KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2011. december 28., szerda

2012


Ránk férne...

2011. december 20., kedd

2011. december 13., kedd

Ritka, mint a...

Ma délután a hatvani vasút állomásnál autóztam és a fényképezőgépem éppen az ölemben volt. Egy csapat varjú keresgélt az út szélén. A gépkocsi forgalomra ügyet sem vetettek. A szürkület dacára kattintottam rájuk néhányat. Közben vettem észre, hogy egyikük acélkék tollazatát néhány fehér színű toll csúfítja el.


Ez a szín hiba varjúéknál fogyatékosságnak számíthatna, de a többiek láthatólag megtűrték és nem zárták ki emiatt a csapatból.


Úgy megörültem a ritkaságnak, mintha négy levelű lóherét találtam volna. Ha ilyen szerencsés voltam, akkor talán lottóznom kellene? Ezen merengtem hazafelé és eszembe jutott egy még furcsább leletem.


Az albínó feketerigót három éve Horányban fotóztam. Nem emlékszem, hogy akkor vettem-e lottó szelvényt, de hogy nem lettem milliomos, abban biztos vagyok. :)

2011. december 12., hétfő

Szelek, süvöltők

Úgy látszik, kár volt felemlegetnem az előző bejegyzésemben a lesrongálás esélyét. Az elmúlt heti viharos szél ugyanis kártyavárként döntötte össze a kis nádkunyhómat, felborogatta és messzire sodorta az etetőimet. A további károk megelőzése érdekében már aznap munkához láttam, igaz, hogy a széllökések ereje néhányszor engem is majdnem ledöntött a lábamról. A megtépázott nádszövet felerősítését persze másnapra, szélcsendes időre kellett halasztanom. A helyreállítás végülis megtörtént, az etetők újra várják a madaraimat. Aggódom, hogy vajon a pusztítás és a két nap kopácsolás nem riasztotta-e el a korábbi népes vendégsereget? Majd az első napsütéses reggelen - amikor végre ismét használatba veszem az újjáépített lest - kiderül.

Merthogy ez a mostani borongós, csúf idő nem éppen fotózásra való. Horányban is csak unaloműzés céljából ültem ki a madáretetőmhöz. Jobbára csak cinkék és verebek mozogtak. Már egy rigónak is örültem volna...
Aztán egyszercsak egy gyönyörű madarat pillantottam meg a kerti itatón. Egy süvöltő! Mire lekaptam a gépet az állványról és átállítottam, már elrepült. Szerencsére jött egy következő.


Igen, ez egy süvöltő tojó. Kedves téli vendég. Északról vonul hozzánk. Hogy miért nevezik így ezt a nevével ellentétben halk szavú pintyfélét, sejtelmem sincs. A dunaparti nagy kőrisfa tetején, jó magasan szoktak lakmározni a kőrismagból. Jó képet még nem sikerült készítenem róluk.


Hát még a hím madár milyen gyönyörű a piros tollruhájában! Vártam, vártam, de aznap csak ez a két tojó látogatott a kertembe. Remélem, hogy egyszer a férjurukkal együtt fognak érkezni. Készülök a méltóbb fogadásukra...
.....

Nem gondoltam, hogy éveket kell majd várnom a süvöltőkkel való közelebbi találkozásra: a tojó két évet, a hím pedig három évet váratott magára. :)



2011. december 6., kedd

Közel kerülni...

