KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2015. június 29., hétfő

Barkás bikák

Cs. Laci barátom kiváló természetfotós. Szinte mindent lefotózott már, amit érdemes, de engem leginkább a szarvas képei érintettek meg. A nekem legjobban tetszőn egy hatalmas agancsú, nemes tartású gím bika áll a gyönyörű délutáni fényben, mögötte kéklő távolban dombok, erdők. Maga a megtestesült nyugalom, magabiztosság, ha akarná, messzire vágtatna, mert szabad. .... Bárcsak egyszer én is tudnék ilyet fotózni! - gondoltam nem egyszer.Ennek a kívánságomnak teljesüléséhez nyújtott segítséget Laci, amikor magával vitt a legutóbbi szarvasozására. Ezúton is köszönöm!



























2015. június 22., hétfő

Három hét képekben

Idestova három hete, hogy nem írtam a naplómba. Ennek nagyon egyszerű oka van, nem sikerült elegendő jó képet összegyűjtenem, pedig istenúccse próbálkoztam eleget. A szigeten egyre kevesebb a téma, hacsak a vadvirágos réteket nem sorolom ide. Tamás barátommal fotóztunk pipacsmezőn ...


... és szamárkórók között.



Minden régi helyünket felkerestük, de csak távoli tucatfotók készültek. Legfeljebb azt a képet tudom megmutatni, amikor idei banka süvölvények első önálló vadászatának lehettünk tanúi.


A holtágban jégmadár híján csak szitakötőket zaklattunk.


Egyik hajnalban a váci kompnál vártuk a napkeltét.


A legutóbbi alkalommal már ki sem mentünk... Majd csak visszatér a jégmadár a holtághoz!
Turán sem volt jobb a helyzet. Szilárd többször látott spektíven keresztül egy réti füles baglyot a 3-as út egy bizonyos szakszán, de lefotózni nem tudta. Erről jutott eszembe, hogy egyszer nekem ez sikerült. Hosszas keresgélés után rátaláltam a 2009 áprilisából származó, elfeledett képre. Megérdemli, hogy megmutassam.


Az erdei itatómba kora tavasz óta hordom a vizet, de eddig nem sok hasznát vettem. Ha néha kiültem mellé, alig mozgott valami. Még a nagy forróság idején sem nőtt meg számottevően a forgalom.



A tavacskám és a kunyhóm környékén tenyésző vaddohány (selyemkóró) magasra nőtt és virágba borult. Átható, édes illata betölti a környéket és a nektárra szomjazó rovarok zsongása különös hangulatot teremt, mintha méhesben lenne az ember. Nemrég fakitermelők jártak arra teherautóval. Ténykedésük nyomán néhány növény a vízbe dőlt. Nem távolítottam el őket, hadd díszítsék a képeimet.
Pár napja aztán végre megélénkült az itató, sok madár érkezett. Leginkább a meggyvágók mutatkoztak.






Egy rég nem látott szajkó is beköszönt.


A fekete és énekes rigók olyan éberek voltak, hogy alig tudtam lekapni őket.




Jöttek még zöldikék és vadgerlék is.




Hosszú idő után végre szórakoztatott az itatóm. Örültem a sok madárnak, csak az a fájó gondolat ötlött fel bennem, hogy mindez azért lehetséges, mert a karvalyok elszoktak innen. Korábban találtam ugyan karvalytollat a vízben és egy elrepülő példányt is láttam ott egyszer, de a gépem elé idén még egy sem került. Sebaj, jöjjenek a kicsi madárkák!
Tegnap délután nagy várakozással indultam a pocsolyámhoz: újabb eseménydús fotózásra számítottam. Azután, mint annyiszor, most is csalatkoznom kellett: semmi mozgás, mintha ciánoztak volna. Hűvös szél fújt, sokszor elborult, egy kevés eső is hullott, talán ezért nem jönnek a szárnyas barátaim. - magyaráztam magamnak az eseménytelenséget. Hatig maradok, ha addig nem jön semmi, akkor szedem a sátorfámat! 
Hatkor még tíz percet adtam reménybeli vendégeimnek. Az is letelt. Na jó, még öt perc, de semmi több! 
És hat óra tizenegy perckor berepült a HÉJA! Az itató szélére ült, vastag csüdjéről rögtön felismertem, de még mielőtt ráfordíthattam volna a gépet, a vízbe ugrott és nagyot kortyolt.



Egy gyors porté, ...


...aztán egy szembe néző totál, ...


... és már el is repült a becses vendég. A halogatás nem jellemző rám, most mégis célra vezetett, mintha csak megéreztem volna a szép ragadozó madár megjelenését. Az öt percből végül még egy óra lett, mert arra számítottam, hogy a veszély elmúltával a kis madarak a vízhez jönnek, de nem így történt. Aznapra csupán a héja villámlátogatásával kellett beérnem. Az sem kevés!