Ahány rét, annyi bak

Már a ma hajnali portyázásom kezdetén, az első réten megpillantottam a sutát és a bakot. Távol voltak. Oldalvást kerülve, a bokrok sötét fala előtt haladva közelítettem feléjük és alkalmasnak vélt távolságból megfújtam a sípot. Felfigyeltek.

Sokadik próbálkozásra megindult a suta, a bak meg utána.

Ez már amolyan üzekedésféle volt...

... de aztán megtorpantak. A suta gyanút fogva méregetett.

Végül persze nagy böfögések közepette leléptek a színről. Ígéretes kezdés, csak azt sajnáltam, hogy még nem volt elég fény a jobb képekhez. De lesz majd ennél jobb is!

Tovább haladtam a mostanában megszokott útvonalamon. Már úgy járok, mint a vadászok:  nyiladékok előtt meglassítom a lépteimet és kinézek, mielőtt kilépnék. Ezt okosan tettem, mert egy, a kukoricásból kiváltott fiatal bakocskát leptem meg egy fotó elkészítésének idejéig.

A korábban ellenfényben látott nagy agancsú bakkal is találkoztam. Feküdt, a sutája mellette legelészett. Hosszas, óvatos rácserkelés után fújtam meg a sípot, de a bak erre nem, hogy közeledett volna, hanem megugrott.

Egyszer csak sikerül egy közelebbi kép is erről a tapasztalt bakról! A sutája még egy ideig helyben maradt, de nekem mennem kellett, így elriasztottam.

A csodarét üresnek látszott, de aztán megakadt a szemem valamin: úgy ötven méternyire egy fekvő őz bak agancsa sejlett át a sarjadékok között. Óvatosan, kétrét görnyedve megindultam felé. Közelebbről már láttam, hogy felém néz, de inkább szunyókál. A szél felőle fújt, reménykedtem, hogy lépteim zaját is elviszi. Az őz csak feküdt, hiába sípoltam, rá sem hederített. Már jártam így, hogy meglapult az őz, egészen közelre bevárt, de aztán hirtelen úgy ugrott fel, hogy még kattintani sem volt időm.

Ez viszont csak feküdt tovább. Már csak úgy tíz méterre lehettem tőle. Fel kellett egyenesednem, hogy legalább a fejét lássam.

Visszakuporodtam és arra vártam, hogy felálljon. A sípolásom végül hatott: felállt és megmutatta magát a szép bak, jó fényben és közelről! Ez az, amire vágytam!

Hitetlenkedve nézett és lassan elballagott.

 Megfontoltan, sietség nélkül vonult el, miközben sok jó képet csináltam róla. Nagyszerű érzés volt.

Ezeknek a minősége már megengedi a vágást. Az így készült portré még jobban kifejezi az állat szépségét.

Ez a sikeres cserkelés volt a nap fénypontja. Ha semmi mást nem hozna az idei szezon, akkor is elégedett lennék.