KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. augusztus 8., szerda

Őzes hajnalok

Az őzek miatt már jó ideje korán kelek, hogy a napot megelőzve érjek a határba. Imádom  a csendes turai hajnalok hangulatát, a hűvös, tiszta levegőt, a jóleső gyaloglást. Olykor könnyű pára üli meg a réteket, mely aztán az első sugarakkal fel is oszlik. A keleti eget vörösről  sárgára festi át a pirkadat. Az erős, lapos reggeli fény átvilágítja a virágok szirmait és felszikráztatja a harmatcseppeket. És a máskor rejtőzködő, félénk őzek a fajfenntartás parancsától űzve ilyenkor megmutatják magukat  -    a szerencséseknek.

















8 megjegyzés:

  1. Élvezettel olvastam, nagyon szép poszt. Tetszenek a szinte költői mondatok, no és a fotók...gyönyörűek! Nehezen tudnám rangsorolni őket - talán nem is kell - de az első és ötödik fotóért külön gratulálok!
    Ilyen képekért (is) érdemes korán ébredni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a kedvező véleményednek és a választásoddal is egyetértek. Ezek a fotók adják vissza leginkább őzes hajnalaim hangulatát. A külön gratulációt is köszönöm.

      Törlés
  2. Össze sem tudom számolni,hány különböző bak van a fotókon!Nagyon szépek,és főleg hangulatosak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Jó helyen lakom, változatos a terület, sok az őz és sokat is járok utánuk.

      Törlés
  3. Remek vadfotók csodás fényeknél és pózokkal, színekkel.
    Nekem még nem sikerült ilyen vadas helyet felfedeznem a környékünkön. Az idén a víztározó és környéke madaraival voltam elfoglalva és azt hiszem ezzel is folytatom egyelőre. Persze ha reggeli medvefotózásra lesz lehetőség azt semmiképp nem hagyom ki.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm az értékelést. Gondolom, az őzek nálatok is gyakoribbak, mint a medvék, vagyis lenne esélyed fotózni őket. A víztározó is jó terület a fotózásra, a medvés lehetőség meg irigylésre méltó. Szóval, jó neked!

    VálaszTörlés
  5. Ismét gyönyörű fotókat láthattam, érdekes leírásokkal fűszerezve!!!
    Gratulálok és örülök, hogy rátaláltam erre a naplóra!
    Üdvözlettel: Bálint

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bálint! Örülök, hogy tetszenek a fotóim és az írásaim. Jó olvasgatást!
      Üdv: E

      Törlés