KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2021. május 23., vasárnap

Hét kis róka és egy nagyobbacska

 Azt mondják, hogy az első fűkaszáláskor jönnek elő az azévi kis rókák a kotorékból. Ez május közepén várható. Idén még éppen csak a kakukk becsalásával foglalkoztam, amikor a közeli rókatanya felé pillantva megláttam a szukát, amint néhány kicsijének szabadtéri foglalkozást tart. Persze ő is észrevett és rögtön kereket oldott. Gyorsan közelebb óvakodtam és két butácska kölyköt még kint találtam.


Megtörtént hát az idei első találkozás és fotózás, lehet tervezgetni. Felötlött bennem, hogy ismét nagylátószögű felvétellel próbálkozzam. Erre a célra a mindentudó kis fényképezőgépem szolgál, a tíz méteres távkapcsolós kábelével. Egy szép napos kora reggel néhány csirkenyak darabot a földre tett gép elé helyeztem, magam pedig a távolban álcakendő alatt ülve vártam, hogy a kölykök előbújjanak föld alatti hálóhelyükről. Kis idő múlva Vuk egyik késői leszármazottja megjelent, kiszimatolta, megtalálta és bátran elvette a csalit, melyből aztán a többieknek is jutott valamicske. Igy készültek az alábbi fotók, egy béka szemszögéből nézve.




Egy másik reggelen szintén készült pár fotó, köztük egy páros portré is.





Közben észrevettem, hogy a kölykök többsége a legtávolabbi kijáratnál játszadozik, melyet minden oldalról magas fű takart. A több napos esős idő elmúltával úgy helyezkedtem, hogy erre a kis homokpadra a lehető legjobban rálássak. Szerencsére aznap is nagy műsort adtak az életrevaló kölykök, akik nem hivatalos "népszámlálásom" szerint legalább heten voltak. 





















Egy másik lakott kotorékot is ismerek, amely sokkal vadregényesebb, mint a megszokott és ahol eddig sajnos nem sok babér termett számomra. Nagyon izgatott, hátha nagyobbak már az ottani kölykök, hacsak ott nem hagyták már a szülőhelyüket.
Az újabb esős napok elmúltával oda ültem ki. Gyönyörűen sütött a kora reggeli nap, enyhe szellő lengedezett, időnként megszólalt egy kakukk, gyurgyalagok szárnyaltak a vakító kék égen, pipacsok, lila ökörfarkkórók és más vadvirágok tarkították az üde zöldet és valami mámorító tavaszillat terjengett. Szerencsésnek éreztem magam, hogy mindezt átélhetem. Örömömet tetézte, amikor egy süldő róka füleit láttam kikandikálni a gödörből. 


 Egyedül volt. A testvérei már szüleik nyomát követve bizonyosan a vadászok útját járják a mezőn.
Sokáig gyűjtötte a bátorságot, hogy kilépjen a nyílt színre, de végül megtette.
Az erős fény a szemébe világított, sötéten kuporgó, mozdulatlan alakom nem riasztotta meg, noha időről időre gyanúsan méregetett. Később felbátorodott és a kotorék előterét bejárva jobbnál jobb helyzetekben hagyta fotózni magát. 











Sok-sok kép után jutott eszembe, hogy a kis video felvevőmet is elhoztam, itt lapul a zsebemben, csak elő kéne vennem, hogy a rókafi mozgását is megörökíthessem. Ez az apró mozdulat azonban elriasztotta kedves fotómodellemet és faképnél hagyott. Másnap már csak tíz másodpercre mutatkozott, aztán valószínűleg ő is elhagyta a kotorékot.
Így is hálás vagyok neki az élményért és a sok jó képért. Kívánom, hogy nagyra nőjön, jó vadásszá váljék és ne kerüljön puskacső elé!

