A videózás óta kétszer próbálkoztam bikát fotózni, de még csak nem is láttam - sőt, ami a legfurcsább így, a szarvasbőgés tetőpontja közelében - nem is hallottam. Tegnap, harmadszorra vadfestő művész barátom végre szerencsét hozott. A Disznószállásra szólt az engedélyünk. Ez már magában is ígéretes volt, mert ott tavaly hat bikát fényképeztünk. Akkor metsző hideg szélben, most nyárias napsütésben ültünk fel a lesre. Csakhamar megszólaltak a bikák az erdő mélyéről. Józsi óvatosan válaszolgatott nekik. Egy mély hangú harcos mintha közeledett volna. Türelmesen várakoztunk. Kisvártatva ki is óvakodott a tisztásra egy közepes bika.
Vártuk, hogy megszólaljon, de nem akart. Körbekémlelt, egy kicsit időzött...
...aztán angolosan, hang nélkül távozott. Már nem jöttünk hiába! - örvendeztünk Józsival. Egy fél óra múltán az előbbi példány már a szemben és messzebb lévő erdőszélen tűnt fel. Ott bezzeg volt bátorsága kiereszteni a hangját!
Újabb várakozás, hallgatózás és egy újabb, ezúttal fiatalabb harcos jelent meg szemben, majd óvatosan elindult felénk.
Egészen közel jött a leshez, de akkor már egy másik, komolyabb állat vonta magára a figyelmünket.
Egy kissé előbbre jött, hogy közelebbről csodálhassuk meg szépen fejlett agancsát.
Még képeznem kell magam a trófeák dolgában, de úgy gondolom, hogy a korona pici oldalágait is figyelembe véve ez egy páros tizenhatos fejdísz. Sok vadász szívesen mutogatná ezt a nappalija falán!
Az öreg bika ott állt előttünk kellemes távolságban... Egy bőgésével két fotóst örvendeztethetett volna meg, de nem tette a galád! Hang nem hagyta el a torkát, úgy tért vissza méltóságteljesen az erdőbe.
Ahogyan a képeken is látható, a fény egyre fogyatkozott és a bőgések is egyre távolodtak. Mennünk kellett.
Józsi azonban kifülelte, hogy a visszautunk melletti réten bőg egy bika, így nem tettük el a fényképező gépeinket. Nem hittem, hogy az erősödő szürkületben még hasznát vehetem az enyémnek, mindenesetre maximális érzékenységre állítottam.
A rét közelében láttuk, hogy a bika éppen akkor terelte ki a tarvadat ( a teheneket és a borjakat ) az erdőből. Kézi élességállítással megpróbáltam a lehetetlent: 400 mm-en kézből 1/8 másodpercet exponálni.
Ez lett belőle:
Emléknek jó lesz! Mint ahogyan erre az újabb disznószállási kalandra is szívesen fogok visszaemlékezni nagypapa koromban. :)
A korábbi kaland: http://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2010/09/vadasz-kalandjaim-legnagyobbika.html
Mondtam én! Alakul ez Endre :) Az erdőszéli bőgős képre gondolok. Még egy-két kiruccanás és összejön az a Nimródos kép!! :D
VálaszTörlésJó kis leírás és csodálatosak az agancsosok!
Ezek a bikák milyen neveletlenek! Soha nem úgy bőgnek, hogy az igazán elnyerje a tetszésünket! :DD
VálaszTörlésMiklósnak: bár igazad lenne! Még van némi esélyem, hogy előttem bőgjön, mert, ha nem, akkor én bőgök (le).
VálaszTörlésKatának: de úgy tejelnek! Legalábbis, a megkarikázottak. :)
VálaszTörlésAz utolsó szarvasbika nagyon szép! Ha nem bőg többet, Te akkor sem fogsz lebőgni!
VálaszTörlésJól bírálod az agancsot!A 3cm-nél hosszabb "kinövés"már ágnak számít!Szerintem a meleg-száraz idő miatt nem bőgnek rendesen!Vasárnap szerencsét próbálok én is!Jó képek,irigy vagyok!:))
VálaszTörlésJenőnek: igazad van, ez a legszebb bika, melyet eddig sikerült lefotóznom.
VálaszTörlésGábornak: tény, hogy rendkívüli időjárás van az idei bőgéskor. A vasárnapi kalandodhoz babonából nem kívánok semmit, de remélem, lesz valami szép mutatnivaló a blogodban. Az is lehet, hogy én fogok irigykedni...
VálaszTörlés