KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2010. április 18., vasárnap

Végre dámbika - de minek?

Egy szép dámbika fotózása utáni vágyódás lassan kórossá válik nálam. Semmilyen állatra nem vesztegettem még eddig annyi időt, mint a dámokra. Legutóbbi e tárgyú bejegyzésemben már írtam, hogy ebben az időszakban az esélyeim az áhított képre egyre csökkennek. E nyilvánvaló tény és felismerés dacára az elmúlt két hétvégén ismét ott ültem a lesen.
Első esetben a hiábavaló várakozás csalódását némileg enyhítette, hogy pár perc erejéig legelésző dámok voltak láthatók.


Később egy magányos borjú mutatkozott azon a helyen, ahol a bikát vártam, majd pár kattintás után visszalépett a fák rejtekébe. Ha ő egy szép bika lett volna, már elégedett lennék és nem háborgatnám tovább a hajnali erdőt és lakóit.


Így azonban az elmúlt vasárnap is újabb kalandra indultam Tamás barátommal. Még alig derengett, amikor már a harmatos fűben ballagtunk a les felé.



A táj legfeltűnőbb változását a kökény virágzása jelentette, az egyik magasles teljesen virágba borult. A kép már hazafelé menet, jó fénynél készült.



Három órán keresztül semmi nem történt, majd hirtelen kilépett az erdőből és a bokrosba váltott egy BIKA! Nem a várt helyen, de még elég közel ahhoz, hogy jó kép születhessen. Meg is állt, szépen felemelte a fejét. A fejét, amelyről azonban hiányzott a legfőbb ékessége, amitől bika a bika és ami a hozzám hasonló vadászok legáhítottabb trófeája lehetne - az agancsa, lapátja, fejdísze, koronája, mindegy, hogyan nevezzük. A bika kopasz volt!!!



Mint a mesében: fotóztam is dámbikát, meg nem is. A természet ismét megleckéztetett. Hiába akarom már-már megszállottan kicsikarni tőle kincseit, ha ő valamiért nem akarja azokat odaadni. Türelemmel kell kivárnom, amikor akár kéretlenül is felfedi, váratlanul megmutatja szépséges titkait. Akkor, amikor ő akarja.

1 megjegyzés:

  1. Azért ez is Bika! :) Igaz pont nincs meg a csont a fején, de egyszer biztos összejön a fotózás is. :)
    Én is küzdöttem ezzel sokáig, de aztán eljött az idő... :)
    A Blogodat elnézve teljesen azonos az érdeklődési körünk, úgyhogy azt hiszem rendszeres olvasód leszek.
    Üdv.:Bujdosó Róbert (Mikrobi75) Nagykőrös

    VálaszTörlés