KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. március 29., csütörtök

A banka és az evolúció

Mottó: az ember ne vegye túl komolyan magát!

Ma végképp és visszavonhatatlanul természetfotóssá váltam. Itt a vége, ennél nincs lejjebb. Az utolsó stádiumba kerültem ... Ha valaki nem értené, hogy miért írom ezeket az önirónikus kijelentéseket, annak egy kép sorozattal megvilágítom hosszú évek alatt lezajlott fotósi fejlődésemet.


Hogy teljesen érthető legyek, ma egy kis madár miatt hasra vetettem magam. Hogy történt?
Egy erdei úton autóztam, amikor megpillantottam az elszáradt vaddohány szárak között tipegő búbosbankát. Talán három méterre lehetett. Első döbbenetemben először csak megálltam és gyönyörködtem kedvenc madaramban. Később, mivel nem zavartatta magát, óvatosan kiszálltam és a csomagtartóból elővettem a fotó masinát. Tűrte. A fák fedezékében elébe kerültem, hogy jó irányból érje a fény, majd letérdeltem. Még mindig túl zavaros volt a háttér, lefeküdtem hát. Jó, hogy a terep ruha volt rajtam. A banka összevissza szaladgált, szondázta a talajt és  fogott is ezt-azt. Jó volt az alsó nézőpont, de minden fűszál bezavart és elvitte a fókuszt. Talán egy negyed óráig hagyta magát fotózni a banka, aztán behúzódott a domb hajlat mögé és ott várakozott. Nem repült el még akkor sem, amikor felálltam és visszasétáltam a kocsihoz. A sok zavaros hátterű képből csak az alábbiakat ítéltem megmutathatóknak. Remélem, lesznek majd jobbak is, mert az eset külön érdekessége, hogy a találkozásunk a les közelében előkészített odútól alig kétszáz méternyire történt. Az pedig egy bankának nem távolság...





Ha valaki kedvet érez, hogy megismerje a tavalyi házi bankáim történetét az odú elfoglalásától a fiókák kirepüléséig, az lapozzon vissza a 2011 május-júniusi bejegyzéseimhez. Így kezdődött: http://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2011/05/bankacsalad-kertunkben.html

2012. március 27., kedd

Vöcsöktánc

Ma reggel a cukorgyári tónál jártam. Magunk között csak CUKITÓ-nak nevezzük és abban különbözik a chokito-tól, hogy nem ronda és mégis finom! ( Rossz szóvicc, tudom! ) 
Főleg ilyenkor, tavasszal a sok madár miatt szerethető.  A sátrat már hajnalban felállítottam, mert tavaly sok búbosvöcsök tanyázott itt. Akkor lekéstem, most meg akartam lesni látványos udvarlási szertartásukat. A magas part és a ritkás, de összefüggő nád miatt jó képekre nem számíthattam. Több pár vöcsök és néhány facér hím is látható volt előttem a vízen, de közel csak egy párocska jött, azok is úgy, hogy állandó fedezékben tudhassák magukat. Így aztán sajnos minden képen láthatók a nádszálak miatti csúnya foltok és életlenségek. A kép feliratokat a madarak testbeszédéből fordítottam és nem gúnyolódásnak szánom, hiszen a szerelem komoly dolog. Még a vöcsköké is! :)

Magát kellető hím
Bújócska - egyikük a víz alatt
Párkereső
Végre együtt
Egek! Mit akar ez a nő?
Talán egy kis hínárt?
Nem kéred?
Ne hordd úgy fenn az orrod!
Nézz a szemembe!
Adj egy puszit!
Akkor hát leszel a párom?
Három órányi leselkedés után egy váratlan szélroham lekapta a fejem fölül a sátrat, még szerencse, hogy nem a vízbe sodorta. Emiatt csak eddig a pontig követhettem a vöcskök családalapítását. Tovább talán nem is lett volna illendő. Miután hirtelen lelepleződésem szétkergette a madarakat, jobbnak láttam befejezni a mai kalandot. 
Egy érdekesség így is akadt: a távolból egy vörösnyakú vöcsök is megmutatta magát.


2012. március 26., hétfő

Utószezon a lesnél

Délelőtt határszemlét tartottam. Távoli őzek, nyulak és fácánok mellett az első idei búbosbankámat is megpillantottam. A táj még alig változott. A füzek tetején az ifjú zöld derengés csak lassan váltja le a sápadt tavalyi színeket, de az ég már legszebb kékjében tündököl.


