KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2013. június 24., hétfő

Szalakóta szafari

Már évek óta szeretnék szalakótát fotózni. Mivel felénk nem honos, évente egyszer-egyszer ellátogattam a kedvéért a délkeleti országrészbe, de csak úgy előkészítetlen, amatőr módon, "hátha szerencsém lesz" alapon. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a gyönyörű madár nagyon óvatos, ha meg is láttam egyet-egyet a távolban, a villanydróton (!) üldögélni, rögtön elrepült, amint közelíteni próbáltam hozzá. Néhány rossz képet azért megőriztem ezekből az időkből emlék gyanánt és dédelgettem magamban a reményt, hogy egyszer talán majd lesznek jobb képeim is.
Ezek után érthető, hogy nagyon megörültem, amikor egy fotós barátom azzal keresett meg, hogy beugorhatnék egy már előre lekötött profi leses fotózásra a társa helyett, aki végül mégsem tudott vele tartani.
Két órányi éjszakai autózás után hajnali ötkor találkoztunk vezetőnkkel, aki terepjáróján vitt ki a tetthelyre.
Hatalmas füves puszta közepén, néhány akácfa közelében állt a detektívüveges magasles, a jobb oldali fán a szalakóta odú, balra a vörösvércse költőláda, melyből érett fiókák kandikáltak kifelé. A látómező közepén gyönyörű háttér előtt szép beszállófa állt, csak a madár kell rászálljon és kész a minden igényt kielégítő kép. 
A les tágas volt, ketten sem szorongtunk benne és a közben feltámadt élénk szélben jól szellőzött, így a beígért rekord hőségnek is bátran néztünk elébe.
Háromnegyed órás várakozás után megérkezett az első szalakóta. Feledhetetlen volt ez a pár másodperc! Szöcskével a csőrében ágról ágra szállva közeledett, ...


...majd az odú alatti ágon tartott rövid pihenőt, mielőtt a nyíláshoz röppent volna.


Hoppá, mi ez a sötét csík a háttérben? Hát az úton túli fasor egyik fája! Attól függően, hogy pontosan hol landolt a madár, hol ez, hol a másik vágta ketté a hátteret, bárhogyan helyezkedtünk a lesben. 


Aztán ezt vagy lehetett utólag vágással javítani, vagy nem. De a madár szépsége feledtette a szerencsétlen körülményt.


A szalakóta fiókák még kicsik lehettek, mert szüleik leginkább csak rovarokkal érkeztek. Hiába reménykedtünk, hogy gyíkot, vagy siklót hoznak, azokat még nem vette volna be a kicsinyek begye. Ám egyszer mintha egy sárgolyót hozott volna egyikük!


Azért ez a színes hernyó jól mutat a kék madár csőrében!


Ez a tücsök sem hegedül többé!


Aztán ismét egy szikkadt sár darabka! Ez meg minek?


Igen, a hernyó az rendben van...



A szikkadt föld valami táplálék kiegészítő lenne? Vagy emésztés segítő?


Szöcske...


szöcske, ez csemege a fiókáknak.


És megint földgolyóbis.


Zöld lombszöcske.


Bezzeg a vércse fiak jobb kaját kaptak: gyíkokat és pockokat.




A szalakóták pedig egyre csak hordták a tücsköt-bogarat.



Aztán olyan is volt, hogy a kínált sárdarabot már nem kérték a fiókák, 


anyucinak ( vagy apucinak ) vissza kellett azt vinnie.


Hét órát töltöttünk a lesben. A nap ezalatt szinte körbefordult mögöttünk, a szuper beszállót végig gyönyörűen megvilágította, de arra még egy veréb sem szállt le, nemhogy szalakóta. Az odú alatti ág viszont, ahol a madarakat fotózhattuk, mindvégig árnyékfoltos maradt. Ez és a háttérben álló fatörzsek kikerülhetetlensége okozott ugyan némi bosszúságot, de a színpompás madarak közelsége, a megfigyelésük lehetősége felejthetetlen élményt jelentett. Megérte az árát.
Tudom, sokan lebecsülik a fizetős lesezést. Közönséges madarakat én sem fotóznék ilyen módon. Ha mifelénk élnének szalakóták, odúkat helyeznék ki számukra és lest építenék. A jelen körülmények között viszont ez volt számomra az egyetlen megoldás, hogy a zavarásuk nélkül fotózhassam ezeket a csodás teremtményeket. 
...
Ui: a föld behordásának magyarázata: az ürülék felszívása, azaz a fészek sterilitása a cél. Ez és még sok érdekesség az alábbi tanulmányban: http://kornel.zool.klte.hu/pub/ornis/articles/OrnisHungarica_vol8%20Suppl.%201._p119-124.pdf

10 megjegyzés:

  1. hihetetlenül gyönyörűek, mondhatni No.1 :)
    Nagyon jó alkalomra nyílt lehetőséged, az ilyet nem szabad kihagyni. Remek fotókkal gazdagítottál minket is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Örülök, hogy kihasználtam a kínálkozó lehetőséget.

      Törlés
  2. Nincs ebben semmi különös,hogy az ember vágyik az újra,a változatosságra!Akárhogy is,de láttad,fotóztad őket!Manapság mindenki büszke(joggal)a saját projektre,de nem mindenkinek van erre lehetősége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Jól összefoglaltad a lényeget.

      Törlés
  3. Szép képek lettek, érdemes volt megragadni az alkalmat. Mindent nem tudhat az ember saját erőből megoldani. Én is hasonlóan állok a medvefotózással: lessátorból nem merném soha, de szerintem sokan mások sem, ezért előkészített lesből oldom meg igaz nem fizetős, hanem baráti meg ismerősi alapon.

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy ez a véleményed.

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a gyűjteményed gyarapodásához. Érdemes volt korán kelned, szép fotósorozat.

    VálaszTörlés
  6. Nekem is nagyon tetszettek a szalakótafotók!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a véleményednek, köszönöm.

      Törlés