KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2019. július 29., hétfő

Hajnali vadászataim

Fájós lábaim nem kívánják, a hónap eleje óta mégis rendszeressé tettem a hajnali sétáimat. Két ok miatt: az egyik, hogy lassan megkezdődik az őzek nász időszaka, a másik, hogy teljes pompájában virít a napraforgó. Bár az őzek még nagyon tartózkodóak, a virágzást meg azóta már hervadás követi, azért megkíséreltem minél több őz fotót készíteni a sárga díszletben.




Kedves "vadászterületem" jellegzetessége, hogy kisebb vetésterületek, rétek, nádszigetek , fás ligetek egyaránt találhatók ott, így kedvelik az őzek és most az ember magasságú napraforgó virágok a fotósnak is jó fedezékül szolgálnak. Az egyik tábla vetése "ritka szépre" sikerült, a szélén hiányos, a közepén pedig szinte csak fű terem. Főként itt próbálkoztam, szerettem volna egy bakot ide behívni, de nem akadt jelentkező. Egy megriadt suta vágtatása azért jó lehetőséget adott.








Sajnos ki kell mondjam, hogy nem jött össze a napraforgós őzbak portré, mert mire ide bakot hívhatnék, a sárga szirmoknak már végük lesz. Nagyon sajnálom.
Az egyik csendes cserkelésem során váratlanul egy vaddisznó konda rohant át nagy zajjal előttem. Megijedtem, szinte ledermedtem. Alig kaptam észbe, hogy rájuk emeljem a fényképezőgépemet, amint egyenként ugráltak át az úton.


Egy másik reggel a kaszálón láttam átvonuló termetes disznókat. Úgy látszik, egyre többen vannak.


A mezei nyúl nem számít ritkaságnak mifelénk. Sokan elfutottak előlem, de az egyikük hagyta magát lefényképezni.


Rókával viszont csak néhanapján találkozom. Ezért is emlékezetes számomra, amikor egy rétre kitekintve egy távoli ravaszdit pillantottam meg. 


Fedezékbe húzódtam és figyeltem a mozgását. Meglepetésemre felém indult.  Már kivehettem, hogy valamit hoz a szájában.


Tovább közeledett. A magasra nőtt vadvirágok miatt kétséges volt, hogy lesz-e éles kép róla?


Szerencsémre a kitaposott útra ért és felém fordult. Kattintottam, de addigra már észrevett és hanyatt-homlok elmenekült. A képe viszont megmaradt.


Bundája a nedves fűtől csapzott volt, egyik szeme valahogy megsérülhetett és jobbról-balról egy-egy pocok lógott ki a szájából.


A sovány zsákmányt a kölykeinek szánta, amelyek már igencsak kamasz korban lehetnek. De szeretnék néhány fotót róluk! Ahhoz viszont meg kellene találnom őket!

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a beszámolót...Nagyon szeretem nézni és olvasni a beszámolót...További jó fotózást és írásokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Vera. Örülök, hogy tetszik a blogom. Önnek is hasonló jókat kívánok.

      Törlés