KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2013. december 16., hétfő

Jégmadár és szobaróka

Hogy jönnek össze a címbéli állatok és egyáltalán mi az, hogy szobaróka? Mindjárt elmesélem.

Hosszú ideje ködös szürkeség jellemzi a napjainkat, amolyan semmire sem jó, utálatos idő. Bár Tamás barátom nem tudott ígéretes hírekkel vidítani, mégis nagyon vártam már a horányi hétvége kínálta új lehetőséget. Csúf idő ide vagy oda, szombaton reggel márpedig szétnézünk a szigeten, egyeztünk meg. Az év egyik leghosszabb éjszakájának elmúltával, minden eshetőségre felkészülve ültünk autóba és indultunk bevált vadászterületünk felé. Őzeket, fenyőrigókat, netán csonttollúakat reméltünk, de azért a lessátor is ott lapult a csomagtartóban, ha netán a jégmadaras víznél kötnénk ki. Mivel fél órányi autózás alatt néhány ködben kóválygó kósza varjún kívül semmit sem láttunk, így a jégmadarakra szavaztunk. A vízállás legalább egy méterrel alacsonyabb volt a kívánatosnál, így a holtágban csordogáló víz helyett csak egy tavacskát találtunk. Beszálló ág leszúrás, sátorállítás és hosszú várakozás következett. Amikor már kételkedni kezdtem és éppen az idevágó közmondást idéztem, ( miszerint ahol nincs, ott ne keress! ) megjelent a kis drágaság. Aztán jól körberöpködött bennünket, de még véletlenül sem ült le elénk. A rövid nappal miatt hamar letelt a fotózásra szánt időnk, csomagoltunk. Éppen akkor pillantottam meg a közeli faágon üldögélő madarat, amikor kiléptem a sátorból. Mindössze az alábbi két távoli képet tudtam elkészíteni. Sovány zsákmány, alig több a semminél. Hazafelé menet még útba ejtettük a lucernást is, sehol semmi nem mutatkozott, mintha ciánoztak volna! De legalább kint voltunk a szabadban és az egyik, ha nem éppen a legszebb, legszínesebb hazai madarunkat csodálhattuk ebben az unalmas szürkeségben!



Hazaérve meglepetés ért. Éppen a kapukulcsot keresgéltem a zsebemben, amikor megállt mellettem egy autó és a vezetője hozzám lépett, bemutatkozott: ő a nem rég elkelt utcánkbeli ház új tulajdonosa. Hallotta rólam, hogy fotózom és mivel ő is hasonló érdeklődésű, várta már a velem való megismerkedést. A róka fotózásról érdeklődött, mivel ez az ő legkedvesebb állata. Sebtében elmondtam néhány témába vágó tapasztalatomat, hogy kölyköket gyakran fotóztam már, de felnőtt egyeddel csak elvétve hozott eddig össze a jó szerencsém, stb., mire kibökte, hogy neki van egy ilyenje. Hol? - kérdeztem meglepődve. Hát itt, a háznál! - válaszolta. Ketrecben? Nem, az majd csak tavaszra készül el. Hát akkor hol? - képedtem el. Bent a házban, az egyik szobában.- szólt a meglepő válasz. Le is fényképezhetném? - ragadtam meg az alkalmat. Természetesen! - válaszolta készségesen István, újdonsült ismerősöm. Kölyökként került hozzá, azóta háziállatként tartja, szívesen videózza, és a kis filmeket egy videó megosztón publikálja is, magyarázta. 
Így történt, hogy a megbeszélt időben becsöngettem Istvánhoz. A róka éppen magaslati levegőre vágyhatott, mert az emeletre vezető lépcső meglehetősen sötét fordulójában ütött tanyát. Nem tagadom, némi elővigyázatossággal közeledtem hozzá, nehogy megriasszam és ijedtében nekem ugorjon, de István megnyugtatott: ameddig a fülét hátra nem csapja, addig nincs veszély. Még a vakuzást is eltűrte, igaz, a szeme annyira becsillant, hogy ezeket a képeket el kellett dobnom. A szelíd állat mozdulatlan maradt, így hosszú expozícióval mégis boldogultam. 





Nem akartam sokáig próbára tenni az állat (és gazdája) türelmét, megköszönve a lehetőséget, gyorsan elbúcsúztam. Nyáron majd az unokáimmal együtt nézzük meg a szelíd rókát az új ketrecében.
István engedélyével megtekintésre ajánlom egyik videóját, melyen a két házi kedvencük együtt játszadozik.


