KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2011. április 20., szerda

A közelítő őz

Megszokhattam már, hogy előlem mindig csak menekülnek az őzek, hiszen ez a természetes viselkedésük. Ma mégis ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. A cukorgyári tavakhoz látogattam, hátha akadna valami közelebbről "lőhető" vízi szárnyas. Amint a parton óvakodtam, a mocsaras nádszigetről felugrott egy őzbak és a hátsó kerítés felé vágtatva eltűnt.
A búbos vöcsköket figyelve lassan haladtam a gáton. A távol úszkálókat nem számítva egyetlen érdekességként a nádszálak között alig áttetsző fészkén a tojásait forgató vöcsöknét tudtam úgy-ahogy lefényképezni, anélkül, hogy megriasztottam volna.



A víztől elfordulva egyszercsak megpillantottam az előbb megugrasztott őzbakot. A kerítéstől a tó széléig egy körülbelül tíz méter széles és egy kilométer hosszú "folyosón" állt. Engem figyelt.


Megtorpantam és meglepve láttam, hogy nem rohan el, hanem a kerítés mentén felém tart.


Az erős acél drót hálón túli folyópartra igyekezett volna, de ez persze nem sikerült neki.


Gyorsan a kerítés mellé simultam és vártam a fejleményeket. A bak a kijutásra összpontosítva mindig csak közelebb jött.



Hirtelen megtorpant és rám nézett. Mozdulatlan maradtam, csak a fényképezőgépem kattogott. Megérezhette, hogy nem akarok ártani neki, mert jó ideig egy helyben maradva tétovázott.



Azután megpördült és elrohant. Na, ezt sem látom többé! -gondoltam és folytattam az utam. Az őzbak azonban ismét megfordult és újra felém jött. Nyilvánvalóan azt szerette volna, hogy mögém kerüljön, de amint úgy tíz méternyire ért, elfogyott a bátorsága.



Egy gyors rohammal mellettem is áttörhetett volna, de erre nem volt képes rászánni magát.
Megint csak visszavonulás lett a dologból, de aztán ismét közeledett.



A kritikus távolságban ismét tanácstalanul álldogált. Amikor megfordult és távolodott, loptam a távolságot, hogy elérjem a két tó közötti keresztutat, ahol a bejárat felé juthattam. Hiába szorítottam kifelé, újra és újra visszatért hozzám. Már attól tartottam, hogy a kerítésnek ugorva kárt tesz magában. Nem értettem a viselkedését, hiszen a másik irányban több száz méternyi tere lett volna a meneküléshez, mégis mindig visszajött. Én persze éltem a ritka alkalommal és kattintgattam. A végén már csak úgy hat méter lehetett a távolság köztünk, így portrékat is készítettem a szokatlanul a céltudatos őzbakról.



Még az üzekedéskor is alig tudtam ilyen közelről bakot fényképezni, pedig akkor a szerelem elveszi az eszüket. Ez a szegény állat is valahogy meg volt zavarodva.



A kalandnak úgy lett vége, ahogy az már fél órával azelőtt is megtörténhetett volna: a bak felismerte végre a nyilvánvalót és tőlem távolodva, a következő tó vége felé rohanva végleg eltűnt a szemem elől.
Mi a magyarázata ennek a különös esetnek? Egyáltalán, mit keresett ez az őz a bekerített tó partján? Ugyanaz az állat lehetett, amellyel előző alkalommal is találkoztam itt? Vajon ki tud-e jutni innen épségben, ha akar? És miért nem hagyott faképnél már az első alkalommal? Talán éppen valahol mögöttem volt a megszokott menekülési útvonala? Ezek olyan kérdések, amelyekre nem tudok válaszolni, de örülök, hogy átélhettem ezt a különös kalandot.


5 megjegyzés:

  1. Egyre jobban bosszant, hogy nem hagyja magát formázni a blog szövege. Legalább tízszer nekifutottam már, de a térközök öntörvényűen alakulnak, bármit csinálok. Egyszóval, a rendetlen külalakért a felelősség nem engem terhel! :)

    VálaszTörlés
  2. Nem rendetlen - sorkizárt, úgy helyezi a szóközöket, hogy a sorok végei hasábot alkossanak.
    Egyébként ez az őzbak tuti, hogy már most szerelmes... Szerencsédre! :)

    VálaszTörlés
  3. Nem az a baj, a képek és a szövegrészek közötti térköz nem engedelmeskedik!

    VálaszTörlés
  4. Sajnos a blogszöveg-formázásra nem tudok tanácsot adni (még sohasem csináltam blogot), de az őzbak portrék nagyon jók, a szövegek és a képek közötti nagyobb sorközök csak az elhasznált területet növelik.
    A levelet a tájképpel és virágokkal már elküldtem.

    VálaszTörlés
  5. Heuréka! Sikerült megzaboláznom a rakoncátlan blog szerkesztő programot. ( Jóvá kellett hagynom a felajánlott fejlettebbet.)
    Talán rászánom magam és az előzőeket is átszerkesztem.

    VálaszTörlés