KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2017. december 28., csütörtök

Évzáró

Már csak pár napnak kell leperegnie a végtelen homokórán és véget ér ez az évünk is. Hiába várom a havat, odakünn ismét csak unalom permetez az égből eső formájában, így nagy kalandot, újabb képeket már nem remélhetek 2017-től. A szobában ülve mi hasznosabbat tehetnék hát, mint hogy visszatekintek a lassan kimúló fotós esztendőmre?
Apropó hó ... Év elején örülhettem egy kevéskének.





Aztán gyümölcsvirágzáskor már nem okozott sok örömöt a megkésett fehér csapadék.


Kora tavasszal csak a vízben álló turai rétekig jutottam el, néhány akkori kép tanúsítja az egyszerű táj szépségét.



Az első virágok egyike, a leánykökörcsin sajnos nem nyílik mifelénk.


Viszont a  turai tocsogókon tenyésző mocsári gólyahír virágzását idén sem tudtam kihagyni, ...


... de sokszor még a saját kertünkből sem kellett kilépnem, hogy virágokat fotózzak.



A leveli béka az egyik legkorábbi tavaszi fotóalanyom.


Rokona, a zöld varangy viszont az egyik legkésőbbi. Őt már a betelelése előtt ébresztettem fel.


A legnagyobb előrelépést talán a vízi madaraknál értem el. Ezt elsősorban egy önzetlen fotós barátomnak köszönhetem, aki meghívott egy igazi úszó leses fotózásra. 


Avatott túravezető révén, a Tisza tavon két alkalommal is sikerült közel kerülnöm addig csak távolról csodált madarakhoz.





Máskor inkább az alkonyi színekben pompázó ég miatt tudtam emlékezetes képeket csinálni.



Második otthonom környékén, a Szentendrei szigeten néhány szép élményt szereztünk Tamás barátommal.





Ugyancsak Tamásnak köszönhetem a fekete harkály család emlékezetes fotózását.


Közös kirándulásaink alkalmával készültek az alábbi képek is:




Őzekért persze nem kell messzire utazni, megteremnek azok Tura környékén is.





Kedvenceim, a kölyök rókák idén nem nagyon kényeztettek el, csak néhányszor tudtam fényképezni őket, máris szétszéledtek.



 A legtöbb időt az itatós lesemben töltöttem, ahol inkább csak ősszel élénkült meg az élet.







Idén szerencsére több alkalommal is gyakorolhattam a nagyvad fotózást.








Ahogyan így végigtekintem az idei év termését, azt kell mondjam, hogy soha rosszabbat ne adjon a sors! Bár nyilvánvalóan öregszem és gyengülök, a természetszeretetem és a fotózás iránti szenvedélyem szerencsére nem lanyhul. Ha Isten erőt ad, akkor jövőre is folytatom a természeti szépségek gyűjtögetését és megosztását.

Minden kedves olvasómnak, rokonomnak, barátomnak, ismerősömnek sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok!

.......

Végezetül a szokásos számadatok az évről. 2017-ben 51 bejegyzést tettem, csupán néhánnyal kevesebbet, mint az előző évben. Jelenleg 704-nél járok. Állandó olvasóim száma 139, és az oldal megjelenítések száma 156 ezerről 191 ezerre nőtt az év során. Ez a statisztika azt jelzi, hogy nem csökkent az érdeklődés a blogom iránt. Szeretném ezt a megtisztelő figyelmet ebben az évben is kiérdemelni, csak erőm és egészségem - no meg szerencsém is - legyen hozzá! 

2017. december 22., péntek

Karácsonyra

Minden kedves olvasómnak, vagy véletlen betérőnek...


2017. december 19., kedd

A viszontlátott bika

A sok eső és köd után végre kitisztult a levegő, kisütött a nap és napközben is fagyott. Talán jobb képeket készíthetnék a vadetetőnél, mint legutóbb! - merült fel bennem. Megkértem az engedélyt és elfoglaltam szokásos leshelyemet az erdőszélen. Most nem siettem, csak délután háromra mentem, hiszen fél négyig úgysem történik semmi. Az árnyékos részeken még fehérlett a zúzmara, diszkréten jelezve, hogy mégis csak tél van.
Már éppen dideregni kezdtem a hidegben, amikor a fák között megláttam egy közeledő szarvast. Amint kilépett a takarásból, felismertem: ez a múltkori szép bika! Menetrend szerint, pár perccel fél négy után érkezett. Kevésbé gyanakodott, mint amikor kiszagolta a jelenlétemet, ezért közelebb sétált. Sajnos ismét csalódnia kellett, mert nem talált kukoricát. Csupán pár percig örülhettem a látásának, hamar visszatért az erdőbe. A kissé jobb fényviszonyok miatt élvezhetőbb képek készültek.