KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2010. augusztus 2., hétfő

Vödrök és foglyaik

Szegény feleségemet nagy ijedtség érte a hétvégén. A horányi növényházban rendezkedett, s amikor a felmosáshoz fogott volna, két kis béka pislogott rá a vödör mélyéről.

Már az is rejtély, hogy hogyan kerülhettek be a helyiségbe, de hogy a magas oldalfalon át miképpen másztak bele a vödörbe, az már egyenesen felfoghatatlan. Az eléggé nyilvánvaló, hogy az edény alján maradt kevéske víz vonzotta oda őket. Én mindenesetre megörültem a jó lehetőségnek: még mielőtt szabadon engedtem volna a brekuszokat, kihasználtam szorult helyzetüket és készítettem róluk pár felvételt.
Kár, hogy a vödör színe miatt úgy néznek ki, mintha paradicsom szószban úszkálnának. :)


Tavaly is valami ilyesmi fordult elő nálunk, igaz, hogy akkor Turán és egy másik "rettegett" állatkával. A kutyaeledelt a fészer egyik gerendájára függesztett műanyag vödörben tároltuk, hogy ne férjenek hozzá a rágcsálók. A módszer nem vált be. Egy alkalommal négy kisegér csücsült a leemelt edényben a száraz kaja tetején.



Amint látható, itt meg lila színű volt a vödör.

Hasonló esetekre számítva lelkes természetfotósként talán le kellene cserélnem a háztartásunk edényzetét fűzöld színűre? :)

4 megjegyzés:

  1. Nekem direkt tetszik ez szép árnyalat, szerintem jól áll a békáknak:-)

    VálaszTörlés
  2. Szegény Erzsi! A paradicsomszósz békával ötlet annyira nekem sem tetszik, de a kisegerek nagyon cukik, kérek belőlük, mármint kétdimenzóban, ha lehet! :)

    VálaszTörlés
  3. stiglincnek: ha tudnám, hogy nem viccelsz, még el is hinném! Bár, ha egyszer látnék egy ilyen mozaikot tőled, akkor meggyőznél. :)

    VálaszTörlés
  4. katának: remélem, kedvenc ételedet ezután nem ilyen feltéttel fogod kérni. :)

    VálaszTörlés