KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2016. március 30., szerda

Banka hír és gólyahír

Legutóbb nagy lehetőséget puskáztam el, amikor két fácán kakas előttem ugrott össze, de takarásban. Azóta párszor kiültem a megtisztított előterű lesbe és vártam a nagy jelenetet. Csak a három egy bandába tartozó kakas jelent meg.  A bunyó és a "nagy kép" sokadszorra is elmaradt.


Az őzekkel sem volt szerencsém. Becserkésztem ugyan egy gidás sutát, de jobban szemügyre véve kiderült, hogy vérző daganatok éktelenkednek rajta. Megtudtam, hogy ún. sugárgomba fertőzés okozza ezt a betegséget. A képet inkább nem mutatom...
Ma csak estefelé jutottam ki a terepre. Borús ég és se nyúl, se őz, se kócsag, vagy szürkegém. Kiábrándító! Aztán mégis jó kedvre derültem, mert egy búbosbanka pár reppent fel előttem. Megérkeztek hát! Korábban, mint eddig bármikor!
( Három odúm várja őket Turán, egy Horányban és a barátaim is kihelyeztek vagy hármat.)
Bíbiceket keresve vetődtem el az egyik belvízhez. Madarakat ugyan egyet sem láttam, viszont gólyahírt bőven találtam. Legyen hát virág fotózás! 






Időközben a felhők felszakadoztak és az alkonypír rózsaszínre festette a horizontot.





A fény egyre fogyott, mennem kellett. Aztán mégis megállított egy szépséges látvány: a turai kastély mögött gyönyörű hátteret festett a felhős alkonyi ég.



És hazafelé még egy fotó téma adódott: egy őzbak vágott át az üde zöld vetésen és nyugodtan nézte, amint lefékeztem előtte. 


Így van ez, néha napokig semmi, aztán hirtelen, váratlanul mégis adódik valami szívet melengető élmény, ami még a magam fajta öreg fotóst is felvillanyozza. 

2016. március 25., péntek

2016. március 22., kedd

Kakaskodás

Régen jártam a lesemnél, ideje volt, hogy ellenőrizzem az oda járó vendégeket. Elsősorban ölyvekre és a fácánokra számítottam, ezért csirkehúst és magvakat tettem ki csalogatónak és olykor-olykor a nótájukat is megszólaltattam. Erősen fújt a böjti szél, sebesen hajtotta a felhőket és hol beborult, hol felragyogott a fény.
Nem kellett sokáig várnom, az ölyv leszállt a csalira.


Mohón tépkedte a gyenge csirkehúst.


A párja eközben a közelből leste és egyszer számomra teljességgel váratlanul fölébe is szállott. Sajnos a bátortalan támadásnak nem maradt nyoma a memória kártyámon. A megzavart falatozó méltatlankodva utasította rendre a szemtelenkedőt.


Miközben az ölyv táplálkozott, megjelent egy kakas és egyenesen felugrott a kis madarak etetőjébe, tőlem két méternyire. Egy gyors kattintást azért megért ez a sokszor látott jelenet.


Sietve fordultam vissza az ölyvekhez, mert újabb összecsapást reméltem. Erre azonban nem került sor, a domináns ragadozó zavartalanul fejezte be az étkezést, majd az utolsó falattal elrepült. A párja követte.


Csak ekkor tudatosult bennem, hogy egy ideje furcsa zajokat hallok bal oldalról: a fácán kakas hívogató hangját, időnkénti puffanásokkal. Csak lassan vált világossá, hogy két kakas kerülgeti egymást a takarásban és néha össze is ugranak.


Előttem a lábakon álló etető, a jobb háttér miatt fenyőgalyakkal övezve, a használaton kívüli itató, tuskók és egyéb "díszletelemek" a kis madarak téli fotózásához. Ez a sok minden most akadályozott a kilátásban, pedig izgalmas jelenetek zajlottak a háttérben, melyeknek így inkább csak fültanúja lehettem.


A két kakas sehogyan sem tudott tisztán elém kerülni és a kusza előtér sokszor elvitte a fókuszt.


Hosszú percekig zajlott a viaskodás. Ilyen jeleneteket mindeddig csak távolról láttam és most itt történik a közvetlen közelemben, csakhogy félig-meddig takarva! Ezt a szerencsét, vagy inkább balszerencsét?!! Sajnos, hamarosan eloldalgott az egyik bajvívó és lecsendesedtek a kedélyek.


Újabb kakas érkezett, immár a harmadik. Ez is egyenesen az etetőre ugrott és minden oldalról hagyta magát fényképezni, akár a bűnügyi nyilvántartóban.




És megérkezett a negyedik is. Az utóbbi három valamiképpen összetartozott, nem bántották egymást.




Az izgalmak után egy fakopáncs is betért, de én annak örültem, hogy a fácánok még a közelben maradtak.


Hol egyik, hol másik csipegetett a magokból, aztán odébb állt, helyet adva a társának.