Ez a különös kaland kétségkívül feldobta az egyébként vérszegény, eseménytelen horányi hétvégémet. Örültem, hogy közelről fényképezhettem a szép állatot, de azért természetes körülmények között jobb lett volna ez a találkozás. ( Persze a terepen ilyen közelségről csak álmodhatok!)
.......

Utóirat: a szobaróka ügye érzelmeket kavart. Úgy érzem, tartozom annyival Istvánnak, hogy közzéteszem az alábbi cikket, benne két érdekes videóval. Annál is inkább, mert ezeket éppen ő ajánlotta a figyelmembe.
http://www.dogheirs.com/george/posts/1632-man-rescues-fox-and-finds-his-new-best-friend-video

16 megjegyzés:

  1. Énnekem nagyon különleges a jégmadár,eddig életemben 1x láttam csak.
    A róka meg...Hát, teljesen egyetértek,hogy természetes környezetében jobb lenne, de ő ,szegény ott már nem tudna megélni.Nem semmi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól, hogy szerencsére elég sokszor látom, még nekem is különleges a jégmadár, a róka meg az egyik kedvencem.:)

      Törlés
    2. De jó neked,ha sokszor látod a jégmadárkát!

      Törlés
    3. A jobb oldali címkék között válaszd ki a jégmadarat és sok szép képet találsz, sőt videót is. Jó gyönyörködést!

      Törlés
  2. Nekem nem úgy tűnik a videón,mintha a róka annyira élvezné a játékot!
    Nem tudom miért jó az ilyen állatszelidítősdi!
    De végül is mindenki olyan állatot tart otthon,amilyet szeretne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ez volt a kölyökróka egyetlen túlélési esélye, akkor megértem a befogadást. Gyanítom, hogy így megszelidítve viszont már nem boldogulna szabadon eresztve.

      Törlés
  3. Szerintem minden állatban megvan a túlélési ösztön.Ez csak ilyen "ezzel nyugtatom a lelkiismeretem"duma,ami mögött az emberi önzés van!De ne haragudj,nem kötekedni akarok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem haragszom, főként, mert én sem tartanék így egy rókát. Viszont úgy gondolom, hogy egy kézhez szokott róka éppen az emberekkel szembeni gyanútlansága miatt kerülne veszélybe, éppen az emberek miatt.

      Törlés
  4. Micsoda kaland Endre! Mik nem történnek Veled? Kézben mókus, most meg szoba róka... ;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Azt még nem is említettem, hogy a rókásék éppen szemben laknak a mókusmentőkkel! Kellene még: egy mondjuk borztartó szomszéd! :)

      Törlés
  5. Érdekes ez a szobaróka dolog. Én is sajnálom kicsit szegényt, eléggé szomorú a tekintete, de lehetséges, hogy valóban ez volt az egyetlen esélye a túlélésre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szomorúnak látom, de ez nem biztos, hogy így is van. Mások is tartanak háznál rókát pl. így:
      http://www.dogheirs.com/george/posts/1632-man-rescues-fox-and-finds-his-new-best-friend-video
      ( itt a szövegen kívül két videót is találsz)

      Törlés
    2. Na jó, az a róka tényleg láthatóan élvezi a babusgatást, de egy rókának az igazi szabadság a vadonban mégiscsak jobban áll. Az ember legjobb barátja, a kutya, akinek tényleg szüksége van egy gazdira, a rókának nem. Persze, ha találnék valahol egy rókakölyköt akinek például az anyja elpusztult és még kicsi lenne ahhoz, hogy egyedül is boldoguljon akkor én is hazavinném és felnevelném. De akkor is jobb megoldás lenne szakember gondjaira bízni, aki úgy neveli fel, hogy közben nem szoktatja magához és amikor felnőtt akkor visszaengedi a természetes élőhelyére.

      Törlés
    3. Azt hiszem, rátapintottál a lényegre.

      Törlés
  6. Újra megnéztem a régebbi jégmadarakat is, mert életben még nem is láttam őket, és elgyönyörködtem rajtuk! A természeti rókafotóid az igaziak! Remekművek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha gyönyörködtettek. Már megérte, hogy elkészítettem őket. És köszönöm a kissé túlzó dícséretet.

      Törlés