KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2013. június 30., vasárnap

Bikák a szélben

Régen láttam szarvasokat, kíváncsi voltam, hogyan néznek ki ilyentájt az új, barkás agancsok ? Felhívtam Károlyt, fővadász barátomat, hogy megkérdezzem, hova mehetnék bikákat fotózni? A korábbról ismert vadföldet javasolta, amelyet nemrég kaszáltak, de a sok esőnek köszönhetően újra kizöldült, így a szarvasok szívesen látogatják.
Erős  nyugati szél fújt aznap a dombok között, amely megnehezítette kitervelt leshelyem észrevétlen megközelítését, de később mégis ez volt a segítségemre. 
Öt órára értem fel az erdők közötti tisztáshoz. Egy korán érkező fiatal bikát mindjárt el is riasztottam, a feléje fújó szél árult el. Gyorsan elhúzódtam a rét távolabbi, szél alatti végébe és ott, a fák árnyékában székre ülve várakoztam. Másfél órán át semmi nem történt, csak a szokatlanul hideg szél fújt kitartóan. Hiába húztam össze magamon a zubbonyt, már szinte vacogtam, mire a szemközti fák közül végre kilépett néhány fiatal bika. A dombhajlat eleinte takarta őket előlem, aztán végre egész alakjukat megláthattam.


A kaszáló túloldalán úgy kétszáz méterre lehettek és legelészve, lassan közeledtek.


A szél felőlük fújt, így az erdőszéli fák árnyékában és a szél oltalmában megindultam feléjük, miközben ők már a rét közepéig jöttek. 


400 milliméteres fókusztávolsággal már elég jól mutattak. Sajnos innentől már teljes árnyékba kerültek.


A négy fiatal bika sokáig egyedül volt a kaszálón, aztán egy borjú is megjelent a távolban, mire a "felnőttek" felkapták a fejüket, hosszasan bámulták a jövevényt, aki lassan közeledett feléjük és később hozzájuk is csapódott.


A két legidősebb állat mindig egymás közelében maradt, de a fiatalabbak tisztes távolságot tartottak tőlük.


A jó barátok egy helyről csemegéztek, szinte egymás szájából vették ki a falatot.


Egyszer csak váratlanul szorosan egymás mellé heveredtek.


A rangsorban utánuk következő harmadik távolabb feküdt le.


Fekvő bikákat még nem volt alkalmam fényképezni, megörültem a ritka lehetőségnek. A fák fedezékében tovább araszolva olyan nézőpontot kerestem, ahonnan egy csoportban látszanak.


Az állatok békésen pihentek, talán szundítottak is, csak a szájuk mozgott, amint a kérődzéssel újraélvezték a az előzőleg elfogyasztott zsenge füvet.


Addigra már kezdett sötétedni, sok képet készítettem és egyébként sem tudtam semmi újat kihozni ebből a helyzetből. Megindultam hát, vissza a "székhelyemhez" az ott hagyott holmikért. A fák közül még visszapillantottam. A bikák továbbra is békésen pihentek a réten, a szél miatt semmit sem észleltek a mozgásomból.


Csak akkor indultak meg szép komótosan, libasorban az innenső erdő felé, amikor felmálházva ismét a közelükbe értem az erdei úton. Ekkor már nem lehettem olyan óvatos, mint előzőleg, mert megneszelték a jöttömet, de nem rohantak el fejvesztve, még láttam az utolsó állat farát, amikor a váltóhelyükhöz értem. 
Elégedett voltam a délutánnal. A kedvező széljárásnak köszönhetően ez a cserkeléssel kombinált lesezés igen eredményes volt. Károly jóvoltából ismét szép szarvasos élményeket szereztem.



2013. június 27., csütörtök

Banka a semmiből

A minap vizet vittem az itatómhoz ( sajnos nem a madarak használják el, csak párolog ) és a volán mögül egy bankát látok tipegni az úton. A gép az ölemben, már lőhetném is, de a szélvédőn keresztül reménytelen.        ( Hányszor, de hányszor vettem volna hasznát egy nyitható kis ablaknak az elülső üvegen, de az autófejlesztők valahogy nem hajlanak egy ilyen, fotósok számára hasznos megoldásra! :)) Manővereznem kell, keresztbe fordítani a kocsit, hogy a lehúzott oldalablakon át beirányozhassam a madarat. Ez még megoldható, de ha továbbszalad, akkor vissza az egész és újra a nyomába kell eredni. Jól tűri az autó közeledését, végre élesre tudom állítani a gazok fedezékében és katt! Csak most látom, hogy frissen kirepült fióka! - Hát te honnan kerültél ide, amikor egyetlen bankát sem láttam a környéken tavasz óta? - Vajon hol bújtál ki a tojásból és hol nevelkedtél anélkül, hogy tudomást szereztem volna a fészkedről? Apád- anyád igazán elárulhatta volna a röptével! - Három odúm áll üresen, most meg úgy járkálsz itt, mint aki otthon van? ...És még hasonló szemrehányásokkal illettem szegény kicsi bankát, pedig igazából nagyon megörültem a feltűnésének.