Aztán valahonnan előkerült az idegen kakas és újra kezdődött a viszálykodás.




Újabb esélyt kaptam a sorstól, hogy jó képet készítsek a ritkán látható jelenetekről, de ezt a télről itt maradt kellékek szinte lehetetlenné tették. 




Igazi csihi-puhi is volt, de a gyors akciókról egyetlen jó kép sem sikerült.


Az idegen ismét megfutamodott és a győztes bajvívó elfoglalta helyét a diadalmi emelvényen.


A triumvirátus tagjai elhagyták a terepet, én pedig hozzáfogtam a les előterének megtisztításához. Természetesen egy újabb esélyben reménykedtem. 
Ma délután újra próbálkoztam és ahogyan várható volt, csalatkoznom kellett. Pedig egy ölyv és két kakas is megjelent. 
Az ölyvnek szánt húst ezúttal a tuskóra tettem, ne legyenek már olyan képek, mint a tegnapiak. Az óvatos ragadozó sokáig szemlélte a terepet, ide-oda szálldogált és a társa elől bujkálva figyelt. Egyszer végre közelebb jött. Innen már csak egy ugrás lenne a tuskó és a csali. Rá is fókuszáltam a leszállóhelyre, kezem az exponáló gombon... Végre elrugaszkodott a madár, ... de a keresőben nem jelent meg. Hová tűnt?


Mindenhol kerestem, pedig ott ült az oszlopon! Ott, ahol tegnap falatozott, de a hús most hat méterrel odébb kínálta magát. Azt viszont nem vette észre. Hát ennyit a ragadozók éleslátásáról...


A betérő két kakas egy bandából lehetett, mert békésen viselkedtek.






Nem tudom, lesz-e még egy olyan alkalmam, mint a tegnapi, amikor úgyszólván testközelből láthattam és fényképezhettem (volna) egy vérre menő kakasviadalt? Furcsállom, hogy négy facér kakas is járt nálam és egyetlen tyúk sem. Talán, ha majd azok feltűnnek, megbomlik a három kakas békés együttélése? Talán akkor majd ők is összeugranak? Csupa kérdőjel. Az viszont bizonyosság, hogy páratlan lehetőséget hagytam kihasználatlanul... és még magamat sem hibáztathatom! 

2016. március 16., szerda

Hiányzó madarak

Idén sok a belvíz mindenfelé, a vízi madaraknak terített asztalt kínálnak a pocsolyák  és kiöntések. A turai határban is rengeteg a víz, de madarakat még nem látok. Vajon merre járnak? Megjöttek már egyáltalán, vagy még várni kell rájuk? Keresem őket hajnalban,...


... délelőtt, ...


... délben...


és alkonyatkor.


A minap autóba ültem és a Jászságba látogattam, felkerestem azokat a helyeket, ahol néhány éve jókat fotóztam. Egyetlen helyre akadtam útközben, ahol néhány kócsag táplálkozott.


Túlságosan távoliak, lesz ennél jobb alkalmam! - legyintettem és tovább autóztam. De nem így történt. Bármerre jártam, sok vizet és egyetlen madarat sem találtam. Órák múlva vissza kellett térnem a kócsagos tavacskához. Akkorra viszont már alacsonyan járt a Nap, a szép fényekben az a néhány árva gém is jól mutatott.


Sőt, egyre jobban, amint múlt az idő.


Elhatároztam, hogy megvárom a naplementét, a vörösödő fényeket. Jól döntöttem.


Egy kócsagot addig szuggeráltam, amíg besétált az aranyhídba.


Itt talán még szebb a mozdulata.


Mondanom sem kell, elégedett voltam ezzel a délutánnal. Még jobb lesz itt, ha a partfutók is felfedezik majd a helyet. 
A mai szép napsütésben ismét Turán próbálkoztam. A tegnapi ünnepen sok eső esett, a pocsolyák még nagyobbak lettek.


A szőkülő fűzfa kedvére nézegetheti magát a tükörben.


A vizenyős réten madarak helyett őzekkel találkoztam.


Egy barkás agancsú bak talán már tisztítani akarta a fejdíszét, mert egy gallynál vakargatta a homlokát.


Nemsokára egy másik hím állat is csatlakozott hozzá. 


Úgy tűnt, mintha össze akartak volna ugrani, pedig csak közösen vakaróztak.


Kár, hogy a víz miatt nem tudtam közelebb lopózni hozzájuk. Miután az őzek békésen odébbálltak, én még felsétáltam a repcével bevetett dombra. A hajlat mögött négy őzbak legelészett. Bár a szél nem árult el, mégis gyanút fogva figyeltek.


Reménykedtem, hogy felém indulnak meg, de ehelyett a biztos rejteket adó nádashoz tartottak.


Itt tartok most: mindenütt ígéretes vizek, de mit érnek, ha madár se jár feléjük?