Kicsi őzek

Nemrégiben a határt járva meglepődve láttam, hogy már teljes virágzásban áll a napraforgó. Önmagában megunt fotótéma lenne, de egy őzbakkal együtt jól mutat. 

Amikor ma hajnalban ismét fotósétára indultam, valami hasonló fotóra vágytam, csak közelebbi őzzel az előtérben. Persze a természetfotózás nem kívánságműsor, az éppen akkor arra járó őz csak egy suta volt, az is jó távol maradt tőlem.

Egy kis lucerna tábla felé igyekeztem, hátha sikerül egy legelésző őzikével találkoznom. Odaérve már csak egy keskeny vágatlan csíkot találtam, benne egy nyakig elmerült bakocskával. Lassan kifelé tartott. Néhány percet vártam rá, amíg megmutatta magát.

Néhány pillanatig bámult rám, aztán eliramodott. Tovább haladtam egy bokros-fás ligetes mező felé.

Néhány széna bálától eltekintve üresnek tűnt, de aztán megpillantottam egy kicsi gidát.

Nem volt egyedül, a testvérkéje is előjött a bála mögül. Mialatt legelésztek, közelebb óvakodtam hozzájuk és a jó perspektíva érdekében hasra vetettem magam. Hol az egyik, hol a másik emelte fel a fejét.

Próbáltam közelebb kúszni hozzájuk, de csak lassan haladhattam, nehogy elriasszam őket. Hirtelen mégis megugrottak, ha nem is miattam.

Megvártam, amíg egy terebélyes bokor mögött eltűntek és annak fedezékében eléjük lopóztam. Hason fekve vártam, hogy a csalitosból előtűnve felém jöjjenek. Szerencsére bevált a számításom!

Az első képen még bezavart valami fűszál, de aztán sikerült egy szép portrét készítenem. 

Olyan közel jöttek, hogy vissza kellett húznom az objektívet és mégis lemaradt a kicsi lába.

Szerencsémre gyanútlanok maradtak és adtak még javítási lehetőséget.

Szép békésen folytatták a legelészést a közelemben. 

Közelebbre már nem tudtam zoomolni.

Belém villant a gondolat: ha még jobban közelednek, akkor át kell váltanom egy határoló kapcsolót, azt meg nem fogom tudni észrevétlenül megtenni! 

Erre végül nem került sor, de egyre inkább ellenfénybe tartottak. 

Hasmánt fekve igyekeztem feltűnés nélkül utánuk fordulni. Szórakoztató látványt nyújthattam, de szerencsére nem volt szemlélőm.

Már csaknem kitekeredtem, amikor mégis visszamentek a jó fénybe. A talajtorna mutatványom végül gyanút kelthetett, mert már egyenesen engem néztek.

Egyikük még a nyelvét is rám nyújtotta. Tán csak nem csúfolódik a kicsike?

A legszebb pillanat az volt, amikor a két kis csöppség beállt egy közös fotóra. 

Éreztem, hogy lassan elfogy a türelmük és megelégelik a sok kattogtatást. Gyorsan készítettem még egy búcsú portrét.

A gidák beugrottak a nádba, egyikük végleg eltűnt, a másikuk még sokáig tekintgetett kifelé és tán azon gondolkodott, hogy ez a kattogtató valami lenne az ember, akitől anya szerint óvakodni kell?

Bizony, legyél is óvatos a testvérkéddel együtt, mert vannak olyan emberek, akik nem csak békésen kattogtatnak, hanem puskából életveszélyesen durrogtatnak. És ők vannak többen!

Kell-e hangsúlyoznom, hogy mennyire örültem ennek a szívmelengető találkozásnak és a kicsi őzek közelében töltött fél órának. Már nagyon kellett egy kis sikerélmény!