KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. augusztus 25., szombat

Hőség és karvalyok

Immár egy hete történt, amikor végre erőt vettem a lustaságomon és a nagy meleg dacára kiültem az itatóhoz. A lány karvaly hamar megjelent, de a fényképezőgép kattanása megriasztotta és elrepült.


Nagy örömömre csakhamar visszatért és éppen a lessel szemben foglalt helyet.


Nem ivott, nem fürdőzött, csak üldögélt nagy ártatlanul, mint aki a légynek sem tud ártani. 


Pedig miatta néptelenedett el a frissítő víz környéke, legalábbis délután. Valószínűleg átrendeződött a forgalom és a kisebb madarak pirkadatkor járnak Ezt abból gondolom, hogy néhányszor kora hajnalban pótoltam a napi párolgást és ekkor már nagy fröcskölésre utaló nyomokat találtam és néhány rigót is láttam elrepülni. 
A karvaly nem sokáig időzött, az éhség jobban kínozhatta, mint a szomjúság.
Sokáig nem történt semmi, aztán nagy szárnysuhogással örvös galambok érkeztek. 


Voltak, vagy hatan, köztük ez évi fiatalok is, melyek semmivel sem voltak kisebbek, mint a szüleik. Egymás után ereszkedtek a földre, nagy zajjal, mint a nehéz bombázók. A nagy forgalom a zöld küllőt is felbátorította, hogy közelítsen, de mielőtt elérhette volna a vizet, mégis elrebbent.


Ez a pár kép a memóriakártyán várakozott, hogy egy bejegyzésre érdemes kollekció összeálljon.
...
Tegnap délután szántam rá magam, hogy próbáljak újabb képeket összeszedni. Mikor máskor, ha nem 40 fokban? :)
Elsőként egy szajkó mutatkozott. Tátott csőrrel pihegett a nagy hőségben.


Csakhamar egy még vedlőfélben lévő társa is csatlakozott hozzá, de szerencsére a háttérben maradt.


Ittak, elrepültek, aztán még sokszor visszatértek nagy rikácsolások közepette. Egy régen látott vadgerle is beóvakodott. Neki bizony tartania kellett a karvalytól, mert a tojó vele is képes lenne elbánni. Nem csoda, hogy pár gyors korty után távozott.


Az itatóhoz merészkedő legkisebb madár egy fakopáncs volt.


Egy kis ideig forgolódott a fatörzsön, de aztán az egymást hajkurászó szajkók elriasztották


Egy újabb örvös galamb ereszkedett a földre kissé távolabb, de azonnal menekülésre fogta, mert egy karvaly  repült rá. Talán nem is komolyan, hiszen valószínűleg nem tudott volna mit kezdeni a nagy testű galambbal. Különösen azért, mert a kisebb és gyengébb hím karvaly volt. Félig takarásban ült le a fatörzsre.


Onnan egyenesen a víz közepére ugrott, rövid szemlélődés után ivott pár kortyot, majd elrepült.


Ezután sokáig nem történt semmi. Hosszú csend állt be, tapasztalatból tudtam, hogy ez "a karvaly csendje". Gyanúm tovább erősödött, amikor előkerültek az újra megszomjazott szajkók, de ahelyett, hogy lejöttek volna vízhez, csak a fenyők tetején rikoltoztak Nyilván észrevették a leselkedő ragadozót és őt szidalmazták. A függönyön át aztán én is kiszúrtam a fenyőfán, a lombok mögött várakozó hím karvalyt.
Most már kivárom, hogy mi történik? - határoztam el. 
Másfél órát kellett várnom, amíg a madár kiterjesztett szárnyakkal landolt az itatón.(Kár, hogy ezt a gyönyörű képet csak az emlékezetem rögzíthette!) Meglepetésemre azonban ez a tojó volt!


Csak pár pillanatig maradt. Valami kis madár repülhetett át, mert felpillantott és egy rövid fütty szerű kiáltással felvágott a levegőbe és eltűnt. A hím még mindig a rejtekhelyén ült, tehát tovább maradtam.
Tíz perc után tért vissza a tojó és a lestől két méterre ült be az itató szélére éppen a legszebb alkonyi fénybe.


A közelség miatt nagyot szóló kattanás aztán aznapra végképp elriasztotta. Legalábbis úgy gondolom, mert nem maradtam tovább, mint ahogyan a hím karvaly sem.
Hazafelé menet a nyílt térséghez érve még láttam, amint a tojó egy kis madarat üldözve átrepül felettem, majd bevág a túloldali fák közé.
Egy délután mindkét karvalyt látni és fotózni nagy élmény volt. Ezért megérte vállalni az izzasztókamrát! 

2012. augusztus 16., csütörtök

Most múlik pontosan

Az elmúlt szombaton őznézőbe indultunk Tamással a szigeten és a horányi gáton mindjárt egy bárányfelhős, dunai napkeltét csodálhattunk meg.

















A jó kezdést aztán kevés siker követte, mert hiába jártuk be az őzes helyeket, sehol semmit nem láttunk.
Pedig síppal és telefonnal is hívtuk a bakokat. Végül felültünk egy magaslesre és ott próbálkoztunk tovább, bár már nem nagyon bíztunk a szerencsénkben. Jó negyed óra múltán egy bakocska lépett ki az erdőből. Némi tétovázás és vargabetűk megtétele után végül bejött úgy tizenkét méterre.


