Szürkegém, avagy a lesek dilemmája

A közelmúltban szürkegémeket fotóztam. Két helyszínen, két különböző napon. Elsőként a magam hevenyészve  felállított lessátorából, másodszorra állandó, profi lesből. Íme a két gémtörténet.

Hosszú idő után jutottam ki a cukorgyári tóhoz egyik délután. Az ülepítő részből szinte eltűnt már a víz, valamiféle ragadós szárú folyondár futotta be sűrűn a korábbi tocsogók szárazra került talaját. A térdig érő zöld dzsungelen átgázolva azért találtam még egy kerek tavacskát, amelyet sás és nád vett körül, de a természetes kerítés egy rövid szakaszán mégis kilátás nyílt a vízre. Jöttömre a zöldből addig láthatatlan szürkegémek emelkedtek a levegőbe. Majd visszajöttök ti még! - mondtam reménykedve. Kidobtam a sátram, elhelyezkedtem és vártam. Elsőként egy fiatal vizicsibe evezett át előttem.

Úgy fél óra múltán jött egy gém, de a sátram láttán már a levegőben visszahőkölt.

Később egy másik tisztes távolságban leereszkedett a sásba.

Aztán jöttek sorra a többiek. Mindegyik a sűrűben kötött ki. A takarást kihasználva pihenés közben is állandóan szemmel tartottak.

Újabb vendég érkezett. Leszállt ugyan, de csupa gyanakvás volt a viselkedése.

Hosszú percek után gondolta csak úgy, hogy az ismeretlen valami (a sátor) nem jelent veszélyt számára, és akkor a már a többi jelenlévőhöz hasonlóan komótosan tollászkodni kezdett. Sőt, egy jobb hely kedvéért egy átrepülést is bevállalt.

Ott azonban úgy elrejtőzött, hogy a szeme sem látszott.

Összesen hét szürkegémet számlálhattam a sátramból, persze a növényzetben jól elrejtve. Mozdulni sem akartak. A jól fűtött helyen két óra múltán megelégeltem a dolgot és sátrat bontottam.

...

A profi leses tapasztalatomat tegnap szereztem. Hajnali ötkor indultam, csaknem három órát vezettem. A találkozóhelyről terepjáróval vittek ki a puszta közepére. Kilenckor már a lesben kuksoltam másodmagammal. Egy tükrös üveg ablakon keresztül figyeltem, hogy az áhított darvak kisebb-nagyobb csapatokban húznak el mellettünk. Leszállni nem akartak. Ott volt ugyan előttünk az itató, de úgy látszik, nem voltak szomjasak...

Ha nem jött volna egy jólelkű szürkegém, akkor a levegőtlen szűk helyen, a negyven fokban halálra untuk volna magunkat. De a gém jött, méghozzá közelre.

Majd még közelebbre!

Ott vadászott az orrunk előtt.

Sőt, még egy picike halat is fogott! A képen egy ablak elé belógó nádszál okozza a sárgás elszíneződést.

A szürkegém tehát jött, nem látott és győzött. Mi viszont veszítettünk. Izzadságban fürödve, elgémberedett tagokkal és feltört fenékkel vártuk előbb a visszatérő darvakat, majd reményvesztetten a felmentő terepjárót, merthogy annak érkezéséig elő sem jöhettünk a lesből. Kilenc órai önként vállalt fogság után este hatkor tudtunk végre kinyújtózni! Csalódottan visszazötyögtünk a kocsinkhoz, kifizettük a járandóságot és elbúcsúztunk egymástól. Tudom, hogy más lett volna, ha leszállnak a darvak. Azok fotóival a gépünkben a kellemetlenségek ellenére is győztesnek éreztük volna magunkat, de ezúttal nem volt szerencsénk...

"Egész úton hazafelé azon gondolkodám", hogy akkor milyen is a jó les? Tudja valaki a választ?