KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2018. április 29., vasárnap

Malacom volt!

Vadfestő Józsi (Seres József) barátom legutóbb egy szép malacos kocát fényképezett, méghozzá a szokott helyünkön és jó fényekben. Nagyon tetszett a képe és arra gondoltam, hogy én is szeretnék malackákat fényképezni. Gyorsan kikérdeztem a körülményekről és miután a fővadász engedélyét megszereztem, egyik délután magam is kiültem. Ismét a széna bálák mögött vackoltam be, viszonylag közel a szóróhoz. A délutáni erős fény a várakozás hosszú órái alatt egyenesen a szemembe tűzött, elkápráztatott. Az árnyékos erdőt, ahonnan az állatokat vártam, szinte alig láttam. Előttem zengőlegyek, apró rovarok csillogtak a kemény ellenfényben, melyek később a fotókra is rákerültek.
Elsőként egy koca érkezett. 


Óvatosan kémlelt körbe, szimatolgatott, megkerülte a szórót, de a kukoricára rá sem hederített. Jött és ment, aztán semmi. Később újabb disznók kezdtek kiszivárogni az erdőből.









Mintha csak tudták volna, hogy lesek rájuk, olyan helyen kezdtek falatozni, ahol nem láthattam őket. Később, ahogyan fogyott a takarmány, ki kellett jönniük a takarásból.


A kan persze el akarta verni a többieket az eleségtől, így kisebb csetepatékat is láthattam.


Szép, szép, de én nem ezért jöttem! Hol vannak a malackák? - kezdtem türelmetlenkedni. Egyszer csak sivalkodó hangok kíséretében megjelentek a malacos kocák a dombon.


Tétovázás nélkül, ahogyan mondják: sovány malac vágtában, egyenesen a szóróhoz rohantak.


Naná, hogy oda húzódtak, ahol alig láttam őket! Aztán a magas fű takarta előlem a malackákat.


Már annak is örültem, ha egyikük-másikuk előtűnt a nagyok közül.


A kis csíkosok összevissza szaladgáltak, olyan fürgén, hogy a fogyó fényben lőtt képeken már szinte csak csíkot húztak. Meg kellett növelnem az érzékenységet. Aztán szerencsémre végre jó helyre keveredtek. Megnyugodtam: nem maradtam malacfotók nélkül.







2018. április 27., péntek

Gólya a repcében

Teljes virágzásban pompázik a repce mifelénk. Szeretem az illatát és az aranysárga színét, amely látványos hátteret biztosít az állatfotókhoz. Sikerült már őzeket, nyulakat, fácánt, apró madarakat és rovarokat is sárgában megörökítenem, de több-kevesebb szerencsével ezeken kívül sok más élőlény is képre kerülhetne a repceföld közelében. Legutóbb is ezzel a reménnyel látogattam meg a legközelebbi parcellát.
Elsőre csak egy kardoslepke került elém, amint önfeledten szívogatta az édes nektárt a közelemben.


Másnap délután újra arra jártam. Furcsa, de még a szokásos rozsdás csukok, sárga billegetők sem mutatkoztak, nemhogy más, értékesebb "zsákmányállatok". Az egészen jól járható földúton ezúttal olyan messzire merészkedtem, ahol még sohasem jártam. Egy helyen hirtelen megnyílni látszott az addig tömör virágözön és egy belvíz pocsolyán két gólyát pillantottam meg. Csak az egyikükre esett jó kilátás, gyorsan kattintgattam.


A szemem sarkából láttam, hogy a bal szélső madár szárnyra kap és az enyém is elrugaszkodik a földről. Éppen csak elkaptam a mozdulatát.


Már csak itthon, a képeket nézegetve vettem észre, hogy "leltárba vett" madarat fényképeztem. Egy "csuklószorító" és egy szélesebb kék szalag éktelenkedett a lábán. Madarászok számára értékesek lehetnek a rajtuk lévő információk, én nem látom be, hogy sok értelme lenne a  gyűrűzésnek.
A gólyák elszálltak, én pedig ennek a pár képnek is módfelett örvendezve másfelé vettem az irányt, de nem sok sikerrel, merthogy lefotózható élőlénnyel nem találkoztam. 
Már hazafelé tartottam, amikor egy vizes rétre kinézve újabb gólyát pillantottam meg. Jól mutatott a szépen átvilágított fehér virágok között.


Megijeszthettem szegényt, mert szinte azonnal felemelkedett...


... és pár szárnycsapás után már messze járt.


Hosszan néztem utána. A távolban nagy kanyart írt le és a repcés felé fordult. Jó helyen álltam ahhoz, hogy lássam: a kis pocsolya tájékán ereszkedett le. Adtam neki egy fél órát, hadd nyugodjék meg, aztán utána indultam. Meg is találtam...


Békésen sétálgatott békákat keresve.


Aztán ráeszmélt, hogy nincs egyedül és olyan hirtelen kapott szárnyra, hogy nem volt időm visszahúzni az objektívet. Rossz kép született, de azért megmutatom.


Ez is gyűrűt viselt, de csak egyet és feketét. Nem repült messzire, a pocsolya távolabbi sarkában folytatta a békászást.


Mozdulatlanul figyeltem. Semmi sem zavarta, egy idő után mégis távozni készült. Talán a párja jutott eszébe... A felszállás fázisait sikerült megörökítenem. 












Nagy szerencsém volt ezen a délutánon. A fenséges fekete-fehér, piros csőrű és lábú madár szép mozdulatai a sárga háttér előtt igen tetszetősek. 
És ezzel még nem is ért véget a kaland. Egy fácán kakas előttem szállt le a repcébe. Sajnos, csupán hátulról tudtam lefotózni.


