KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2011. június 14., kedd

Ismét a pocsolyánál

Az elmúlt pénteken ismét sötétben indultam útnak, hogy felkeressem a múltkori vízimadaras helyszínt. Most azonban hirtelen ötlettől vezérelve egy másik, nagyobb és talán mélyebb tavacska partján állítottam fel a sátramat. Még sötétben helyezkedtem el, nem volt megzavarható madár a közelben. Sajnos hamarosan kopogni kezdtek az esőcsöppek a ponyván és hideg északi szél is kerekedett. Két és fél órát kuksoltam a néha zuhogásig erősödött esőben anélkül, hogy bármilyen madarat láttam volna. A napkelte csak fénytelen derengésként mutatkozott, de aztán mégiscsak nappal lett valahogy. Amikor végre megszűnt az égi áldás, két szürkegémet pillantottam meg elsőként, amint végigsétáltak a túlsó parton.


Odébb-odébb szálltak és néha fogtak is valamit.


Később megjelentek a gólyák, de csak a fehérek. Ők kevésbé voltak óvatosak.


Egyikük szinte még a sátramba is bekukkantott.


Az apróbb madarak is mozgolódni kezdtek. Egy sárga billegető a víz felett repkedve szedegette a rovarokat a fűszálak hegyéről.


A kis lilék hangos csapatban érkeztek és gyors nekiiramodásokkal szaladtak körbe a víz mentén. Bár a földön vaskos a kinézetük, meglepően hosszú, sarlós szárnyaik miatt röptükben karcsú hatást keltenek.


A billegetőcankónak csak egy kissé kellett volna közelebb jönnie, hogy jó kép szülessen róla...


Egy bíbic legyőzte félénkségét és kellemes távolságból hagyta magát fényképezni.


Egyetlen nagykócsag tette tiszteletét a pocsolyánál, de mindvégig megtartotta azt a távolságot, amelynél nehéz jó fotót csinálni.


Szerkők és sirályok is szép számmal mutatkoztak, de csak távoli, érdektelen képeket engedélyeztek. A fények időközben elvesztették varázsukat, egyre bántóbban verődtek vissza a vízről, be kellett fejeznem a fotózást, amelyet szép élményként fogok megőrizni emlékezetemben. De azért nagyon jó lenne eljutni egyszer egy igazi vízimadár-paradicsomba!

9 megjegyzés:

  1. Oops! Az első bejegyzésem valamiért eltünt!?
    No, akkor ismét :)
    Nagyon jó kis fotósorozat. Szeretem az ilyen (eredeti környzetben) készült madárfotókat. A múltkoriban én is írtam bejegyzést egy belvizes kis "tavacskánál" történt fotózásról. Itt azért gazdagabb volt a felhozatal.

    VálaszTörlés
  2. Látom, Szuhakálló... Jó kis poszt. Grat!

    VálaszTörlés
  3. ...És köszönöm, hogy regisztráltál nálam!

    VálaszTörlés
  4. Türelmed és kitartásod megint meghozta gyümölcsét! Szerintem a nagykócsagról is nagyon jó fotót készítettél, távolról is.
    Madárgyűjteményemet megint bővítettem!

    VálaszTörlés
  5. Jenőnek: köszönöm, hogy tetszett a kép.

    VálaszTörlés
  6. M.Szilcsnek: ha ez dícséret, akkor köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  7. Szépek a képek! A sötétben bukdácsolni, esőben üldögélni, kellemetlen, de ezek csak tovább fűszerezik az élményeket. Gratulálok!

    VálaszTörlés