Valamikor el sem tudtam volna képzelni, hogy órákat ücsörögjek egy sötét, szűk helyen, csak azért, hogy állatokat fényképezzek. Még, amikor érdekelni kezdett ez a műfaj, akkor is csak a vad után járást, a cserkelést szerettem. Hamar rá kellett azonban ébrednem, hogy ez a módszer bár izgalmas, mégsem kellően eredményes, mert így csak távoli képek készíthetők.
Később a terepmintás lessátorral próbálkoztam. Sajnos, a sebtiben kidobott sátor felkelti az állatok gyanúját és ösztönösen távol maradnak tőle. Más lenne a helyzet, ha hosszabb ideig ott hagyhatnánk, hogy az állatok megszokhassák, de ez az arra járó emberek miatt nem volna tanácsos. Viszont jégmadarazásnál és a turai kertünkben felállítva a búbosbankáink fényképezésénél hetekig jó hasznát vettem. A téli szezonban a horányi madáretetőmnél fogom ismét bevetni, ahogyan az előző évben.
Mostanában a legnagyobb örömet a tükörüveges erdei leskunyhóm jelenti. Sokszor nem is csak a fotózás kedvéért ülök ki. Az üveg mögött láthatatlanul, szinte testközelből figyelhetem a madarak mozgását. Igaz, csak addig, ameddig a kunyhóm a rongáló emberektől biztonságban marad...









( A fotók sorrendben: nagy fakopáncs, szajkó, egerészölyv és fácánkakas.)

2011. november 29., kedd

Az erősebb joga

Még az elmúlt héten történt, hogy egy ölyv nagy vijjogással közelített a csalihoz...


... és minden teketóriázás nélkül birtokba is vette.


Még mielőtt belekóstolt volna, kitárt szárnyaival védelmezni kezdte zsákmányát.


Ebből a viselkedésből tudtam, hogy egy másik madár közelít. Én még nem láttam az érkezőt, de a hús darab tulajdonosa már igen.


A támadás olyan hirtelen történt, hogy lemaradtam róla.


Az erősebb ölyv a másikat elverve megszerezte a koncot.


A gyengébb pedig egy közeli fáról panaszos hangok hallatása mellett nézte egy darabig társa falatozását, majd visszatámadás nélkül, üres beggyel elrepült. Merthogy ő már kénytelen volt megtanulni a törvényt.

2011. november 28., hétfő

Díszvendég

Végre ragyog a nap! Nagy reményekkel siettem a leshez, de csalódnom kellett. Először is goromba szél kerekedett, rázta a nádat körülöttem, a  sötétítő fólia vitorlaként duzzadt és csapkodott, sőt még az üvegtáblát is megkondította néha egy-egy szélroham. A verebek és a cinegék csak ímmel-ámmal repkedtek az etetőre, úgy látszik, az enyhe időben máshol kerestek a szotyinál ízletesebb eleséget. Csupán egy szajkó tett villámlátogatást,  a fakopáncsokról pedig csak röptük surrogó hangja tudósított. Az ölyv a nagy fűzfa tetején végtelen türelemmel várta, hogy elhagyjam a terepet és zavartalanul bekebelezhesse mai csirkefarhát adagját.
Hiába a nagyszerű megvilágítás, a beszállóág üresen maradt. Elkedvetlenítő eseménytelenség. Már-már csomagoltam, amikor a magas, elsárgult fűből ragyogó tollruhájában kilépett a mai díszvendégem.


A szép fácánkakas a kiszórt kukoricából alig csipegetett és a fényből máris a les árnyékába lépett.


Az üveg mögött nem láthatott, de tekintete mégis gyanakvást tükrözött.


A földhöz lapulva még néhány lépést tett felém.


Már csak két méterre lehetett...


 
... de végül nem bújt be a lesbe. :)  A fedezékemet balról megkerülve eltűnt a kökénybokorban.
Véletlen találkozás, vagy ismeri már a kukorica lelőhelyet? Egyelőre nem tudom a választ. Mindenesetre jó, hogy jött, mert így mégsem maradt eredménytelen a mai, rosszul indult lesezésem.

2011. november 24., csütörtök

Nem kell mindíg napsütés...

Csak az etetőt tölteni mentem volna a leshez, de a szép zúzmarás táj ma is azzal a gyönyörűséggel töltött el, mintha most láttam volna először. Kezdetnek egy kis, tarka lombját még a fagyban is őrző nyírfánál vettem elő a fényképezőgépet.


