Juszt is nyuszt!

Forró hetek után, amikor kimozdulni sem volt kedvem, végre egy kis lehűlés jött. A hőguta közeli állapotból kikecmeregve egyik hajnalon ismét korán keltem, hogy sétát tegyek a határban. Közeleg az őz szezon, talán lesz már valami - reménykedtem. Hiába érkeztem azonban korán, a kelő Napot nem láthattam a felhők miatt.

Az egy órás sétám alatt egyetlen őz sem került elém, viszont a töménytelen mennyiségű szúnyog, a bőségesen alkalmazott riasztó szer ellenére igencsak meggyötört. Alig vártam, hogy magamra csukhassam a kocsi ajtaját, de még oda is elkísértek. 

Megnézem a vércséket! - gondoltam, mivel a fiókák pár napja már igencsak készültek a kirepülésre. Meg is találtam a családot az ezüstfák körül. Alig fotózható helyeken ültek, és jöttömre onnan is elröppentek. Egyetlen elfogadható fotót sikerült készítenem.

Visszaúton váratlanul egy őzbak került elém. Odafelé még nem volt ott. A sebtében lehúzott ablakon keresztül kattintottam néhányat a meglepetten bámuló állatra, amíg az el nem ugrott.

Még az éppen rágcsált fűcsomó is kilógott a szájából.

Még mindig korán volt. Kiszálltam és egy vizenyős rét felderítésére indultam. Ismét csak távoli őzeket láttam. Az egyik egy felriasztott fácánkakas méltatlankodó kakatolására nézett ki a nádból, a másikat meg már menekülésre késztettem. Kép nem készült.

Amint visszafelé sétáltam a lekaszált réten, valami feltűnt a magas fűvel szegélyezett, árnyékos mezsgyén. Elsőre fácánnak néztem, de a teleobjektíven keresztül már felismertem: egy nyest!

Az állat felém nézett.

Két lábra állt, hogy jobban szemügyre vehessen.

Terepszínű ruházatom miatt nem ismert fel.  Talán csak lépteim zaja keltette fel a gyanúját, mely aztán megszűnt, mivel megtorpantam és kővé meredten figyeltem a kis ragadozót. Bizonytalan volt, de mindenesetre odébb szaladt. Ott újra szétnézett, az ellenkező irányba. Nem tudta, hogy merről fenyegeti veszély, de az ösztöne menekülésre késztette. A napsütötte mezőn jellegzetes ugrásokkal futott, de szinte körülöttem, úgyhogy még szinte közelebb is került, csak kísérnem kellett a masinámmal.

Végül még megállt és körbetekintett, aztán eltűnt a gazban. 

Nagyon örültem ennek a szerencsés találkozásnak. Kicsit furcsállottam ugyan, hogy a kis ragadozó éjszakai életmódja dacára napfénynél került elém, de gondoltam, hogy túlórázott. :)

Régen fentem már a fogam egy nyest fotóra. Már a blogbejegyzésen törtem a fejem: az biztos, hogy jól beolvasok neki, amiért annyi borsot tört már az orrom alá. Felsorolom és a szemére vetem minden bűnét, köztük a legfájóbbat, hogy egyik éjjel Turán kirabolta a búbosbankák fészekalját, akik a kertünk egyik fáján, magam készítette odúban laktak. 

Horányban a szomszédos lakatlan faházakban tanyáznak és hozzánk is gyakran átlátogatnak. Elüldözték a mókusokat a közelünkből és jól felismerhető, magokkal teli ürüléküket mindig az utunkba, legtöbbször egyenesen a lábtörlőnkre teszik. Éjszaka félelmetes dobogással és sivalkodás kíséretében kergetőznek a háztetőn, megriasztva az unokákat, de sokszor, álmomból felverve még engem is. Próbáltam már csapdával befogni őket, de csak macskák, vagy éppen sündisznók lettek a foglyaim, emiatt letettem a tervemről és így a nyestek továbbra is  vidáman élnek és garázdálkodnak a környéken.

No, most jól kimérgelődtem magam annak örömére, hogy "nappali nyestet" fotóztam. Aztán az internetnek köszönhetően kiderült, hogy nem nyest, hanem nyuszt az illető. Ők nagyon közeli rokonok, talán csak a bundájuk színezete különbözik. A nyuszt gereznája sötétebb, a mellénye pedig sárga, viszont ő nappal vadászik és kerüli a településeket. A sok bosszantást és az éjszakai kártételeket tehát nem írhatom az ő számlájára. A nyuszt ártatlan, de a nyestre juszt is annál jobban haragszom! :)