A betemetett kotorék örökösei

Van egy jó helyem a határban, egy elhanyagolt, elgazosodott parcella a művelt földek között, ahol tanyát vert egy róka. Nem tudom, mióta létezik ez a kotorék, én három évvel ezelőtt fedeztem fel és ott kezdtem kitanulni a rókakölykök fotózásának fortélyait. Sajnos, a tyúkjaikat féltő gazdák már tavaly csapdákat állítottak, bár csak annyit értek el, hogy a kölykök idő előtt elhagyták a veszélyeztetett menedéket.

Idén korábban ébredtek, már tavasszal betúrták, vasakkal és üvegekkel töltötték fel a bejáratokat. Nem tett boldoggá ez a dolog, de időnként visszanéztem a helyszínre. Látom ám, hogy először egy, aztán egy másik, végül szinte mindegyik járat szabaddá lett téve. Rengeteget ásott, kapart az öreg róka, hogy újra használhatóvá tegye a rókavárat. De vajon benn vannak-e a kicsik? - ez a kérdés foglalkoztatott leginkább. Az idő persze múlott, mostanra már régen elő kellett volna jönniük a kis rókáknak. Az öreg nyomait még ki tudtam silabizálni az eső áztatta talajon, de az apró lábacskák lenyomatait hiába kerestem. Két napra az utolsó ellenőrzést követően viszont rengeteg nyom, kaparás, hengergőzés miatt lefektetett fű jelezte, hogy ott játszadozott az egész család. Csak azt furcsállottam, hogy a kölykök lábnyomai már egészen nagyok. Hol voltak ezidáig? Jött a pünkösdi hosszú hétvége, elutaztunk, de az ünnep utáni első nap reggele már kint talált a szokott helyemen. A jó szél, a jó fények és a kaszanyűg lila virágainak pompás díszlete láttán már előre örültem a rókafiak hancúrozásáról készíthető nagyszerű közeli képeknek. De úgy látszik, a rókák bőrére sem tanácsos hitelben inni, mert egyszerűen nem mutatkoztak.

Jobb híján lefotóztam egy arra tévedt nyulat...

meg egy gerle párt...

... és megcsodáltam a fejem felett átrepülő sárgarigót és kakukkot.

Hát, amint nézelődöm, a krumpli földön túli messzeségben megpillantok egy vörös bundát, majd még egyet.

A nád egybefüggő, sötét fala előtt nézelődtek.

Nem maradtak sokáig, mire közelebb óvakodtam volna hozzájuk, eltűntek a nád mögött. Ekkor vált világossá előttem, hogy a szuka a nádban fialt, ott nevelgette a kölyköket és azokat csak "tanulmányútra" vitte vissza nemrég a kotorékhoz. Most már önállósodnak a kölykök, szabadon portyáznak a környéken.

Nem értem be a távoli képekkel, ma reggel ismét kiültem, szemben a náddal, ahol tegnap mutatkoztak. Itt is hiába ücsörögtem, semmi mozgás. Korábban úgy döntöttem, hogy nyolc óra húszig maradok, bár egyre nyilvánvalóvá vált, hogy csak az időmet fecsérlem. Nyolc tizenötkor már nagyon mehetnékem volt... Legalább visszanézek a kotorékhoz, mielőtt haza indulok... Nem, még nincs itt az idő! Nyolc tizenkilenckor már elbontottam a könnyű álcát, levettem a gépet az állványról. Mikor megfordultam, hogy felálljak, feltűnt egy vörös kobak a krumpli bokrok sorai között. Éppen nyolc óra húsz lehetett, amikor a magányos kis csirkefogó kilépett a fűre! Ha előbb felállok, elriasztom. Ennyit a babonáról... :)

Megindult a nád felé.

Takarás nélkül ültem a fényben, persze, hogy észrevett.

Előbb el akart osonni...

 ... de aztán futásba kezdett.

A nádnál még visszanézett, hogy ki a csudába botlott hazatérőben?

Talán még találkozom jövőre is a túlélő rókákkal a kotoréknál... Ők biztosan itt lesznek... Ha ők túljárnak a gazdák és a vadőrök eszén, és én is megérem, akkor talán összejön egy, az alábbihoz hasonló sorozat, csak jobb minőségben. Én rajta leszek...

Korábbi képekért katt ide: Kölyökrókák