Vasárnap még ennyi sem volt. Hazafelé menet azt találgattuk, hogy mi történhetett a sziget korábban oly gazdag őz állományával, hogy egyik évről a másikra így megfogyatkozott?
Hétfőn hajnalban már Turán indultam az őzekhez. A felhős eget vörösre festette a pirkadat, le kellett fotóznom.

















Az Öreget a szokott helyén találtam egy suta társaságában. Sikerült a közelükbe lopakodnom, de éppen akkor tartottak csendes pihenőt. Tán egy órát is vártam rájuk, amíg felálltak, de aztán mégiscsak messzire szaladtak.


Az Öreg idén is eleget tett a feladatának, ki tudja, hány sutától hány gida lesz az eredmény?


A rét túlsó végén is nagy hajkurászás folyt, de a kergetőzők eltűntek a nádban. Csak a bak tért vissza és lefeküdt egy bokor árnyékába. Hasztalan fújtam a sípot, nyomkodtam a telefon lejátszóját, nem reagált, csak feküdt. Kénytelen voltam rámenni, hogy elkészíthessem ezt a fotót.


Kedden csupán 5 fok volt a réten, fáztam a vékony zubbonyban. A szokott módon, széllel  szemben és nappal a hátamban indultam meg a csodaréten. Az Öreg egyből kiszúrt és elvágtatott. Egyedül volt. Később sem láttam üzekedést, de a bakok még nagyon keresgéltek. Korábban már találkoztam a sánta bakkal, mely most is a területén tartózkodott. Megfújtam a sípot, hátha közelebb tudom csalni.


Meglepetésemre oldalról egy fiatal hím került elő és indult meg felém. Egészen közelre jött. Kár, hogy árnyékban állt...


A sánta is megindult, sajnos szintén árnyékban és magas nádban közelített.


A portrét úgy hét méterről készítettem, amint egy fényfoltba lépett.


Hét órakor már melegen sütött a nap, ilyenkor tapasztalatom szerint az őzek elfekszenek. Ugyanazon az úton indultam haza, amelyen jöttem, azaz immár ellenfényben és a szél felől. Így persze nem csoda, hogy érkezésem nem maradt titok a "területileg illetékes" bak előtt.


Szerdán még láttam pár csellengő bakot, de a kukorica tarlót és a szántást nem találtam elég jó háttérnek, így nem vesztegettem rájuk az időmet. Éppen elég vesződségembe került, amíg a rét végén tanyázó őz párt megközelítettem. Még együtt voltak, de a szerelem már nem dühöngött közöttük: békésen legelésztek, majd elfeküdtek a nádban. Egészen közel engedtek, míg végre felálltak, de csak a nád takarásában. Az aznapi egyetlen kép érdekessége, hogy a sutából csak egy fül látszik. Szerény eredmény...


Csütörtök: alighanem itt a szezon vége. Csupán az előző napi párt találtam a réten, tőlem és egymástól is tisztes távolságra. A bak már inkább csak megszokásból őrizte a területét és a sutáját. 


A rádióból azt hallom, hogy vigyázni kell az utakon a szerelmes őzekre. Talán kissé megkésett ez a figyelmeztetés. Mifelénk legalábbis már veszélytelenek. 
Hamarosan eltűnnek és a legszebb hajnalok, a legvirágosabb rétek is üresek lesznek nélkülük.
Ismét elmúlik valami szép. Most múlik pontosan...

2012. augusztus 10., péntek

Nappal szemben

Újabban változtatnom kellett a megszokott és bevált cserkelési útvonalamon, mert azon több suta került az utamba és a megzavart őzek fellármázták az egész környéket. A rét végében tanyázó bakot ellenkező irányból próbáltam megközelíteni, így viszont szembe kerültem a nappal. A bak körül három nőstény tartózkodott, a suta és két anyányi gidája. Négy szempár és nyolc fül elől kellett rejtve maradnom, amely nem volt könnyű, hiszen a kelő nap szépen megvilágított, miközben óvatosan lépdelve próbáltam a közelükbe férkőzni.  Némi fedezéket csak a ritkás nádtól várhattam, amely viszont lopakodó lépteim nyomán nem kevés zajt okozott. Az egyetlen esélyem az volt, hogy mozdulatlanná váltam, amikor rám néztek. Érdekes, hogy bár bizalmatlanul méregettek, nem szaladtak el, mindaddig, amíg egy könnyű szellő feléjük nem lebbent. Közben arra vártam, hogy az állatok éppen a nap irányába kerüljenek. Egy érdeklődő fiatal bak elkergetése miatt végül a domináns hím végre bele is mozdult a szép hajnali fénybe. Az alábbi képek többé-kevésbé mind ellenfényesek, a színhatás attól függ, hogy mennyire szemből van a megvilágítás.














2012. augusztus 8., szerda

Őzes hajnalok

Az őzek miatt már jó ideje korán kelek, hogy a napot megelőzve érjek a határba. Imádom  a csendes turai hajnalok hangulatát, a hűvös, tiszta levegőt, a jóleső gyaloglást. Olykor könnyű pára üli meg a réteket, mely aztán az első sugarakkal fel is oszlik. A keleti eget vörösről  sárgára festi át a pirkadat. Az erős, lapos reggeli fény átvilágítja a virágok szirmait és felszikráztatja a harmatcseppeket. És a máskor rejtőzködő, félénk őzek a fajfenntartás parancsától űzve ilyenkor megmutatják magukat  -    a szerencséseknek.