A hideg meghozta a madarak étvágyát, már alig volt eleség, ideje volt hoznom az utánpótlást. Bár a berek ködbe burkolózott, beültem az üveg mögé, hogy megfigyeljem a forgalmat. Örömömre új vendég is érkezett, egy hím zöldike "személyében".


A cinegék és a verebek rohama közben megérkezett egy nagy fakopáncs is.


Sőt, egy másik, majd egy harmadik! Érdekes, hogy mindegyik piros foltot viselt a tarkóján, tehát mindannyian hímek voltak. A szotyiból falatoztak és vidáman kergetőztek, miközben minden "tornaszeren" megfordultak.


Öröm volt nézni és fotózni a régen látott piros sipkásokat. A szép madárkákkal az időm is gyorsan elrepült. Mire előbújtam rejtekhelyemről, az enyhülés hatására a zúzmarás berek már kezdte visszanyerni őszi színeit, de néhol még megmaradt a dér.


Lám egy sokak szerint csúnya, ködös nap is mennyi szépséget kínál annak, aki megteheti, hogy kilátogasson a szabadba.

2011. november 20., vasárnap

Az egeres nap madarai

Legutóbb a pirókegérnek jobban örültem, mint a madaraimnak, pedig ugyanakkor azok is hagyták fotózni magukat. Sajnos, új fajok még mindíg nem jelentkeztek, csak az eddigiek. A történeti hűség kedvéért most ezek képeit is beillesztem a naplómba.

2011. november 16., szerda

Az egéretető

Tetten értem a dézsmálót! Gondoltam, hogy egér, de azt nem, hogy ilyen csinos kis jószág. (Azóta megtudtam, hogy pirókegér, vagy pirók erdei egér a becsületes neve. ) Az etetések alkalmával a lesben tárolt napraforgó zsákját kirágva, a szemeket kihordva, kibontogatva, a héjakat szétszórva találtam. A jelekből ítélve már régóta zajlott a fosztogatás. Nem mintha sajnálnám tőle, hiszen ő sem alábbvaló, mint a cinke vagy a veréb. Szilárd a lesben ülve már látta is és jelezte, hogy nagyon szelíd.
Tegnap azzal a szándékkal mentem ki, hogy lefényképezzem. A nagy gép az állványon a kinti élőlényekhez, a kicsi a kezem ügyében az egérkére készítve. Csakhamar meg is jelent. A nádszövet alatti járatából bújt elő. Félénken pislogott rám és várta, hogy milyen lesz a fogadtatás? A géppel lassan közelítettem felé, úgy fél méterre sikerült. Vakut kellett használnom, de a villanás teljesen hidegen hagyta, meg sem rezzent.


Néha azért elszaladt, visszabújt a lukjába, de hamar visszatért.


Kis idő múltán közelebb osont és a napraforgót kereste.

 
Egy szemet a két mellső lábacskájával ügyesen megragadott...


és jóízűen falatozni kezdett.


Nemsokára már ketten voltak, de tisztes távolságban egymástól. Érdekes, hogy az időközben megérkezett egerészölyv hangos vijjogása egy cseppet sem riasztotta meg őket.
Amikor viszont egy harmadik is bebújt a nád alatt, akkor összeugrottak. A szó szoros értelmében, méghozzá a térdem magasságáig! Bármilyen kedves állatkák, azt azért már nem szerettem volna, ha valamelyikük az ölemben landol. Aztán egy szemvillanás alatt eltűntek. Én is szedelőzködtem, mert nem volt több időm az egérkék számára. Most már tudom, hogy kik falatoznak a készletből. Fényképes bizonyítékom is van.
Mindenesetre örömömre szolgál, hogy a lesemnél a madáretető mellett egéretető is működik. Sőt, ha jobban belegondolok, már régóta magam is egéretető vagyok. :)