A fűzfa barkák kivirágoztak, bőséggel kínálják virágporukat a méheknek.


Délután próbaképpen kiültem a lesembe. Az etetést már jó ideje beszüntettem, csak a maradék jelenthet ingyenkonyhát a madárnépnek. A környéket még a tavalyi száraz fű borítja, de látni akartam, hogy járnak-e még madarak a leshez?
Szinte még alig helyezkedtem el, máris vendég érkezett. 


A télen még csirkehússal is nehezen becsalogatott ölyv most, mióta alig látogatjuk a kunyhót, láthatóan otthonosan érezte itt magát. Nyugodtan üldögélt és szemlélte a terepet.


Úgy látszik, az etetőről leszóródott magokon hízott egérnép jó zsákmányt biztosít a madárnak.  Valószínűleg  más alkalmakkor is vadászott már itt.


Néha leugrott a fűben motoszkálóra kis rágcsálóra, de sajnos, egyszer sem volt szerencséje.


Visszaült és folytatta a békés szemlélődést. Még arra is volt ideje, hogy a tollazatát rendezgesse.


Egyszer elrepült, de később még visszatért.


Eközben a téli szezonban megismert öt szajkó is megjelent.


Az elhullott kukoricát szedegették a fűből.


A nagy fakopáncs hím viszont a napraforgó szemeket keresgélte, majd egy tuskón kopácsolta szét.


A verebek és a zöldikék a meddőhányót kutatták át az ép szemek reményében.


A téli nagy egyetértésnek vége szakadt a fácán kakasoknál.


A fentebb ábrázolt dalia kisajátította a területet, míg a másik kakas sunnyogva próbált a téli táplálkozó helyre jutni. Csakhogy a domináns hím madár előrontott rejtekhelyéről, ahol eddig harciasan rikoltozott és elkergette. Bánatomra nem volt viadal, csak megfutamodás. 
A győztes visszatért és egy tyúkocskát is odacsalogatott.


Nem sokáig időztek azonban a les előtt, hanem szemérmesen visszavonultak. Úgy gondolom, hogy ha folytatom a kukorica kiszórását, akkor idővel sikerülhet valami akciót is fotóznom. Jobb is lesz majd akkor, ha már kizöldül a rét...

2012. március 23., péntek

Újra Apajon

A leeresztett apaji tónál csodálatos madár fotókat készítettek a fotós kollégák. A ritka jó fotózási lehetőséget mi sem akartuk kihagyni, ezért Szilárddal visszatértünk a tavakhoz. Kora hajnalban indultunk, hogy még napkelte előtt  sátrat állíthassunk a parton. A leshely kiválasztása komoly feladat, nagyrészt ettől függ a siker. De ki tudja megjósolni a madarak járását? Sátrainkat felállítottuk és bíztunk a szerencsénkben.
A hátam mögül a libák gágogása, locsogása hallatszott. A levegőben is komoly forgalom zajlott.


Csakhamar felhangzott a cankók dallamos "bili-bili-bili" kiáltása és kezdtek szállingózni a madarak. Persze nem a fényképezőgép elé. A sárban és a sekély vízben kutatva szaladgáltak nagy összevisszaságban, majd odább szálltak. Azért egy piros lábú cankó elég közel jött.


Egy órán keresztül jól szórakoztam a cankók társaságában.





Aztán leállt minden mozgás a les előtt. Nagy messzeségben viszont feltűnt egy rétisas kísérői társaságában . Jóízűen falatozott.


Ezen a képen jól látszanak a tómederben sűrűn előforduló tavi kagyló héjak, melyek a férfi tenyér méretét is meghaladják. A sast majdnem egy óráig figyelhettem - mert sajnos más dolgom nem akadt - majd szárnyra kapott. Felém repült ugyan, de ellenfényben és így is távol maradt.


A cankók elmaradtak, a nap egyre erősebben sütött, a sátor szaunává változott, a szemem szinte leragadt az álmosságtól és tagjaim elzsibbadtak. Tizenegykor feladtam, mint ahogyan Szilárd is. De nála legalább több faj mutatkozott... Délben új helyre települtem. Itt megtapasztaltam, hogy már márciusban is vannak szúnyogok. De mennyien!
Azért jött pár kis madár.

