Jutalomút

Délután a kertünkben lévő pár sor szőlő metszésével végezvén úgy éreztem, hogy a jól végzett munka miatt meg kell jutalmaznom magam egy jó fotószafarival. A turai határba indultam, de nem arra mentem, ahová akartam, hanem, ahová az útviszonyok miatt lehetett. A vizenyős területen maradt belvíz tavakon a békanyál mellett már a káka is növekedésnek indult.

Néhol már a mocsári gólyahír is kivirult.

Egy zöldellésnek indult öreg fűzfáról egerészölyv repült fel méltalankodó vijjogással. Talán a fészekrakásban zavartam meg, mert többszöri, rám irányuló zuhanórepüléssel igyekezett másfelé téríteni.

A smaragdzöld vetésben magányos őzbak legelészett, amíg észre nem vett és odébb nem állt.

A vetésben meglapult mezei nyúl jöttömre megiramodott, majd tisztes távolságban felágaskodva nézett vissza rám, hogy vajon követem-e?

A színpompás fácánkakasok is a zöldellő gabonában terelgették a tyúkokat, a háremük összeverbuválásán fáradoztak.

Egyikük a gazban próbált menedéket keresni a magánéletének titkait fürkésző fotós elől.

A félénkebbje nem várta meg közeledésemet, némi futás után hangos kakatolással repült a bokrosba.

Sajnos, ezúttal csak messziről figyelhettem az udvarlási szertartást, amint a kakas tollait felrázva kelleti, mutogatja magát tyúkjainak. Az ún. dürrögést egy korábbi képemmel illusztrálom.

Az élvezetes délután még egy átrepülő gólyát is tartogatott számomra, vagyis a "gólyahír" tényleg igaz volt.

A gyors tavaszban a fűz már teljesen kivirágzott. Az egyik bokor kinyúló barkás ágát sikerült a lemenő nap korongja elé állítanom búcsúkép gyanánt.

Ismét egy szép délutánt töltöttem a határban. A szívemnek egyre kedvesebb turai tájban, kedves állataim fotózása közben olyan jól éreztem magam, hogy azt már szinte kényeztetésnek is felfoghatom. " Mert Ön megérdemli! " - mondaná a reklám. :)