KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. július 31., kedd

Őz fogócska

Már alig vártam, hogy a sok eső után végre egy napfényt ígérő hajnalra ébredjek és a fényképezőgépem eláztatásának veszélye nélkül indulhassak a csodarétre, hiszen már el kellett kezdődjön az üzekedés, az őzek szerelmi időszaka. Azt is kitaláltam, hogy ha lesz rá módom, a hajszát svenkeléssel próbálom elkapni, hogy a sebességet jobban érzékeltessem. A nap még alig emelkedett a látóhatár fölé, amikor az öreg bak területére értem. Szinte még körül sem néztem, máris elrobogott előttem az Öreg és a sutája. Olyan közel jöttek, hogy alapra kellett visszahúznom az objektívemet. A hirtelen lőtt sorozatból az alábbi képek felelnek meg az előzetes elképzelésemnek. Sőt, mi több, még tetszenek is!






2012. július 30., hétfő

Kék és narancssárga

Apadás, majd árhullám, túl sekély , majd túl magas víz váltogatja egymást mostanában a Dunán, már szinte ki sem ismerjük magunkat. Szombaton minden felderítés nélkül tettünk egy próbát Tamással és szerencsénk volt: az éppen kedvező vízállásnak köszönhetően jégmadaraink megjelentek és gond nélkül elfogadták az ár által elsodort helyett sebtében leszúrt új beszálló ágat. Öröm volt újra látni ezeket a gyönyörűségeket, méghozzá élőben és 3D-ben. :)








2012. július 29., vasárnap

Őzek és zivatarok

A sok madarazás után már alig vártam az őzbak szezon kezdetét. A naptár szerint ez ugyan már elkezdődött, de az első cserkelésem alkalmával csak két bakkal találkoztam. Elsőként mindjárt a tavaly Öreg névvel illetett kapitális példánnyal. Már egy sutát kísérgetett a szokott területen. Ez még sajnos napkelte előtt volt, erős szürkületben. Az őzek kattintás nélkül faképnél hagytak és a felhőkkel fedett nap sem akart kitakarózni. A réten enyhe köd ült és gumicsizmám fölött térdig ázott a nadrágom a harmattól, miközben szokott útvonalamat jártam. A magas fűben alig vettem észre a vadászó rókát. Úgy száz méterre lehetett, távol ahhoz, hogy cincogással próbálkozzam. A telefonomról sebtében kikeresett nyúlvisítás azonban megállította és felém fordította.


Meg is indult a hang irányába és húsz méterig megközelített. Itt viszont megtorpant...


...majd elszelelt. Hogy felismerte-e a nádban rejtőző alakomat, vagy szagot fogott, azt már sosem fogom megtudni. Távolabb egy nyúl várta meg, hogy lefotózzam.


És a reggeli séta végén egy távoli bak is elém került. 


Őzbak ügyben valami van tehát, de még nem az igazi.
Estefelé - nem törődve a sötét felhőkkel - újra próbálkoztam.


Kár volt, mert csakhamar leszakadt az ég. A fényképezőgépet a magammal hordott fóliazacskóba csomagoltam és a zubbonyom alá rejtettem, de szó szerint bőrig ázva értem a kocsimhoz. Otthon elsőként a gépet ellenőriztem, pár vízcseppet kellett letörölnöm róla, de jól működött. Az asztalra tettem száradni.
Éjszaka furcsa, gyors kopogásokra ébredtem. Ennek okát keresve jutottam az ebédlőbe, ahol a fényképezőgépem önállósodva, magától lőtte a sorozatokat!!! Nem tudtam leállítani. A kis ablakban éppen akkor írta ki, hogy a kártya megtelt. Az LCD-je teljesen sötét volt, a gombokat hiába nyomkodtam. Ki kellett vennem az akkumulátort, hogy a megvadult gép ámokfutását megszakítsam.
Kell-e részleteznem, hogy milyen gondolatokkal másztam vissza az ágyba és hogyan töltöttem az éjszakát?
Átkoztam magam, amiért elvakult szenvedélyem komoly kárt okozott. Fogalmam sem volt, hogy hogyan, mennyi idő alatt és mennyi pénzért fogom megjavíttatni a tönkretett értékes technikát. Az is lehet, hogy javíthatatlan lesz a beázott gép!
Hajnalban már a neten keresgéltem és a szervíz javítási feltételeit tanulmányoztam.
Aztán összeraktam a gépet és csodák csodájára újra rendben működött! Mintha lidérces álomból ébredtem volna! Mindenesetre megfogadtam, hogy ezentúl körültekintőbb leszek és esőre hajló időben nem kockáztatom kedves "fotóstársam" épségét.
Ma hajnalban például már a vihar előszele is itthon marasztalt. Az őzek meg csináljanak, amit akarnak! :)