A kis banka nem vette zokon a szidalmaimat és boldogan kuporodott le a földre némi porfürdőzés céljából.



Izgalmában a bóbitáját is borzolta és ide-oda forgolódott.



Ekkor érkezett a keresztúton egy mezei nyúl. A kocsi láttán megtorpant...


... kis ideig nézelődött,...


... majd tovább folytatta útját, mintha (a képen látható) zsinóron húzták volna, történetesen a porfürdőző madárka irányába. Az persze felröppent és eltűnt az egyik útszéli akácfa lombjában és onnan elő sem jött, mint aki semmiképp sem akarja elárulni a fészke helyét. Mindegy is, csak azért akarnám tudni, hogy jövőre "átirányítsam" a búbosbankákat a három odúm egyikébe. :)

2013. június 24., hétfő

Szalakóta szafari

Már évek óta szeretnék szalakótát fotózni. Mivel felénk nem honos, évente egyszer-egyszer ellátogattam a kedvéért a délkeleti országrészbe, de csak úgy előkészítetlen, amatőr módon, "hátha szerencsém lesz" alapon. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a gyönyörű madár nagyon óvatos, ha meg is láttam egyet-egyet a távolban, a villanydróton (!) üldögélni, rögtön elrepült, amint közelíteni próbáltam hozzá. Néhány rossz képet azért megőriztem ezekből az időkből emlék gyanánt és dédelgettem magamban a reményt, hogy egyszer talán majd lesznek jobb képeim is.
Ezek után érthető, hogy nagyon megörültem, amikor egy fotós barátom azzal keresett meg, hogy beugorhatnék egy már előre lekötött profi leses fotózásra a társa helyett, aki végül mégsem tudott vele tartani.
Két órányi éjszakai autózás után hajnali ötkor találkoztunk vezetőnkkel, aki terepjáróján vitt ki a tetthelyre.
Hatalmas füves puszta közepén, néhány akácfa közelében állt a detektívüveges magasles, a jobb oldali fán a szalakóta odú, balra a vörösvércse költőláda, melyből érett fiókák kandikáltak kifelé. A látómező közepén gyönyörű háttér előtt szép beszállófa állt, csak a madár kell rászálljon és kész a minden igényt kielégítő kép. 
A les tágas volt, ketten sem szorongtunk benne és a közben feltámadt élénk szélben jól szellőzött, így a beígért rekord hőségnek is bátran néztünk elébe.
Háromnegyed órás várakozás után megérkezett az első szalakóta. Feledhetetlen volt ez a pár másodperc! Szöcskével a csőrében ágról ágra szállva közeledett, ...


...majd az odú alatti ágon tartott rövid pihenőt, mielőtt a nyíláshoz röppent volna.


Hoppá, mi ez a sötét csík a háttérben? Hát az úton túli fasor egyik fája! Attól függően, hogy pontosan hol landolt a madár, hol ez, hol a másik vágta ketté a hátteret, bárhogyan helyezkedtünk a lesben. 


Aztán ezt vagy lehetett utólag vágással javítani, vagy nem. De a madár szépsége feledtette a szerencsétlen körülményt.


A szalakóta fiókák még kicsik lehettek, mert szüleik leginkább csak rovarokkal érkeztek. Hiába reménykedtünk, hogy gyíkot, vagy siklót hoznak, azokat még nem vette volna be a kicsinyek begye. Ám egyszer mintha egy sárgolyót hozott volna egyikük!


Azért ez a színes hernyó jól mutat a kék madár csőrében!


Ez a tücsök sem hegedül többé!


Aztán ismét egy szikkadt sár darabka! Ez meg minek?


Igen, a hernyó az rendben van...



A szikkadt föld valami táplálék kiegészítő lenne? Vagy emésztés segítő?


Szöcske...


szöcske, ez csemege a fiókáknak.


És megint földgolyóbis.


Zöld lombszöcske.


Bezzeg a vércse fiak jobb kaját kaptak: gyíkokat és pockokat.




A szalakóták pedig egyre csak hordták a tücsköt-bogarat.



Aztán olyan is volt, hogy a kínált sárdarabot már nem kérték a fiókák, 


anyucinak ( vagy apucinak ) vissza kellett azt vinnie.


