KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2014. november 25., kedd

Őszutó

Eddig jó volt ez a november a langy melegével és időnkénti napsütésével. Hacsak tehettem, elüldögéltem az erdei lesben, egyik szemem az itatón, a másik az etetőn. A színes őszi levelek különleges hangulatot adtak, így még a számtalanszor lefotózott cinegék képei is újszerűbbnek tűntek.




A meggyvágókat és a vörösbegyet a szomjúság vezette elém - bár ez utóbbi csak az esti szürkületben merészkedett a vízhez - , az ugri-bugri ökörszemet pedig a hangjának lejátszásával sikerült becsalnom.




Egyik délelőtt két fakopáncs is beröppent az etetőre egy kis szotyizásra, de máshol jobb csemegét találhattak, mert ezután nem jelentkeztek többé. Majd a tél bekényszeríti őket hozzám.


A szajkók időnként a dió kedvéért jöttek, el is hordták mindet. Békétlen, veszekedős népség, ha egyikük jó falatra talál, a másik rögtön megtámadja és elüldözi.



Másodszor is megfogásra került a korábban a házunkban illetéktelenül tartózkodó és falánkságának áldozatul esett egérke. Földi pályafutását légi úton fejezte be. Talán a diórágás is szárnyakat ad? :)


Ez a november a régen várt süvöltőt is elhozta. Igaz, hogy csak egyetlen példány, mégpedig egy kevésbé díszes tollazatú tojó ivott a vizemből, a karmazsin piros hímre még várnom kell. Sebaj, előbb-utóbb betér majd az is!


Alighanem vége lesz ez enyhe ősznek. Erre utal, hogy tegnap délnek tartó darvak krúgatása ugrasztott ki a lesből egy kép erejéig és ma reggel kevéske lucskos havat találtam az autó szélvédőjén.


Itt az ideje, jöjjön hát a tél!

2014. november 16., vasárnap

Természetfotósokkal a Tiszán

Tegnap volt szerencsém részt venni az 1. TiszaZoom természetfotós konferencián, melyet a tiszafüredi Balneum hotelben rendeztek. A régió turisztikai szakemberei népszerűsítették a tavat, neves természetfotósok tartottak érdekes és inspiráló előadásokat. Szerencsénkre a reggeli sűrű köd délutánra felszállt, reményt adva arra, hogy a tervezett csónak kiránduláson a résztvevők használhatják a fényképezőgépeiket. Én magam vittem ugyan mindkét gépemet, de inkább csak a kisebbet használtam a túra eseményeinek dokumentálására. 

A ránk váró csónakok
Beszállás
Előttünk az öblítő csatorna
Indul a kaland
Hab a tortán: egy jégmadár
És egy másik. Vagy ugyanaz?
Kifutunk az élő Tiszára
Dolgoznak a lóerők
A másik csónak a farvizünkön
Őszi díszlet
Más csónakosok az esti fényekben
Alkonyodik
A nyugvó nap a ködfátyol mögött
A fotósok az esti fények bűvöletében
Egy kis fennakadás
Ide kellett volna bejutnunk
Visszavonulás
Már kell a világítás
Egy horgász a ködben
Útkeresés a vak sötétben

Tartalmas, élménydús nap volt, köszönet a szervezőknek!

2014. november 7., péntek

Karvalyok kíméljenek!

A héten sem tétlenkedtem, bár voltak fotózást kizáró, halaszthatatlan délutáni elfoglaltságaim, a hajnalok többségét megszokott turai rétjeimen töltöttem. Láttam is rengeteg őzet, de nem sikerült elég közelre jutnom hozzájuk, csupán távoli, gyenge képek sikerültek, melyeket jobb, ha nem mutatok.
Csalódottnak mégsem éreztem magam, mert a napkelték kárpótoltak. Különösen egy ködös kép bűvölt el.


Máskor még az összefüggő felhők alól is kibukkant pár percre a vörös korong a kedvemért.


Ugyan tegnapra már nem ígértek felhőtlen időt, de beültem az erdei lesembe azzal a szándékkal, hogy végre meglesem az ölyvemet. Az itatóra nyitottam ablakot, hátha ismét berepül a karvaly, de a csirkehúst is errefelé helyeztem el. Az oldalsó etetőben napraforgót és diót kínáltam a betérő madaraknak. A cinkék és a szajkók jártak rendesen, de én csak a víznél történtekre figyeltem. Jöttek is oda a szomjazók. Cinkét már nem mutatok, de egy szajkó portré azért álljon itt jelzésképpen.


Órákig csak ülök, bambulok. Egyszer csak megélénkül a vízpart: egyszerre három cinke iszogat és három szajkó ugrándozik, keresgél. És hirtelen berepül a képbe egy piros madár! Hím süvöltő!!! Végre itt az alkalom, hogy a régen áhított gyönyörűséget kellő közelségből lefényképezzem! - villan át az agyamon. De még csak rámozdítani sincs időm a gépet, máris felreccsen a szajkók riasztása és mindenki menekül. Naná, hogy a süvöltő is! Bassszus!!!
Még hallom a "csilingelő" hangját távolodni, de már tudatosul bennem, hogy megérkezett a közelbe a karvaly. Még rejtőzködik, de a beállt síri csend jelzi, hogy ott van. Máskor örülnék a szép ragadozónak, de a süvöltő elriasztása miatt most haragszom rá. 
Jó fél óra után vízbe ereszkedik. Feltűnően élénk narancsos színezetű, gyönyörű példány. Gyanítom, hogy őt még nem láttam.


A vízben gázolva körbejár, talán nem találja elég mélynek a vizet a merüléshez?



Aztán belehasal és ráérősen megkezdi a fürdési szertartást.



A füle tövét is megmossa...




...és önfeledten szórja magára a vizet.



Aztán valami szokatlan dolgot művel: hangtalanul tátogva nyújtogatja a nyakát.


A mozdulat olyan, mintha kiáltana, de hang nem jön ki a torkán. Mintha valami keresztben állna a begyében és azt igazgatná!


Lassan kezd átázni a tollazata, de élvezi a fürdést.


Nem siet, újra és újra megmerül.


Lassan kezd az ázott csirkéhez hasonlítani...


Húsz percig tartott a kényeztető áztatás. Akkor felrepült egy közeli fenyőre. Az oldal ablakból jól láttam. Még ott is tátogott.


Talán a jobb álcázás érdekében ült át egy másik helyre. A vörös fenyő ágak között szinte észrevehetetlen volt.


A szárítkozást, tollászkodást újabb helyen végezte még vagy fél órán át. 


Tudom, hogy annyi szép fotózási lehetőség után hálátlanság ilyet gondolni, de már nagyon untam a karvalyt. A süvöltőt vártam vissza. Pedig az előbbi még maradt. Már megszáradt, de ő csak nyugodtan ejtőzött tovább, mintha előzőleg jól lakott volna. ( Talán tényleg a jó ebédet igazgatta a begyében a tátogással?) 
Ameddig ott üldögélt, a lesem környékén megszűnt az élet. Úgy látszik, hiába rejtőzködött mesterien, a kis madarak tudták, hogy ott leselkedik és nem mutatkoztak. Végre aztán elrepült.
Én még maradtam sötétedésig, de sem a süvöltő, sem az ölyv nem jelentkezett.
Sok szép élményt és képet köszönhetek a karvalyoknak, de azért mást is szeretnék fényképezni az itatómnál, például süvöltőket. Nem lehetne, hogy az ádáz ragadozók most már egy kicsit hanyagoljanak? :)