KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2017. május 25., csütörtök

A rókázásnak kakukk

A rókatanya közelében egy náddal szegélyezett árok található. A sűrű nád jó fészkelőhelyet biztosít a nádirigóknak. Az ő fészkeik a célpontjai a kakukkoknak, ezekbe csempészik tojásaikat, hogy fiókáikat a csóri rigók a sajátjaikként neveljék fel. Ez az akció nem egyszerű, a kakukkok összehangolt munkáját, sok-sok repkedést, rejtőzködést, visszavonulást és újabb próbálkozást feltételez. Eközben a jól ismert kakukkoláson kívül jellegzetes hangjeleket is adnak egymásnak a tojáscsempészek. Mindezt tetézi, hogy legalább három pár kakukk dolgozik a környéken.
A kotoréknál ülvén, unalmas perceimben a fejem felett repkedő madarakat figyeltem és próbáltam valami rendszert felfedezni a mozgásukban, nem nagy sikerrel. Annyit megállapítottam, hogy a hím valósággal üldözi a tojót, az menekülni látszik, de gyanítható, hogy a lombok között párosodnak, majd együtt indulnak tojás csempésző portyára.






Néha más madarak is lencsevégre kerültek, mint ez a dolmányos varjú.


Egy fácánkakas biztos távolságból próbált a területéről elriasztani, erőfitogtató dürrögéseket produkálva.


Jó néhány alkalommal, sok-sok órát vártam a kölykökre. Nem kényeztettek el, vonakodva bújtak elő, szinte mindig egyesével és nagyon tartózkodóan viselkedtek.












Egyetlen egyszer jött elő együtt két kölyök, de nem volt kedvük játszani.


Egyik délelőtt megpillantottam az öreg rókát, amint a közelben sündörgött. A magas fű eltakarta, de nem mertem felállni, nehogy elriasszam.



Persze így is észrevett: rám irányuló fülei ezt egyértelműen jelezték. Egy pillanat és már ott sem volt.


A beste kis kölykök nem produkálták magukat nekem, pedig finom falatokkal próbáltam jobb együttműködésre bírni őket.





Nem gondoltam volna, hogy csupán ezzel a néhány egyszerű képpel kell beérnem, de sajnos ez a szomorú helyzet. A kis rókák ugyanis eltűntek. Utolsó szereplésükkel az elmúlt szombaton egy vendég fotóst örvendeztettek meg.  Neki bezzeg mind az öt kölyök előjött és önfeledten játszadozott.
Aznap délután azonban egy traktor érkezett munkát végezni a szomszédos parcellára, mely csak pár méterre van a rókalyuktól. Talán a nagy zaj miatt vonultak ki a kis csibészek a nádba? Ki tudja? Tény, hogy azóta, immár öt napja csak a hűlt helyüket őrzöm. Azaz csak őriztem, mert abbahagyom.
A vöröskék hiányában lőttek a nagy terveimnek, vagy mondjam úgy, hogy a rókázásnak kakukk?
Ma délelőtt már őket fényképeztem.








Szép madarak. Jó lenne közelebb kerülni hozzájuk. Talán a nádirigók fészkénél? :)

2017. május 14., vasárnap

Újabb kis csirkefogók

Május hideg és esős napjai számomra a kis róka várás jegyében teltek. Ellenőriztem az összes, eddig ismert kotorékot, de lakottságra utaló jeleket egy kivétellel sehol sem tapasztaltam. Csupán a tavalyi helyen láttam friss kaparást, sőt egyszer egy felnőtt rókát is. Más években már elsején találtam kicsi lábnyomokat a rókalyuk közelében, most csak tizedikén. Vannak, csak késnek a kölykök! - állapítottam meg. 
Ennek ellenére megtettem az előkészületeket: kihelyeztem a mellvédet, kitépkedtem a fényképezést zavaró száraz kórókat, de a sok csapadéktól nagyra nőtt fűvel nem tudtam mit kezdeni. A ritka napos időszakokban ki-kiültem, de inkább csak ellenőrző jelleggel, 1-2 órácskára. 
Ma reggel derűlátóan indultam a kotorékhoz: reméltem, hogy megpillantom legalább az egyik, a legbátrabb vöröskét. A helyszín lakatlannak tűnt, csak néhány fecske cikázott felettem és a kakukkok hangját hallhattam. Egy órányi várakozás után kidugta a fejét az első kis kölyök, de én éppen a telefonommal matattam, így lemaradtam róla. Szerencsére kis idő múlva már nem puskáztam el az újabb lehetőséget. Hopp, megvagy!


Aztán megelevenedett a gazos terep és sorra bújtak elő a kicsikék, még kölyökszőrben. 


























Öt életrevaló kölyök hancúrozott előttem vagy húsz percen át. 


Később egy másik kijáraton keresztül egy fotózhatatlan, gazzal sűrűn benőtt helyen jött ki és játszadozott még kettő-három kis süvölvény. Nem akartam megijeszteni őket, szépen kivártam, hogy ismét eltűnjenek a rókatanya föld alatti járatainak mélyén és csak azután távoztam.
Az elhagyott, gazzal felvert, műveletlen nadrágszíj parcella tehát idén is meghozta egyetlen termését: a rókák új nemzedékét. Jól esik a tudat, hogy mostantól van még 2-3 hetem, hogy újra találkozzam velük.