KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2010. április 29., csütörtök

A partról a repcébe

Szerdán ismét korán keltem. A Galgánál akartam szétnézni. Bosszantott, hogy a békák még mindíg másfelé járnak, pedig kedves állandó olvasóm, stiglinc jóval korábban arról értesített, hogy az ő kerti tavacskájukban már az új békanemzedék cseperedik. Békazenét hallok reggel és este is, de idén mindeddig még csak nem is volt módom megpillantani egyetlen kétéltűt sem. Nyilván a sekélyebb, könnyen melegedő talajvizeken tanyáznak, azoknak is a legközepén és kárörvendően figyelik az öreg természetfotóst, aki gumicsizmájában a süppedősben gázol, egy szépséges békaportré készítésének reményében.
Békát ezúttal sem, de a nádra kiült lelkesen éneklő nádirigót többet is találtam.

A part egyes részein kinyílott egy érdekes lila virág, amely az ellenfényben szinte tündökölt. A nevét sajnos nem tudom, megkérdezhetném a neten a hozzáértőktől, de úgyis elfelejteném. Már annak is örülök, hogy az állatok, madarak nagy részét tudom azonosítani. Virágokkal már nem kezdek...



Megcsodáltam még, hogy az általam tévesen juharnak nevezett kis cserje már most kihozta vörös színben játszó propeller termését.

A Galga töltésén a folyásirányt követve autóztam. A magasra nőtt fű a kocsi alját súrolta, de jól lehetett haladni. Aztán a töltés megmagasodott, mindkét oldalán meredekre váltott. Megfordulnom már nem lehetett, előre kellett menekülnöm. A lapályon magányos nemeskócsag vadászott, de sajnos túl messze, fácánok húzódtak távolabb a motor zajára, csak egy párocska volt még elfogadható közelségben, amikor beértem őket.


A töltésen megfordulni meg sem kísérelhettem, de a távolban már feltűnt egy út gépkocsi forgalma, így felfedező utamat némileg nyugodtabban folytattam előre. Sorompó szerencsére nem volt, így a jászfényszarui hídnál el tudtam hagyni a töltést. Zsámbokon keresztül Tura felé kanyarodtam. Virágzó repce táblák szegélyezték az utat, az egyiknél lehajtottam a földútra.




A látványon túl a repce jellegzetes édeskés illata gyönyörködtetett. Sárga billegetők repkedtek a tábla fölött. Sárga madarak a sárga virágözönben. Vajon csak véletlen, vagy a rejtőzésük okán kedvelik a repcét? Mindenesetre sokan voltak. Egyikük megvárta, amíg lefényképezem.


A napsárga virágáradat a természetfotósok kedvelt háttere. Festői díszlet lenne szép állatfotókhoz. Tamás barátommal gyakran tréfálkoztunk, hogy például a dámbikák is beállhatnának szügyig a repcébe, hogy szép képet készíthessünk róluk. Sajnos, nincs semmi szépérzékük! :) Még őzet is nehéz elkapni a virágok között, az állatok inkább csak rejtőzködnek a repcében, mint ezeken a tavalyi képeimen.






2010. április 28., szerda

Teve a Pilisben

Van egy kedvelt kirándulóhely Pilisborosjenő közelében: a Teve-szikla és környéke.



A lágy homokkő képződmények több film színhelyéül is szolgáltak már. Elsősorban a klasszikus Egri csillagok, aztán a Honfoglalás és legutóbb a Magyar vándor egyes jelenetei is itt játszódtak.








Tavasszal nyílik a fekete kökörcsin és a leánykökörcsin, de más érdekes virágok is találhatók itt.






A napsütötte sziklákon gyíkok tanyáznak. A nagy zöld gyíkok egyik méretes példánya ottjártunkkor azonban egy borbolya bokor magasában érezte jól magát.

Érdemes kirándulni a Pilis ezen nevezetességéhez.

2010. április 26., hétfő

Búbosbankáim

Gyerekkorom óta kedvenc madaraim a bankák. Akkoriban veteményes kertünkben sok kárt okoztak a szapora lótücskök. A jó zsákmány reményében jártak hozzánk ezek a különleges madarak és én szájtátva figyeltem, amint hosszú csőrükkel ügyesen bányászták ki a föld alól a kártevőket.

Pár éve a Szentendrei szigeten láttam viszont kedvenceimet. Egyszer egy egész család szállt le előttem, a felnőttek a zsákmányszerzést oktatták a már röpképes fiókáknak, akik azért még az etetést is kikunyerálták.




Fészkelő helyeik közelében azóta is találkozhatom velük, amint az úton szaladgálnak és csákányoznak. Most éppen a családalapításra készülnek és párosával járnak. Legutóbb érdekes megfigyelést tettem: a nászra készülve a hím madár ajándékot nyújt át a tojónak, ezzel mintegy bizonyságát adva megbízhatóságának, a költés idején a megfelelő táplálás biztosításának. A kitartó udvarlás előbb-utóbb eléri az eredményét. Hasonló dolgot eddig csak a gyurgyalagoknál láttam.



