A korábbi bejegyzésemben elfelejtettem szót ejteni egy, a szigeten megugrasztott igen szép agancsú bakról. Sutájával együtt legelészett, amikor a gáton átnézve megriasztottuk őket. Kár, hogy a gyenge fény miatt csak ilyen minőségű kép sikeredett...
Hétfőn hajnalban Turán próbálkoztam. Nagy kerülővel jutottam el arra a rétre, ahol a korábbi években szép őzeket fotóztam. Nemrég vágták le a nagy füvet. Két suta és egy szép bak legelészett rajta.
Hétfőn hajnalban Turán próbálkoztam. Nagy kerülővel jutottam el arra a rétre, ahol a korábbi években szép őzeket fotóztam. Nemrég vágták le a nagy füvet. Két suta és egy szép bak legelészett rajta.
A bokorsor árnyékába húzódva vártam a fejleményeket. A bak egyik sutától a másikig járt körbe és hajlandóságukat próbálgatta, de nem sok eredménnyel.
Néhány perc után az egyik suta bevette magát a szemközti nádasba, a bak meg láthatóan zavarba jött. Nem tudta eldönteni, hogy menjen, vagy maradjon? Végül követte az első nőstényt és a második - talán féltékenységből - szintén utánuk ment.
Hazafelé tartva valódi üzekedést láttam. Egy szép agancsú bak terelgetett egy sutát. Hirtelen irány váltásokkal tarkított hosszú vágta után percekig mozdulatlanul álldogáltak. Amint mozdult volna suta, a bak elébe állt. Valahogyan mégis megbomlott a patt helyzet és az őzek megiramodtak. Ezt a szép pillanatot sikerült megörökítenem, de aztán eltűntek a szemem elől.
A mai napkelte ismét a réten talált. Felhők takarták a kelő napot és a gyenge fényben egy magányos fiatal őzbakot pillantottam meg úgy száz méterre.
Nem fújtam meg a sípot, mert vártam, hogy kisüssön a nap, de a bak anélkül is felém tartott. Szaglászott, mellső lábával kapálta a földet és folyamatosan közeledett.
Egy náddal szegélyezett bodzabokor volt a fedezékem, az ágak között kézi élesség állítással fotóztam. Úgy látszik, az áhított suta is ott lehetett korábban, mert gyorsította lépteit és hirtelen olyan közelségbe jött, hogy 6 méteren belülre kellett volna állítanom az objektívemet. Enélkül csak egy életlen közeli kép sikeredett és máris lebuktam. Az állat megiramodott, de húsz méternyire még megállt és hitetlenkedve visszanézett.
Jókora utat bejártam még ezután őzeket keresve, de csak a kis bakkal találkoztam újabb két alkalommal. Persze, hiába fújkáltam már a varázssípot, nem tudtam megtéveszteni. Így hát kénytelen- kelletlen tudomásul kellett vennem, hogy végképp lecsengett az idei üzekedési időszak és egy évre ismét eltehetem az őzhívó sípot a láda fiába.
Még egy pillantást vetettem a kastélyra a vadvirágokkal szegélyezett berekből és haza indultam.
Néhány perc után az egyik suta bevette magát a szemközti nádasba, a bak meg láthatóan zavarba jött. Nem tudta eldönteni, hogy menjen, vagy maradjon? Végül követte az első nőstényt és a második - talán féltékenységből - szintén utánuk ment.
Hazafelé tartva valódi üzekedést láttam. Egy szép agancsú bak terelgetett egy sutát. Hirtelen irány váltásokkal tarkított hosszú vágta után percekig mozdulatlanul álldogáltak. Amint mozdult volna suta, a bak elébe állt. Valahogyan mégis megbomlott a patt helyzet és az őzek megiramodtak. Ezt a szép pillanatot sikerült megörökítenem, de aztán eltűntek a szemem elől.
A mai napkelte ismét a réten talált. Felhők takarták a kelő napot és a gyenge fényben egy magányos fiatal őzbakot pillantottam meg úgy száz méterre.
Nem fújtam meg a sípot, mert vártam, hogy kisüssön a nap, de a bak anélkül is felém tartott. Szaglászott, mellső lábával kapálta a földet és folyamatosan közeledett.
Egy náddal szegélyezett bodzabokor volt a fedezékem, az ágak között kézi élesség állítással fotóztam. Úgy látszik, az áhított suta is ott lehetett korábban, mert gyorsította lépteit és hirtelen olyan közelségbe jött, hogy 6 méteren belülre kellett volna állítanom az objektívemet. Enélkül csak egy életlen közeli kép sikeredett és máris lebuktam. Az állat megiramodott, de húsz méternyire még megállt és hitetlenkedve visszanézett.
Jókora utat bejártam még ezután őzeket keresve, de csak a kis bakkal találkoztam újabb két alkalommal. Persze, hiába fújkáltam már a varázssípot, nem tudtam megtéveszteni. Így hát kénytelen- kelletlen tudomásul kellett vennem, hogy végképp lecsengett az idei üzekedési időszak és egy évre ismét eltehetem az őzhívó sípot a láda fiába.
Még egy pillantást vetettem a kastélyra a vadvirágokkal szegélyezett berekből és haza indultam.
Jó kis üzekedős kaland, főleg amikor a bak bent volt a nádban a két sutával..:))
VálaszTörlésJó helyen laksz (lakunk...) , igazából mindig találkozhatunk őzekkel, bár tény hogy az üzekedéskor valóban hihetetlen közel jönnek néha. szia, Miki