Kis lile
Barázdabillegető
Havasi pityer
És egy nagyobb cankó is betévedt.


Háromkor végképp megelégeltem az eseménytelenséget és a szúnyogokat. Szilárd eközben a magaslesről halászsast fotózott. Mindketten elfáradtunk, így hát kelletlenül ugyan, de elindultunk hazafelé. Helyesebben szólva egy általunk eddig nem járt földutat próbáltunk ki. Hamar kiderült, hogy ehhez terepjáró kellett volna... Egy szürkemarha tartó telepnél rájöttünk, hogy miért volt olyan kevés cankó a tónál?


Százával keringtek a marhák körül!


Az érdekes felfedezés után a fárasztó, de érdekes nap eseményein merengve végre jó úton haladtunk.
A fényképezőgépet még az ölemben tartottam és nem is hiába. Bugyi előtt ugyanis az ölyvek méretéhez képest óriási madarat vettem észre egy út menti fán.
Rögtön tudtam, hogy sas, még hozzá parlagi! Még alig lassítottam le, a madár már elrugaszkodott. A kocsi ablakából még sikerült róla egy kép.


Szinte nem is csodálkoztam, hiszen Szilárd ült mellettem, aki tudvalevőleg vonzza a ragadozókat. :) 
Persze átlátok én a szitán: ez a gyűrűzött sas is csak egyike a helybéliek fotóscsalogató madarainak! :) Üzenem, hogy egy kicsivel több nyugtatót kellene neki adagolni, mert még túlságosan fürge! :)

2012. március 21., szerda

Délután és alkony Apajon

Az előző bejegyzésben leírt vércse kaland után tovább folytattuk utunkat Apajra. Sok madarat láttunk. Rengeteg bíbic, varjak, ölyvek tűntek fel a mezőkön, a bokrok hegyében sordélyok daloltak. Őzek is voltak szép számmal, sőt egy helyütt egy túzok csapatot is megpillantottunk, de sajnos reménytelen messzeségben. Aztán elértünk a halgazdasághoz. Már a bejáratnál néhány barát réce rebbent fel előttünk. A leeresztett tó menti úton libák pihentek, majd jöttünkre felrepültek. Ez a földön ülő cankó bizonyára nem látott még nappal is fényszóróval közelítő autót, mert meglepetésében eléggé bevárt ahhoz, hogy a kocsi ablakából lefotózhassam.

Pajzsos cankó
Igazából terepszemlére jöttünk egy későbbi hajnali kitelepüléshez. Ki is néztük a sátor legjobbnak gondolt helyét, de aztán cserkelve próbáltunk szerencsét a tavak között. Az egyik nádszigetnél hangos gágogás jelezte a libák jelenlétét.


Egy másik tó nyugalmas vizén hattyúk és szárcsák gyülekeztek.


A tavak közötti földúton többnyire a nád takarásában haladtam. Az átrepülő madarak talán nem láthattak meg időben, így sikerült néhány képet készítenem róluk.

Bütykös hattyúk
Nyári ludak
Barna réti héja
Sirály
Szürkegém
Nagykócsag
Kanalas réce

Az izgalmas cserkelés után visszasétáltam a kilátóhoz, mindvégig a még mindig erősen tűző nappal szemben.


A naplementére még várnom kellett, de nem akartam kihagyni a várható szép látványt. 


A föld, a víz, a levegő és a nap, vagyis az ókoriak mind a négy alap eleme jelen volt ahhoz, hogy jól érezzem magam és átéljem a természet hasonlíthatatlan szépségét és nagyszerűségét.


Hamarosan már narancs színben fürdött a táj.  


A látóhatáron vastag felhőréteg gyülekezett, ebben tűnt el a még sárgás fényű nap. 


Az alkony vörös fényei csak a felhőkön keresztül szűrődtek át, amikor már hazafelé vettük az irányt.


Eseménydús, szép délutánt töltöttünk Apajon, sok különleges madarat láttunk. Tökéletes élmény volt, nincs hiányérzetem attól, hogy nem tudtam közelképeket készíteni. Hogy visszatérünk-e? Minden bizonnyal! Csak ne lenne olyan messze...