Rövid horányi hétvége

Tamás barátom ismét szép képeket csinált a sziget dámbikáiról. Az elmúlt héten új helyszínen ült lesben és öt alkalomból négyszer látott dámokat. Szombat hajnalban együtt próbálkoztunk. Ahogyan az szinte törvényszerű, kettesben már nem volt szerencsénk, csak a szép napkeltét tudtam fényképezni.

A teleobjektívvel felszerelt nagy gépem tétlenül pihent az állványon.

Hazatérve gyors mozgású, apró madarat láttam a kertünk tujáin keresgélni. Csak nem királyka? Gyorsan előkaptam a mobilomat, kikerestem a sárgafejű királyka énekét a memóriából és elindítottam a halk, cérnavékony hang lejátszását. Szinte hihetetlen, hogy ezt nagyobb távolságból meghallhatták, de kisvártatva már öt madárka repkedett, bújkált a tuják, fenyők lombjában körülöttem, pedig mindenféle álcázás nélkül álltam. Igyekeztem fotózni, de a szűntelen mozgásban lévő piciny királykákat szemmel követni sem volt egyszerű, hátmég lencsevégre kapni őket. A sok életlen képből csupán ezt a kettőt tudom megmutatni.

Ebéd után már hazafelé indultunk. Alig mozdult a kocsi, amikor egy madár szállt a szomszédban álló tölgyfa legfelső ágára. Először szajkónak véltem, de ahogy jobban megnéztem a szélvédő üvegén keresztül, megállapítottam, hogy karvaly. Ritka vendég mifelénk. Kiugrottam az autóból, a csomagtartóból kivettem a fényképezőgépet és igyekeztem közelebb kerülni a szép ragadozó madárhoz, amely már a prédájára koncentrált. Pár pillanat múlva újra szárnyra kapott és zuhanórepülésben bevágott egy kertbe, gondolom, a gyanútlan kis madarak közé.

Örülök, hogy sikerült lefényképeznem ezt a szép ragadozót, de egyben félek is attól, hogy a madáretetőm kis vendégeit fogja majd tizedelni a hosszú tél folyamán.