Emlékezetes baklövéseim

Kedves olvasóim, ne ijedjetek meg! Ezzel a címmel nem életem nagy tévedéseiről, ballépéseiről, melléfogásairól, kudarcairól kívánok önmarcangoló lelkizésbe kezdeni. Egyszerűen az őzbak fotózásaimról akarok írni annak kapcsán, hogy lassan véget ér az őzek üzekedési, azaz nász időszaka. Ilyenkor a hím állatok a szerelmi lázban égve a szokottnál óvatlanabbak, könnyen félrevezethetők és egy alkalmasra hangolt síppal meglepően közelre behívhatók. Ezt a vadászok által kedvelt módszert sikeresen alkalmazom évek óta én is a fotózásukhoz.

Az idei év sok tekintetben rendhagyó. A sok csapadék miatt elgazosodtak az őzek kedvenc tanyájaként ismert rétek, járhatatlanok az oda vezető utak és esősek, sötétek a reggeli órák. Szinte már le is mondtam arról, hogy újabb őzbakos fotós élményeket szerzek ebben a szezonban.

A jó öreg horányi lucernás azonban kisegített. Tamás barátommal szombaton a borongós hajnalban nagy utat bejártunk már, de nem volt szerencsénk. Végül az idén folytonos zavarásnak kitett terület felé vettük az irányt. Úgy háromszáz méternyi a távolságban kergetőző őzeket pillantottunk meg. Öten lehettek. A térdig érő harmatos lucernában megindultunk feléjük. A tábla közepén felejtett beton oszlop körüli ember magasságú csalán bokor jelentett egyedüli fedezéket. Éppen csak elfoglaltuk a helyünket a közelében, amikor a túloldalon megjelent egy terepjáró és egyenesen az őzek felé tartott. Egyszer megállt és a vadászok hívó síp jeleket hallattak. Kis idő múlva még tovább hajtottak és hirtelen lövés dördült. Nem láttuk az állatokat, de úgy gondoltuk, hogy elhibázták a bakot, mert nem szálltak ki, hanem megfordultak és ugyanazon az úton visszafelé indultak.

Közben egy bak felénk indult. Nem tűnt ijedtnek. Szaglászott, nézelődött, nyilvánvalóan a suta nyomát kereste. Nosza, megfújtam a sípot. Felkapta a fejét és a hang irányába fordult. Közeledett. Éppen a vadászok és köztünk volt. Nehogy minket találjanak el! - gondoltuk szinte egyszerre.

A meleg helyzet úgy oldódott meg, hogy az állat hamar felfedezett bennünket a hevenyészett fedezékünkben és elvágtázott. Szerencsénkre lövés nem dördült, csak a mi fényképezőgépeink kattogtak. Az agancsa gyenge ugyan, de az élmény mégis maradandó.

Korábbi képeim közül a katáng virágok között keresgélő bak az egyik legkedvesebb számomra.

Ez az ifjú bak a hívásomra egészen közel óvakodott. Szinte látszik rajta a csalódás.

Ez már egy komolyabb példány. Magam is megijedtem, amikor gerjedelmétől fűtötten búvóhelyemtől alig két méternyire rontott be a bokorba.



Tavaly a szemem láttára két bak kergetett egy sutát a fűzfabokor körül. Szinte bujócskát játszottak talán, mert a bakok nem akartak szembe kerülni egymással.

Az alábbi ifjonc volt az első "áldozatom", akit becsaptam a sípommal. A hajnali köddel fedett virágzó lucernásban úgy jött egyre közelebb, mintha zsinóron húzták volna.

A tavalyi bujócska másik résztvevője alig öt méterre volt tőlem, de nem vett észre, annyira elvette az eszét a szerelem.

Egyszer egy hajnali párviadalnak is szemtanúja voltam, kár, hogy csak messziről.

Üzekedést, kergetőzést sokat láttam, de tényleges párzást megfigyelni nem volt még szerencsém.

Talán majd jövőre!