KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. július 2., hétfő

Mókusgyerek a szomszédban

"Kémeim" jelentették, hogy a horányi utcaszomszédaink egy kis mókust nevelnek. Csak annyit tudott a hírhozó, hogy nagyon pici még az állatka, egy ruháskosárban lakik és biztosan megengedik majd, hogy lefényképezzem. De hogy lehet egy kosárban tartott mókust értelmesen lefotózni?
Mindenesetre bekéredzkedtem az eddig jószerével csak látásból ismert, rokonszenves fiatal párhoz. 
Két kis fiúkkal éppen a teraszon reggeliztek, de Csaba mindjárt előhozta valahonnan a vöröskét és a kezembe adta. Az állatka kicsit harapdálta az ujjaimat, végigsétált a karomon, halkan makogott és igen barátságosan viselkedett. Féltem, nehogy megszökjön, de éppen ellenkezőleg: gyorsan visszajött hozzám, ha letettem a fűbe. Nem is igen tudtam rendesen lefotózni, amíg Mónika elő nem hozta a "cumisüvegét", egy tejjel töltött fecskendőt. 


Az etetés közben tudtam meg, hogy tíz nappal azelőtt találta valaki a fészkéből kiesett mókus gyereket, nem tudta, mitévő legyen vele, majd ismerősök közvetítették mostani nevelőihez. Kezdetben tejjel, később dióbéllel, most már némi csirkehússal táplálják. Szabadon mászkál a házban és a kertben, néha befészkeli magát a letett törölközők, vagy takarók közé és otthon érzi magát. A leesés nagy megrázkódtatás lehetett neki, mert még most is nehezen mozog, de   Mónikáék most már remélik, hogy megmarad.
Igazából akkor kezdtem belejönni a fotózásába, amikor egy kis reggeli torna céljából Mónika egy fenyőfa törzsére tette. 



Sokkal bizonytalanabbul mozgott, mint ahogyan azt egy mókustól elvárnánk, de azért mászkált rendesen. 



Félszeg mozgása éppen jól jött ahhoz, hogy követhessem a fényképezőgéppel.



Örültem, hogy ruháskosár helyett természetes körülmények között fotózhatom.



Ezúton is köszönöm Mónikáéknak a fotózást és szurkolok, hogy a kedves kis mókus felcseperedjék és teljesen felépüljön. Hogy aztán egészséges felnőttként elmegy-e a háztól, arra kedves szomszédaimmal együtt én is nagyon kíváncsi vagyok.
...........

Nem akartam szomorítani kedves olvasóimat, de egy barátom ma kézhez kapott dorgáló levele rádöbbentett arra, hogy tartozom a hírrel a mókuska sorsát szívükön viselőknek, ha mégoly szomorú is. Sajnos, már a bejegyzés közzétételének másnapján megkaptam a gyászjelentést Mónikától. A kedves kis mókus nincs többé, békésen elszenderedett. Már csak nevelői emlékezetében és az én fenti fotóimon él tovább. R.I.P.

2012.07.16.

12 megjegyzés:

  1. Aranyos!Még a képeken is átjön a bizonytalanság!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nem minden nap láthat és fotózhat az ember egy ilyen kis jószágot.

      Törlés
  2. De jó, hogy nevelőszülőkre talált! Remek kis állatka, szép képeket készítettél róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, köszönöm. Remélem, felnőtt korában is fotózhatom majd.

      Törlés
  3. ez aztán a szerencse :)
    nagyon jó sorozat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, örültem is a ritka alkalomnak. Köszönöm.

      Törlés
  4. Hát ez nagyon édes! Még a farka is milyen "karcsú" :)

    VálaszTörlés
  5. Szép történet, jó hogy vannak még emberek akik nem idegenkednek a természettől... Remélem a kis mókus sikeresen felcseperedik.
    Gratulálok Endre!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszett a kis mókus!

    VálaszTörlés