2012. július 21., szombat

Zöld küllő és egyebek

Pénteken az eredetileg szándékozottnál egy kicsit később értem ki az itatóhoz. A zöld küllőt éppen onnan riasztottam fel, a karvalyról meg már valószínűleg lekéstem, mert estig nem jelentkezett. Már a várakozás első perceiben szokatlan zajra lettem figyelmes. Mintha ágakat tördelnének a kis fenyvesben. Talán egy óvatlan őzbak közeledik? Jobban figyelve a fákról a földre szálló apró madarakat véltem látni a távolban. De egyik sem szállt vissza a fára! Közben egy fekete árnyék is mozgott a soroló törzsek takarásában. Erről aztán hamar kiderült, hogy fekete harkály. Erősen dolgozott. Nem a kopácsolása hallatszott, hanem a fenyőkéreg lefeszítésének és elpattanásának zaja és nem madarak, hanem a kéreg darabok hullottak a földre.
Sokáig figyeltem - egyéb dolgom nem lévén - sőt hívogattam is, de nem akart közeledni. Végül egyetlen kép sikeredett, úgy húsz méterről.


Kárpótlásul az elriasztott zöld küllő ismét megjelent. "Klasszikus stílusban" párszor elvonult a les fényfoltos előterében. Párszor kiugrált a képből, sőt el is röpült, de mégis visszatért.



Felugrott a kidőlt fenyőre és terepszemlét tartott.


Majd az itató szélén tétovázott, hogy megfürödjék-e? Ezt eddig sosem láttam tőle. A víz eddig nem érdekelte.





Aztán megtalálta az alkalmas helyet, ahol a vízbe ereszkedett. Fürdött, de csak tartózkodással.




Hamar megunta és szárítkozni kezdett.





Közel negyed órányi időt adott műsora megörökítésére. Hálás vagyok neki ezért.
Amikor elment, figyelmem ismét a fekete harkály felé fordult. Helyesebben a harkályok felé, mivel ketten is dolgoztak egymáshoz közel , de hozzám egy jottányit sem közeledve. Próbáltam elkapni egy olyan pillanatot, amikor mindketten látszanak, de nem tudtam.


A legközelebbi fa úgy tíz méternyire lehet. Akkor lehetne esélyem közelebbi képekre, ha azt vennék munkába, vagy pedig a földön kutatnának hangyák után. De nem elégedetlenkedem, a megmutatkozásuknak is örülök.
Az esti karvalyra várva - amely, mint írtam, nem jött - becsúszott  még pár kép a késői vendégekről.






Ma délután újra kiültem. A fekete harkálynak akartam esélyt adni egy sztárfotóra. Sajnos, nem élt a lehetőséggel. A zöld küllő azonban ismét elém járult. Sok újat nem mutatott, de azért kattintottam rá párat.









Végezetül egy kis magyarázat. Feltűnhetett olvasóimnak, hogy a képeim külleme némileg megváltozott - a belbecs az olyan, amilyen :). Aminek legjobban örülök, hogy élesebbek és kevésbé zajosak lettek. Van továbbá egy diszkrét keret és egy általam kissé ügyetlenül megszerkesztett vízjel. Ez utóbbi nem azért, mintha attól tartanék, hogy bárki is ellopná a fotóimat, de hát haladni kell a korral...

És mindez egy kedves fotós társam ingyenesen rendelkezésemre bocsájtott ötletes és gyors programjával.

Köszönöm szépen Balázs!


2012. július 17., kedd

Karvalyné fürdőzése

Itt mutatom be a szerencsés vasárnap legérdekesebb eseményének képeit.



Ebben kéne megfürödnöm?
Senki nem leskelődik?
Csak nem kukkol valaki a függöny mögül?
Portré - hajmosás előtt
Megmártózás


Víz ment a fülembe!

Tiszta már a körmöm?




Hajmosás után - szemből
Hajmosás után - hátulról
Na, most már eléggé átáztam!
Az alapos fürdés után az átázott tollazatú karvaly nehézkes szárnycsapásokkal felrepült egy fenyőfa ágára és ott szárítkozott meg. Ezt még láthattam, de fotózni már nem volt értelme.