2021. május 17., hétfő

A gémek tavánál

 Miskolci fotós barátom nemrégiben lefoglalt egy hortobágyi lest és addig-addig ecsetelte a várható élményeket - a tavaly ugyanott készített remek fotóit már korábban megcsodáltam - amíg beadtam a derekamat és betársultam hozzá. A kijárási tilalom miatt csak reggel ötkor indulhattam és igencsak hajtanom kellett, hogy hétre a találkozási helyre érjek. Itt átültünk a helyi természetvédelem terepjárójába és vezetőnk kivitt minket a kis tó melletti építményhez, melynek vízre néző ablakai elől fekete gólyákat ijesztettünk el. A les tervezője előtt itt minden vendégnek fejet kell hajtania - az ajtó kicsinysége miatt. 😀Hétrét görnyedve végül csak bepréseltük magunkat a víz szintjére épített les belsejébe és helyet foglaltunk a lábatlan székeken, melyeken inkább feküdni kellett, mintsem ülni, hogy kilássunk az alacsony üvegen át a tavacskára. Fájós csípőm már ekkor jelezte, hogy kényelmetlen órák várnak majd rám a délutáni "szabadulásunkig". Vezetőnk elhajtott, az elriasztott gázló madarak kezdtek visszaszállingózni és hamarosan halra éhes gémfélékkel népesült be a vízfelület.

A nekem újdonságnak számító kanalas gémek voltak legtöbben, de fekete és fehér gólyák is meg-megjelentek. Viszont csupán egyetlen nagykócsag és egyetlen szürkegém képviselte a fajukat, mert minden érkező fajtársukat elzavarták. 

Gyönyörű madarak, sok-sok látnivaló, mozgalmas események, amelyeket leginkább csak videón lehetne felidézni. Nem csoda, hogy sajgó izületeinket feledve habzsoltuk a ránk zúduló élményeket és lázasan kattogtattunk. Arra is csak nehezen szakítottunk időt, hogy elfogyasszuk elemózsiánkat, mert mindig akadt valami jó fotótéma. 

Érdekes megfigyelésekre adódott lehetőségünk. A kanalasgémek csőrüket a zavaros vízbe merítve kaszáló mozdulatokkal gyalogoltak és így találták meg a halakat. A fekete gólyák és a nagykócsag is szorgalmasan csapkodtak a vízbe a zsákmányért, de a szürkegém inkább a kanalasok fogásának elorozására szakosodott. Néha az egész társaság összehangoltan, csatárláncba összeállva hajtotta meg a halakat. Ilyenkor fogták a legtöbbet.

Pihenésképpen tollászkodtak, szépítkeztek. Délután az egyébként békés kanalasok között viszály tört ki. Egyikük, talán a rangidős hím terrorizálni kezdte a többieket és igyekezett őket kiparancsolni a vízből a partra. Azt gondolnánk, hogy a harchoz fegyverként hosszú csőrüket használják, de inkább vízi birkózáshoz hasonlítható a küzdelmük: víz alá akarják nyomni az ellenfelet. 

Kilenc és fél órát töltöttünk a lesben és ebből csupán egy telt eseménytelenül, amikor egy elénk leszállt rétisas elkergette a madárnépet. Távozása után persze újra megjelentek a halászmadarak. 

Az időjárásra sem lehetett panasz: szélcsend és gyönyörű fények jellemezték az egész napot. Rengeteg fotót készítettem, nehéz kiválasztani a bemutatandókat. Szinte csak találomra mutatok néhányat.































Készítettem egy kis videót is, amelyet ide sajnos, csak lebutítva tudtam feltölteni. Azért érdemes megnézni.


Fárasztó, de csodálatos nap volt, tömény élményzuhatag. Magamfajta "szárazföldi" fotós, ha száz évig él, se láthatott volna a maga erejéből ennyi különleges madarat természetes közegében. Bár a bölcsek szerint a sok apró, hétköznapi öröm boldogítja igazán az embert, azért kellenek az ilyen ünnepnapok is. Köszönöm a barátomnak, hogy rábeszélt erre a különleges fotózásra.