Eseteim ragadozó madarakkal

Még tavaly történt, hogy egy parlagi sas pár turai feltűnéséről kaptam hírt. Egy alkalommal, éppen ilyentájt sikerült a határban a magasan keringő ragadozókról egy némileg elfogadható képet csinálnom.

Azután többé nem láttam, igaz, hogy más, jobb esélyekkel kecsegtető fotótémák miatt nem is kerestem őket.

Volt egy érdekes, ragadozó madarakkal kapcsolatos kalandom kora tavasszal: a határt járva egy elhullott és feltehetően más ragadozó madarak zsákmányául szolgált egerészölyvet találtam.

Pár méterre ettől egy másikat, amint éppen egy karvaly(!) ragadja el a tetemét.

Nem volt képes messzire vinni, így a ritkás nádban meg is találtam a lágy részeitől megszabadított maradványt. Azóta sem tudom, hogyan eshetett meg a kettős ölyvhalál egymáshoz olyan közel?

Idén tavasszal Szilárd, sasok iránti szenvedélyéről elhíresült helybéli fotós társam bravúros és nagy felbontású röpképeket csinált a közelben egy parlagi sasról. Később én magam is találkoztam egy példánnyal, melyről egy korábbi bejegyzésemben már beszámoltam.
Ilyen előzmények után érthető, hogy nagy izgalommal jártuk a határt együtt és külön-külön, hogy felfedezzük a puszták királyát, minden magasan kőröző madarat eleinte sasnak nézve. ( Gyorsan pontosítok: ez persze csak rám vonatkozik...) Egy alkalommal a velem utazó Szilárd szúrta ki azt az átrepülő ragadozó madarat a kocsimból, amely aztán a nagy izgalomban elkészített fényképek alapján valóban sasnak bizonyult.

Érdekes adalék, hogy a képen látható, sast üldöző kisebb ragadozót a hozzáértők a fenti kép alapján kígyászölyvként azonosították.

Terepszemléink során egy nagyméretű, feltehetően korábbi sas fészket is megfigyelés alatt tartottunk, természetesen tisztes távolságból. Sas sohasem tűnt fel a környezetében. Pedig láttunk ott két madarat, melyeket ölyvnek gondoltunk. Később Szilárd természetvédelmi őröktől tudta meg, hogy ezek valójában kerecsensólymok, így a költés zavartalansága érdekében azóta távol maradunk.

Őszintén szólva megnyugtatónak találtam, hogy a természetvédelemnek tudomása van az ilyen rejtett helyen fészkelő védett madarakról. Azt azonban, hogy a védelmüket miként biztosítják bármiféle tájékoztató, figyelmeztető, tiltó tábla hiányában akár csak a jószándékú emberek zavarásával szemben is - nem sejtem.

Vörös vércsék szép számmal akadnak a környéken. Nagyon szeretem ezeket a szép, színes kis ragadozókat.

Sokszor látom őket a földek felett szitálni, legutóbb pedig nagy szerencsével a nászrepülésüket és a párzásukat is megfigyelhettem.

Tura körzetében találkoztam első ízben kabasólyommal, melyet hozzáértés hiányában először kékvércsének gondoltam. Az interneten tudtam meg hozzáértőktől, hogy mit fotóztam.

Időközben megérkeztek a barna réti héják is, tovább színesítve a fajgazdagságot a turai határban.






Nem állítom, hogy a ragadozók a kedvenc madaraim, de szívesen gyönyörködöm bennük. Örülök, hogy ezek fajaiból ilyen gazdag a lakóhelyem környezete. Szurkolok, hogy a kerecsensólymok és a többi madár sikeresen nevelje fel fiókáit és remélem, hogy a parlagi sas is megtalálja a párját. Manapság, az egyre gyakoribb mérgezések korában ehhez kell némi szerencse...