KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2018. március 30., péntek

Március végén

A vadászok szerint rengeteg a vaddisznó a turai határban. Látszanak is  a túrások a felázott vetéseken és jellegzetes lábnyomaik a sárban mindenfelé. Éjszakai életmódot folytatnak, nappal rejtőzködnek, úgyhogy szinte lehetetlen velük találkozni. Ezért ért váratlanul, amikor egy alkonyatban őzekre cserkelés közben egy termetes disznó csörtetett át előttem.


A disznó bevette magát a sűrűbe én meg folytattam a lopakodást az őzek felé. Jókora belvíz pocsolyán kellett átgázolnom. Igyekeztem, hogy elérjem az őzeket, mielőtt a  Nap lemegy. Csupán egy őz állt jó helyen ahhoz, hogy a vörös gömb mellett fényképezhessem.




Horányban már szépen virított már a tavaszi csillagvirág. Az ősrégi német objektívemmel fényképeztem a bájos kis virágokat és sikerült szépen elmosott felvételeket készítenem.






A szép tavasz még nem, de a gólyák megérkeztek már a környékünkre.



A zöld küllők hangoskodva keresik a párjukat és a jó fészkelőhelyet.


A nemrég hazatért rozsdafarkúak már a teraszunkon, a tavalyi fészek helyén szemlélődnek. A hím beült elém egy fotóra.


Bár hűvösebb az idő az ilyentájt várhatónál, fagyokra talán már nem kell számítanunk, így a kerti csapot ismét üzembe helyeztem. A felnyitott vízóra aknában két békát találtam. A sikeresen áttelelt zöld varangyok egyikéről mellékelek egy képet.


Már alig várom az igazi tavaszt, a napsütést, a zöldellő réteket, a virágzó gyümölcsfákat, a hazatérő vándormadarakat és a jobbnál jobb fotótémákat. Úgy tűnik, az idei húsvét nem kényeztet bennünket szép idővel, de ettől még azt kívánom, hogy mindenkinek hozzon a nyuszi ...


2018. március 19., hétfő

Váratlan fehérség

Az időjárás ismét csúnya tréfát űzött kontinensünkkel: a joggal várt szép tavasz helyett a zord tél tért vissza, hóval faggyal. Turára is jutott 7-8 centiméter friss hó, de legalább szél nem fújt. Bár már én is az üde zöldre vágytam, a váratlan fehérség láttán még egy szezon utáni havas fotózásra szántam el magam. Úgy gondoltam, hogy az újabb zimankótól megrettent, éhes ölyvek kevésbé lesznek óvatosak és leszállnak a lesemhez. Sajnos ismét csalódnom kellett. Csupán kis énekesek látogattak meg.








Öt órányi fagyoskodás után adtam fel az ölyvre várást, de ítéletnapig is hiába vártam volna. Amint kiléptem a kunyhómból, az ölyv felszállt a les mögötti fáról. Diadalmas vijjogással ünnepelte, hogy elmegyek és ő a távollétemben nyugodtan felfalhatja a kitett csalit. Sajnos, nagyon kiokosodott!
   Hazafelé tartva készítettem néhány képet a behavazott erdőről, amely most szebbnek tűnt, mint a téli szezonban valaha.


A belvizes tavacskán sirályokat találtam. A múltkori darvak után újabb szokatlan vendégek Turán!


Furcsa látvány: a vízben álló behavazott szénabála mellett sirályok úszkálnak.


Hiányos madártani ismereteim alapján fekete fejük miatt dankasirályoknak gondoltam őket.


A madarak valami táplálékot találtak a sekély vízben, mert gyakran lebuktak és valamit szedegettek.


Szorgosan és kitartóan pásztázták a táplálékot rejtő vizet.


Egy néhány rózsaszínű egyedet is felfedeztem közöttük. Akkor ezek rózsás sirályok lennének?


Néha felrepültek, ...

... de rövid légi út megtétele után ismét visszaszálltak a vízre és folytatták a keresgélést. 


Egy kisebb csapat inkább a havas partra kiülve tartott pihenőt.


Fotózás közben is az foglalkoztatott, hogy melyik faj képviselőit tisztelhetem bennük? Szerecsen sirályok lennének?


Az alábbi képen egy fehér és egy rózsaszínű egyed együtt látható. Egyik lány, a másik talán nászruhás fiú?


Csakhogy a rózsás sirályoknak nem fekete a feje. (Ezt már a madárhatározóból tudom.)


Néha kissé közelebbi repülős képeket is készíthettem róluk.



Igazán közeli fotókra nem volt esélyem. Nem hagyták túlságosan megközelíteni magukat. Így is egy órán át fényképeztem őket. Hazaérve elővettem a könyvet, de azt áttanulmányozva sem merném biztosan kimondani a fajukat. Majd talán azt interneten segítenek a meghatározásban a hozzáértők...
   Másnap a kertben is szétnéztem. Behavazott virágokat kerestem. A krókuszok bimbói utat törtek maguknak a fogyatkozó hó alól.




A nagy fagy megviselte ugyan a téli jázmin gyenge szirmait, de azért még virít.


