KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2010. szeptember 29., szerda

A bebőgött hatos

Ma délelőtt Józsi barátom telefonhívása örvendeztetett meg: újabb szarvaslesre invitált, méghozzá egy eddig általam nem ismert jó helyre a közeli erdészet területén.
Talán van még egy utolsó esélyem az idei bőgés kihasználására?- gondoltam reménykedve.
Az erdészháznál találkoztunk és készülődés közben Károly, a fővadász is előkerült. Hervasztó és biztató dolgokat egyaránt mondott. Sajnos erős szél fújt és ez szerinte a vadat bent tarthatja a sűrűben. A jó hír az volt, hogy még tart a bőgés és fizetős vadász vendégek nem lévén, valóban kimehetünk a kiszemelt lesre. Kioktatott, hogy hol számítsunk a szarvasokra és szerencsés fotózást kívánva utunkra bocsájtott.
Jó két kilométert gyalogoltunk a felázott erdei úton. A pocsolyák körül disznó és szarvas nyomokat találtunk, de állatokat nem láttunk sehol. Elhaladtunk egy akácos és egy fekete dió liget mellett és egy óriási tölgyfához jutottunk, mely már reményeink mezejének bejáratát vigyázta. Érdekes: minden jó vadász helyen van egy ilyen famatuzsálem?



A szabálytalan alakú tisztás távolabbi szélén vadetető jelezte, hogy itt télen nagy élet lehet.
A les nem volt túl magas, pár lépcsőfokot megmászva már el is helyezkedhettünk a deszkákon.
Az erős szél hozta-vitte a felhőket és a néha előbukkanó nap szépen bevilágította a rétet. A világítás megfelelő, a díszlet gyönyörű, csak a szereplők hiányoznak. Csakhogy csend honolt mindenütt. Sehonnan nem hallatszott bőgés. Józsit bíztatnom kellett, hogy ha már elhozta, fújja is meg a bőgőkürtjét. Egy óra telt már el hiábavaló várakozással és néhány átrepülő szajkón kívül más állatot nem láttunk. A szél egyre hűvösebbé vált, már felvettem volna a meleg kabátot, ha nem hagytam volna otthon. Eléggé lehangoltan üldögéltünk a lesen és azon keseregtünk, hogy ma sem lesz szerencsénk. Józsi néha "bőgött" és én sem voltam nagyon vidám. :) Nehéz elképzelni, hogy itt majd szarvas mutatkozzék, amikor még egy nyúl sem nézett ki a tisztásra mióta a lesen ülünk.
Rákezdett az eső, csalódottan tettem el a fényképezőgépemet. Kérdőn néztünk egymásra Józsival: menjünk, vagy maradjunk? Pár percig ázva tanakodtunk. Az esélyeinket a nullával egyenlőnek éreztük, de azért mégis úgy döntöttünk, hogy sötétedésig maradunk, ha már kijöttünk. Szerencsénkre közben a zápor is elállt.

Mintha csak a döntésünkre várt volna a jó sorsunk: meghallottuk az első bőgést, majd még egyet, közelebbről. Meggyorsult pulzussal előkaptuk a fotómasinákat és Józsi belebőgött a hirtelen támadt csendbe. Jön a bika! -súgta a barátom és valóban kilépett egy szép hím a sűrűből és nem is túl távol. De utána jött a következő, majd még egy... Összesen öt állat jött be a lesünk elé, a vetélytársat keresve. Sorozatban nyomtuk a kioldó gombot, de azt sem tudtuk, melyik állatot kövessük?



Én ösztönösen a legnagyobb koronájút fotóztam, pedig a leggyengébb szinte feljött a lesre. Közvetlen közelről kereste a bőgő hang kibocsájtóját, a legyőzendő ellenfelet. Minket észre sem vett. Nem lehet nagy sportteljesítmény ezeket az állatokat ilyen közelről lepuffantani - támadt a vadászokra nézve nem éppen hízelgő gondolatom, pedig minden idegszálammal a fotózásra összpontosítottam.
Az állatok előttünk szétszóródva tanácstalankodtak. A bőség zavarában egyszerre fotóztuk volna valamennyit. Jó, hogy "gumiobjektívot" használok, mert néha olyan közel jöttek, hogy nem fértek volna bele a keresőbe. Mintha tudták volna, hogy mennyire vágyom egy bőgős képre, némelyikük el-elbődült.



Le sem tudom írni izgatottságunkat, szinte önkívületben exponáltunk és a reményeinket felülmúló váratlan eseményektől megrészegülten, telhetetlenül már azért szurkoltunk, hogy forduljon egymásnak két felingerelt állat. Milyen jó lenne párviadalt látni! Ez sajnos nem történt meg, mert mintha valamennyien csak azt az egy betolakodót keresték volna, amelyiket ugyan nem látnak, csak a közelből hallanak.
Józsi talán túl erőteljes és harcias bőgést produkált ( nem is tudom, hogy tudott egyszerre fotózni és "dudálni" ), mert az állatok többsége egyszer csak megiramodott és a fekete dió liget felé kerülve eltűnt a szemünk elől.



A bikák legbátrabbika azonban még maradt, talán a büszkesége nem engedte, hogy harc nélkül, egyszerűen megfutamodjék.
A fenséges állat végül némi tétovázás után megfontoltan, méltóságteljesen távozott.

Amikor kiürült a szín, az átélt kaland nagyszerűségétől felindultan egymás kezét szorongattuk Józsival. Micsoda páratlan élmény volt! És a kishitűségünk miatt majdnem kihagytuk!
Ha a kis esőtől megriadva akkor elindulunk, meg sem tudtuk volna, hogy ennyi bika járt erre!
És a meglepetésnek ezzel még nem volt vége, mert megjelent a hatodik állat is. Nem volt olyan szép az agancsa, mint a legöregebbnek, de nem volt rossz. Józsi kürthangja őt is megtévesztette. Viszonylag sokáig tartott, amíg megsejtette, hogy átverés áldozata lett. Őkelmét is alaposan körbefotóztuk, míg végül eltávozott.

Még hallottunk néhány elhaló bőgést a távolból, de aztán minden elcsendesedett. Tudtuk, hogy most már igazán vége a mai kalandunknak. Hat bikát láttunk, amikor egyet is csak félve reméltünk! Kivételes szerencsénk felett még mindig hitetlenkedve, de fülig érő szájjal szedtük a sátorfánkat és elindultunk hazafelé, miközben azon tanakodtunk, hogy miért együtt jöttek és miért nem estek egymásnak a bikák? Csak sejthetjük, hogy a nászidőszak vége felé már ismét bandába verődnek a hím állatok, így ezek is már ismerhették és újra megszokhatták egymást.
A tisztás széléről még visszanéztünk a helyszínre. Meleg esti fények világították meg a lest, ahol ezt az emlékezetes kalandot átéltük. Köszönöm az életre szóló élményt Károlynak és Józsinak!

8 megjegyzés:

  1. Hát ez is remek poszt, és remek fa. Ez is 5 m körülinek tűnik így szemre. Mindenképpen érdemes lenne lemérni.

    VálaszTörlés
  2. Kösz, rajta leszek, hogy lemérhessem!

    VálaszTörlés
  3. Ez már vén bikának számít? Eléggé felszarvazták! ;)

    VálaszTörlés
  4. Lukács Józseftől származó információ: a vén kocsányos tölgy rekordlistás: 562 cm a kerülete!

    VálaszTörlés
  5. Bocsánat! helyesen: Lukács Róbert.

    VálaszTörlés
  6. Ismét remek fotókat készítettél Endre!

    VálaszTörlés