Az alábbi friss felvételem szerencsés pillanatot ábrázol: a földből kibányászott pondrót a madár magasra dobva nyeli le.

Két éve turai kertünkben egy bankaodút helyeztem el, várva, hogy a közelben portyázó búbosbankák felfedezzék és elfogadják. Jellegzetes huppogásukat halljuk is néha, így reménykedünk.

2010. április 25., vasárnap

Tengerszem a Mátra lábánál






Ismerőseimtől hallottam erről a nevezetességről, melyet egy múlt heti kirándulás keretében meglátogattam. Hatvantól a 21-es főutat elhagyva Apc község közigazgatási területén találjuk a Széleskő bányatavat. Itt 1875-ben andezitbányát nyitottak, melyhez 1920-ban kőzúzót és kisvasutat is építettek. A kibányászott követ előbb lóval, majd gőzmozdonnyal vontatott csillékkel szállították az apci vasútállomásra. A termelés az 1960-as években állt le, a vasutat elbontották. A bánya gödre megtelt csapadék-és talajvízzel és ma is a kifolyóig telített. A tó átlagos vízmélysége öt-tíz méter, melyet tíz-tizenöt méter magas sziklafal vesz körül. 1995 óta helyi jelentőségű természetvédelmi terület, a környék kedvelt kirándulóhelye, de búvár és horgászversenyek színhelye is egyben. Bár emberi tevékenység eredményeként jött létre, megjelenésében emlékeztet egy tengerszemre.
Egy kirándulást mindenképpen megér...

2010. április 21., szerda

Hajnal a Galgánál


Ma reggel fél hatkor már a Galgánál voltam, hogy lessátrazással próbálkozzam. Terepi ruházatban, gumicsizmával a lábamon, teljes fotó felszerelésemmel megrakottan indultam kelet felé a ködös parton. Az volt a tervem, hogy jó messzire gyalogolok, elhagyott, vadjárta tájra, ott felállítom a sátramat és a szerencsére bízom magam. Láttam és fotóztam már errefelé dürgő fácánkakast, szomjukat csillapító őzeket, nádirigót és néhány más madarat.



A mindentudó könnyű fényképezőgépemet azért a nyakamba akasztottam, hogy készítsek néhány tájképet is, a remélt állatfotók mellé. Meglepően sokszor nyúltam a gép után, mert sok szép képet kínált a séta. Vadkacsák húztak el felettem, később őzeket riasztottam meg a töltés túloldalán képződött belvizes tavacska mellől. A bak jellegzetes ugatásszerű hanggal riasztott, majd néhány perc múltán lövés dördült. Sajnálnám, ha miattam kerültek volna az őzek puskacső elé.
Ahogyan a nap emelkedett, a köd vörössé vált és varázslatos fények színezték a tájat. Letettem az egyre jobban elnehezült felszerelésemet és csak a kis géppel foglalkoztam.



Meglepetéssel fedeztem fel, hogy a nyárfák zsenge levelei nem zöldek, hanem sárgás-vörösek, így a fiatal telepítés arany színben pompázik.



A virágzó kökénybokor is különlegesen szép volt a reggeli fényben.



Nemcsak a szemnek, a fülnek is akadt gyönyörködni valója. A madárkoncert szólistája vitathatatlanul a fülemüle volt, de szóltak a rigók, a galambok, egy-egy nádirigó is cserregett már, közben a békák kórusa hallatszott az ingoványból. Fácánkakasok rikoltottak innen-onnan, és egy kakukpár kergetőzött a fák között, egymást hangosan hívogatva. Sajnos, csak egyiküket sikerült lekapnom.

Amikor a nap már magasra hágott, a megszokott fényviszonyok között a vizet és a vízpartot is szemügyre vettem.


A harmatos fűben apró virágok pompáztak. Nem állhattam meg, hogy le ne fényképezzem azokat is.


A lessátrat ugyan felállítottam és egy órát ültem is benne, de mindössze egy nyúl került a közelembe és a fentebb mutatott kakukot sikerült onnan lencsevégre kapnom. Mégsem vagyok csalódott, mert elbűvölt és az állatfotók elmaradásáért sokszorosan kárpótolt a Galga part hajnali szépsége. Biztosra veszem, hogy ez a csodálatos napkelte nem az izlandi hamufelhő következménye volt. :)

2010. április 20., kedd

Eső után

Az éjszaka jött hideg eső késő délutánra végre elállt és kisütött a nap. Amint tehettem, kiszaladtam a kertbe a fényképezőgépemmel. A szomjas homok beitta már a csapadékot, néhány cseppje viszont megmaradt a virágok szirmain és a növények levelein. Egy kedves éticsiga rejtekhelyéről előbújva, felélénkülve indult útnak a nedves zöldben.