihasznákat kivittem a lesemhez azzal a szándékkal, hogy madáreleségként szolgáljanak.
Rosszul indult a kaland, mert a közelben ólálkodó ölyvet már az érkezésemmel elriasztottam. Nagy vijjogással repült el abba az irányba, ahonnan szemmel tarthatta a kunyhóm környékét. Tudtam, hogy hosszú várakozásnak nézek elébe, mert a bizalmatlan jószág sokáig nem fog visszatérni. 
Az első órában csupán a cinegék sürgölődtek, aztán berepült egy szép hím karvaly és leült az itató szélére.


Úgy láttam, hogy fürödni készül, azonban a fényképezőgépem kattogása elriasztotta.


Ott maradhatott a közelben, mert a kis madarak mozgása teljesen megszűnt. Majd csak visszatér! -gondoltam ás vártam tovább. Délnek húzó darvak hangos krúgatását hallottam, de a kuckómból nem láthattam őket. Három csapat is elvonult és egyszer vadlibák hangjára is felfigyeltem.
Elmúlt dél. Már mardosott az éhség, de nem hagyhattam hasznosítatlanul az egereimet. :)
A hím ölyv eljött körülnézni, de szinte lopakodva, jó távol ült le, aztán némi időhúzó tollászkodás után továbbállt. 
Sokáig nem történt semmi, aztán megjelent három tyúkocska. Idegesen szaladgálva szedegették a magokat.


Egyszer csak hirtelen nagy robajjal felrepültek. Tudtam, hogy ragadozó rettentette meg őket. A távolban, a lombok között fel is fedeztem a támadást elvétett héját.


De jó lenne, ha beülne elém az itatóba! - reménykedtem, de erre hiába vártam. Az ölyv azonban ismét közelebb lopakodott és oldalt, a fenyő ágak takarásában foglalt helyet. Hangtalanul várakozott. Talán a párja elől bujkált.  Aztán végre támadásba lendült, de a fák fedezékéből olyan hirtelen tűnt fel, hogy csak a megérkezés utolsó fázisát sikerült elkapnom.


Egyik lába az egeret markolta. Szinte csodálkozva nézett körül: - Itt már nem csak csirkét, hanem egeret is felszolgálnak?


És egerészhez illő gyakorlottsággal fogott hozzá kedvenc eledele elfogyasztásához.






Mintha csak a kedvemért pózolna, előzékenyen oldalra fordult zsákmányával.


Egy gyors mozdulat és a szegény egérke megindult utolsó útjára.




Az egérfogóban elpusztult kis szürke sorsa az én közbejöttöm révén végül egy ragadozó madár gyomrában teljesedett be. Az ölyv elégedetten nézett szét.


Az ízletes előétel után azért a csirkehús is jól esett neki. A főétel elfogyasztásnak látványos mozdulatai már az előző bejegyzéseimből ismertek lehetnek. 




Éhsége csillapultával egyre gyakrabban tartott étkezési szünetet a szép ragadozó madár.


Sejtettem, hogy menni készül, így csináltam róla egy búcsú képet, miután tényleg faképnél hagyott.


Az ölyv urasan beebédelt, én meg éhesen vártam, hátha tartogat még számomra valamit ez a szerencsés fotózás? Csak néhány szajkó jött kukoricázni, egyikük viszont egy kis husikára vágyott.


Az is szerencse, hogy nem az ölyv előtt érkezett, mert akkor az ő lakomája lett volna az egérke. A tuskóra helyezett másik példányt azonban sem az ölyv, sem a szajkó nem vette észre. Őt eljövetelemkor elődjének helyére fektettem. Ott biztosan megtalálja majd a hús maradékáért betérő valamelyik ölyv és akkor a második egérke is hasznosulni fog.
Öt órán át tartott ez a lesezésem. Minden betérő madár megrakhatta a begyét nálam, csak én maradtam éhes délidőben. Sajnáltatni azonban nem szeretném magam, mert a koplalás árán régóta vágyott képekkel gazdagodtam. Megérdemlik, hogy kissé felnagyítva is megmutassam őket.




Ölyveim ne féljetek, csak jöjjetek bátran! Lesz még csirkehús és lesz még egér máskor is számotokra!