Még pár nap és remélhetőleg végleg elbúcsúztathatjuk majd a megunt telet. Sokakkal együtt évszakváltást akarunk: a hó és a hideg takarodjanak és jöjjön végre az igazi tavasz!

2018. március 14., szerda

Őzbak vörös fényben

A tegnap délutáni kellemes időben határjárásra indultam. Nem volt határozott célom, csak titkon gondoltam arra, hogy jó volna zöld küllővel, vagy fekete harkállyal találkozni, mivel már többször hallottam tavaszt hozó kiáltásaikat. Egy odvas fákkal szegélyezett, régen járt ösvényre vitt a lábam, melyet már sűrűn felvert a fák új nemzedéke. Átverekedtem magam a csemeték szövevényén, de madaraknak még a hangját sem hallottam. 
Visszafelé nagy kerülőt tettem. Egy félig víz alatt álló vetés mellett haladtam el. Harsány színei és "hullámai" jól mutattak a ragyogó fényben.


A lesem felé vettem az irányt, ahol rejtőzködő őzek csoportját pillantottam meg.


Hirtelen darvak krúgatását hallottam, de olyan közelről, mintha csak a fasor túloldaláról szólnának. Darvak Turán?!!! Néhányszor volt már szerencsém hozzájuk errefelé, de azért ez mégis szenzáció! Izgatottan siettem a hang irányába, de a nagy fákon túl semmi nem várt. Csak hosszas vizsgálódással fedeztem fel egy kisebb daru csapatot a távolban, a hatalmas zöld vetésterület túlsó mezsgyéjénél álló fák tövében. Aztán ismét felharsant a messze hangzó daru kiáltás. Újabb csapat érkezett.


Nyilván egy kis pihenőt tartottak a vonuló madarak. A nagy távolság miatt a földön szinte nem is látszottak. Sebaj, majd kivárom, amíg újra elindulnak és átrepülnek a fejem felett - határoztam el és a vetés szélén a lenyugvó Nap irányába pár száz métert gyalogoltam. Ott a vadász székemre ülve türelmesen vártam, hogy színesedjék az ég és ismét útra keljenek a darvak.
Csakhamar egy vágtató őzbakra figyeltem fel, amely a tábla közepe felé rohant. Nagy távolságból egy másik bak üldözte, de aztán lemaradt. Túl távol voltak a jó felvételhez. Már meg is feledkeztem a bakokról, amikor az üldözött szépen megindult felém. A vetélytárstól tartva óvatosan közeledett, végül kellemes távolságra ért. A fények már sárgás vörösre változtak. A bak megtorpant, ...


... majd furcsán meghőkölt, ...


... felágaskodott, ...


... majd nagyot ugorva megfutamodott.


A másik bak a közelébe ért, de nem csaptak össze, hanem csak nagy ugrásokkal kerülgették egymást.


Messzire rohantak és ott néztek farkasszemet. Vadul kapáltak, egymásnak szegezték barkás agancsaikat, ...


... de tartották a tisztes távolságot.


Aztán kissé közelebb kerültek. Igyekeztek megfélemlíteni a másikat.


Végül a nagyobb testű és agancsú, de valószínűleg fiatalabb bak hátrált meg.


Az ijesztgetős párbaj vesztese megindult a lenyugvó Nap irányába.


Egyre szebb fények alakultak. A gyönyörű állat legelészve haladt a vörös sugarak forrása felé.


Ott kuporogtam a közelében, engem teljesen megvilágított az esti fény, de őt még a küzdelem izgalma foglalkoztathatta, így nem vett észre.


Mit sem sejtve, nyugodtan haladt a jó irányba.


Úgy tett, mint aki nem futamodott meg, csupán legelészni támadt kedve.


Erősen szurkoltam, hogy a Nap elé érjen. És sikerült az álom kép: barkás őzbak a nyugvó Nap előtt!


Tovább haladva kilépett a vörös fényözönből, de még így is jól mutatott.


Már egészen oldalról láthatott, amikor észrevett és berohant a fák közé.


Éppen jókor hagyott magamra ahhoz, hogy észrevegyem a kisebb csoportokban hirtelen szárnyra kelt darvakat.




Mintha a vetés közepén álló győztes bak is gyönyörködve nézte volna a sosem látott nagy madarakat.


Aztán ő is megindult az éjszakai szállása felé, de ekkor már nyilván észrevett, mert vágtatva haladt el előttem.


Sajnos a gyér megvilágítás érződik a képeken.


Kiürült a szín, se darvak, se őzek nem maradtak és erősen sötétedni kezdett. Én is hazaindultam.


A kocsimtól még visszanéztem a színpompás alkonyi égre és a nagy fákra, melyeknek túloldalán egy váratlan, eseménydús és felejthetetlen fotós kalandot éltem át. Mindezt a darvaknak köszönhetem, mert ha nem járnak erre, nem hallom meg a kiáltozásukat, akkor bizonyára otthon, a TV, vagy a számítógép előtt, egy lélekemelő élménnyel szegényebben töltöm el ezt a napnyugta előtti arany órát.