Azért örülök ennek a képnek, mert itt a kakas minden tolla látszik és ahogyan a fékezéshez kiterjesztette a farktollait, a lantfarkú madarat juttatta eszembe. 


Néhány napig még tartani fog a repce virágzása. Jó lenne más állatokkal is találkozni a festői környezetben!

2018. április 25., szerda

Öregesen, autóból

Most, hogy egyre inkább érzem az éveim súlyát és kezd nehezemre esni a hosszabb gyaloglás, kénytelen vagyok autóból fotózni, ha új helyekre, új élményekre és főképpen új fotóalanyokra vágyom. Sajnos egy olyan egyszerű személygépkocsit, mint az enyém, nem fotószafarihoz terveztek. Sokszor meggyűlik a bajom a terep- és időjárási viszonyokkal, amikor gidres-gödrös földutakon kínozom szegény, jobb sorsra érdemes járgányomat és vagy nyakig sáros, vagy vastagon poros lesz. Azt pedig szörnyen nehezményezem, hogy a szélvédő üvegén keresztül nem lehet éles képeket készíteni. :) Pedig sokszor ott van előttem az áhított állat, de mire jobbra tudom kormányozni a kocsit, hogy a lehúzott oldalablakon át célozhassak, már bottal üthetem a nyomát.
Viszont előnye is van az efféle fotózásnak: a madarak többé-kevésbé megszokják a járműveket, a benne ülő emberekkel együtt és nem menekülnek el azonnal, mint ahogyan a gyalogló fotós elől tennék. Az autó jobb is, mint a lessátor, mert akár követni is lehet vele a fotóalanyt.
Az alábbi képeket már csak amúgy öregesen, autóban ülve készítettem.
Egyik délután egy földúton haladva két madarat pillantottam meg a nagy fűben. Csak a fejüket dugták ki, de rájuk ismertem: foglyok! Gyorsan félreálltam az autóval és lövésre kész fényképezőgéppel a kezemben figyeltem őket. Nem tűntek el a sűrűben, csak csipegettek és ki-ki pillantgattak fedezékükből. Látszott, hogy éppen át akartak volna menni az út bal oldalára, amikor megjelentem. Szándékukat nem adták fel, csak arra vártak, hogy távozzam. Én persze helyben maradtam és elmosolyodtam a gondolatra, hogy a foglyok most az én foglyaim lettek! A tyúkocska bátorodott fel elsőként és a fűből kifelé tartva egyre többet mutatott magából.


Eltartott vagy tíz percig, amíg kimerészkedett az útra.


Őt aztán a sokáig rejtőzködő kakaska is követte. Mindezt gyalogosan aligha láthattam volna.


A foglyoknál sokszorta gyakoribb fácánokkal úton-útfélen találkozhat az autózó, persze leginkább távozóban.



A búbosbankákkal már nehezebb találkozni. Szerencsére tudunk egy jó bankás helyet a szigeten, ahová Tamás barátommal gyakran elautózunk. Ő ilyenkor mögém ül és szintén az ablakon át kattogtat.
Legutóbb a bankák párválasztásának idején jártunk ott. Egy szerelmes banka fiú éppen a kukacát kínálgatva szaladt az út szélén kapálgató szépséges Banka Blankák, vagy Biankák után. :)


Légy a párom! - kérlelte a fiú a leányzót, aki a kukaca nélkül rá se nézett.


Nosza, elrepült a vőlegény jelölt és valami csemegével tért vissza, melyet a menyasszonyka kegyesen átvett tőle. Ezzel meg is történt az eljegyzés.


Az újdonsült menyasszony helyben maradt és a párja olyan gyorsan és számomra annyira váratlanul tért vissza, hogy mire felocsúdtam és kattintottam, a fiú kukaca már a lány szájába (pardon: csőrébe) került. :) Rossz az, aki rosszra gondol!


Ezek után nagy egyetértésben elrepültek. Gyanítom, hogy a fészeknél jártak, ahol a nászra is sor kerülhetett. Talán ezért esett olyan jól a porfürdő.


Kedves madaraim persze röpködtek össze-vissza, néha ellenfénybe kerülve és a fűben szedegettek.



Hogy miképpen találnak rá a talajban megbújó pondrókra, sejtelmem sincs, de ahol kitartóan csákányoznak, ott többnyire zsákmány is akad.


És a fáradozás jutalma egy jóízű falat, melyet egyben nyelnek le.


Persze az autóval más madarak közelébe is lehet férkőzni. Ez a füsti fecske egy karám villanydrótján tollászkodott.


Egy másik példány több társával együtt a fészek alapanyagául szolgáló sarat gyűjtögette.


Pacsirtákkal úton-útfélen lehet találkozni.


Ugyanúgy, mint a barázdabillegetőkkel.


Szerencsés esetben akár őzeket is lehet autóból fotózni.



Az alábbi képek nem teljesen illenek a sorba, mert ezek az autót hátrahagyva egy lucernás szélén, a bankázás előtti hajnalban készültek.




A kora nyári virágos rét mellett sem hajtok el néhány vadvirágos fotó nélkül.


Még ezt a pillangót is autóból fényképeztem, amikor egy repce föld mellett hajtva észrevettem.


Ha tetszik, ha nem, meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy a természet szépségeihez egyre inkább majd csak környezetszennyező módon, benzingőzt pöfögtetve jutok majd el. Hacsak... nem szerzek be egy elektromos rokkantkocsit, amely kis fogyasztású, csendes és még ablaküvege sincs, tehát fotózásra kiválóan alkalmas lehet! :) Ezt viccnek szántam...