Mint a mesében

Mióta természetfotózással foglalkozom, azóta vágyom arra, hogy dámszarvas bikát fényképezzek.

Nagyon tetszik ez az elegáns megjelenésű nemes vad, tekintélyes lapátjával és nyári bundájának rőt színével.

Sokszor próbálkoztam, de egy-két gyengébb képnél többre nem jutottam. Már-már el is könyveltem magamban, hogy ez így marad, míg a napokban egy kedves fotós barátom felhívott és azt ígérte, hogy elvisz egy jó dámos helyre. Kora délután találkoztunk. A sorompókkal védett rossz erdei úton már az ő terepjárójával közelítettük meg a helyszínt. Az utolsó métereken az autóból a fák lombjain át a völgybe tekintve már láttunk is néhány távoli állatot. Majdnem kiugrottam a mozgó autóból, hogy ki ne hagyjam a számomra eddig egyedülálló lehetőséget, de barátom mosolyogva türelemre intett. Lesz ennél jobb alkalom is! - nyugtatott.

És valóban: amint a fák árnyékában csendben lopakodva lefelé ereszkedtünk, a lombokon keresztül már elkészíthettem az első képet a békésen pihenő, barkás agancsú bikákról.

Voltak vagy harmincan, de a lombok miatt nem fértek egy képre. Mind bika, és a legtöbbjük kapitális!

Jó szelünk volt. Fenéken csúszva igyekeztem jobb kitekintésű fedezéket találni. Egy idő után a bikák egyenként megindultak jobb felé, kiváló alkalmat adva az egyesével  fotózásra.

Nem sokat időztek ott, hamarosan visszatértek a pihenő helyükre. Egyikük ügetve...

... a többség viszont békésen poroszkálva.

Váratlanul egy kíváncsiskodó és óvatlan útépítő munkás közelített mögöttem. Zavarok? - kérdezte naivan, de már válaszolnom sem kellett, mert az állatok megiramodása költőivé tette a kérdést. A dámok távollétét kihasználva csatlakoztam a barátomhoz egy még jobb helyen. Na, meg vagy elégedve? - kérdezte mosolyogva. Már az eddigiek felülmúlták a várakozásomat, ha most lenne vége, akkor is elégedett lennék! Nemcsak az állatok száma, szépsége, közelsége, de a gyönyörű napsütés is igazi fotós ünneppé tették a délutánt. Nem kellett sokáig várnunk, a dámok kezdtek visszaszállingózni.

Az előőrs után jött az egész csorda.

Az új helyen kissé szétszóródtak, aminek ismét örültem, mert egyesével tudtam fotózni őket.

Vagy éppen kettesével. :)

Aztán megint összeállt a fűnyíró sor és folytatódott a csoportos legelészés.

Ekkor fordult meg a szél és a bikákat máris hátulról fényképezhettük.

Az erdő szélén még megálltak és visszapillantottak.

Ezután már nem változott a szélirány, a további várakozásnak nem volt értelme. Még csak öt óra volt és mennyi mindent láttunk! Hálás vagyok a barátomnak, hogy megajándékozott ezzel a nagy élménnyel. Kár, hogy nem árulhatom el sem a helyszínt, sem a nevét. Adósa vagyok. Nem tudom, mivel fogom tudni viszonozni a szívességét, hiszen nálam haladottabb természetfotós, aki már úgyszólván mindent lefotózott. Talán a jövő évi rókakölykökkel? Majd elválik...