Hét órát töltöttünk a lesben. A nap ezalatt szinte körbefordult mögöttünk, a szuper beszállót végig gyönyörűen megvilágította, de arra még egy veréb sem szállt le, nemhogy szalakóta. Az odú alatti ág viszont, ahol a madarakat fotózhattuk, mindvégig árnyékfoltos maradt. Ez és a háttérben álló fatörzsek kikerülhetetlensége okozott ugyan némi bosszúságot, de a színpompás madarak közelsége, a megfigyelésük lehetősége felejthetetlen élményt jelentett. Megérte az árát.
Tudom, sokan lebecsülik a fizetős lesezést. Közönséges madarakat én sem fotóznék ilyen módon. Ha mifelénk élnének szalakóták, odúkat helyeznék ki számukra és lest építenék. A jelen körülmények között viszont ez volt számomra az egyetlen megoldás, hogy a zavarásuk nélkül fotózhassam ezeket a csodás teremtményeket. 
...
Ui: a föld behordásának magyarázata: az ürülék felszívása, azaz a fészek sterilitása a cél. Ez és még sok érdekesség az alábbi tanulmányban: http://kornel.zool.klte.hu/pub/ornis/articles/OrnisHungarica_vol8%20Suppl.%201._p119-124.pdf

2013. június 16., vasárnap

Gyanús ürgék

Ha hihetünk a Bacsó Péter: A tanú című nagyszerű filmjéből megismert Pelikán elvtársnak, akkor a gátak legfőbb ellensége az ürge. Márpedig hinnünk kell neki, mert bár a Vidámpark, az Uszoda és a Narancstermesztő intézet igazgatásához nem, az árvízvédelemhez bizonyára értett, mivel az eredeti foglalkozására nézve gátőr volt a jámbor és jóhiszemű pártharcos. Mostanság, amikor "a nemzetközi ( árvíz) helyzet egyre fokozódik", nem árt, ha a körmére nézek a kis áskálódóknak - gondoltam és kimentem a dunakeszi repülőtérre, az ürgék kedvenc élőhelyére. A dunai árhullám csúcsa már éppen levonult, a gátak állták az  áradat nyomását, a horányi víz betörést a helikopterek sikeresen elfojtották és most a hangár mellett pihentek. Egyébként repülési tilalom volt érvényben, ami nekem kapóra jött, mert nem volt fel- és leszállás a füves réten, s így a kocsimmal kellően megközelíthettem a legnagyobb ürge forgalmat. 
Alig helyezkedtem el, kitört egy kiadós zápor és az ürgék hosszú időre elvonultak a lyukjaikba. Mikor végre elállt, kezdtek előjönni, de természetesen távol tőlem és ott mozogtak, ahol a legmagasabb volt a fű. Sokáig kellett várnom, míg egyikük közelebb ért. Hogy még egy szállóigévé vált mondást idézzek a filmből: " Hja, az élet nem habostorta! " De legalább már elfogadható távolságból fotózhattam egy ágaskodó ürgét. Azt már csak idehaza, a monitoron láttam, hogy nem kiváncsiságból állt két lábra, hanem táplálkozott. Mellső lábaival ügyesen húzta magához a füvet és azt rágicsálta. Egyik-másik képen a farkincája is felfedezhető.






Később, amikor már kifigyeltem, hogy hol a lyukja, székre ülve vártam, hogy ismét előkerüljön. ( A rókák után még egy prémes állat, akinek a lyukjánál órákat kell várakoznom.) 




A jó perspektíva kedvéért végül hasra kellett vetnem magam, de a kényelmetlen helyzetért cserébe már kellően elmosott hátteret kaptam. A lila szín a dúsan tenyésző kakukkfűtől származik. Bizony fárasztó volt ez a hasmánt technika. Öreg csontjaimat kicsavarva hosszú percekig néztünk farkasszemet a kedves kis rágcsálóval az objektíven keresztül és amint megmozdítottam zsibbadó tagjaim bármelyikét, rögtön visszaugrott a rejtekhelyére. Hiába vártam, hogy egész alakos képet készíthessek róla , a félénk jószág legfeljebb a fejét emelte a füvek fölé, hogy szemmel tarthasson.





Lassan megkezdődött az esti kutyasétáltatás, kocogás és a helikopterek is melegíteni kezdték motorjaikat a felszálláshoz, a levegőbe emelkedtek, majd egy tiszteletkört leírva elhagyták a reptér légterét.


Nem volt értelme tovább maradnom. A látottak alapján úgy vélem, hogy a dunakeszi ürgék jól viselkednek, nem akarják megrongálni a gátakat, nem terveznek merényletet, szerintem gyanún felül állnak. Bár, ki tudja? A film szerint "az a gyanús, aki nem gyanús!" :)