Ártalmas barnaság

Van már egy hete is annak, hogy a lesem felé autózva megláttam három ölyvet üldögélni az egyik réten. Egyikük tollazata feltűnően sötétnek látszott, mintha át lett volna ázva. Ez most jött ki az itatómból! Kár, hogy lekéstem a fürdőzését! - bosszankodtam. Mire megálltam és a fényképezőgépemért nyúltam mindhárom madár elrepült.

Tegnap vizet vittem a lesemhez, amikor ismét megpillantottam a sötétbarna ölyvet a földön. Ahogy közeledtem feléje, gyalogszerrel igyekezett távol maradni és befutott a magas fűbe. A fotómasinát kézbe véve kiugrottam a kocsiból és utána eredtem. Néhány szárnycsapással tovább menekült. A vakító napsütésben szinte feketének tűnt a szárnya. Talán csak nem holló? A csőrét a nagy távolságból nem láttam tisztán. Mentem utána, de a madár újra szárnyat bontott. Most már tényleg elrepül! - gondoltam, de nem, csak egy ezüstfa bokorig jutott, ahol bebújt a kesze-kusza ágak közé. Csak valami sérült madár lehet, ez már biztos, de miféle? - ösztönzött további kutatásra a kíváncsiság. Körbejártam a bokrot és a sűrűben megpillantottam a lapuló madarat. Egy ölyv szemei csillogtak rám az ágak közül.

Más szögből akadálytalanabbul fotózhattam. Itt már látszott szokatlan barnasága.

Nyugodtan tűrte, hogy karnyújtásnyira megközelítsem. 

Egy másik helyről nagyobb rálátás nyílott és látszott, hogy a tollazata furcsán csillog, mintha befestették volna.

Miközben fotóztam, azon tűnődtem, hogy vajon mi történhetett vele?

Utat engedtem neki, már széttárta a szárnyait, vártam, hogy elrepüljön, de maradt.

Búcsúzóul még egy portrét készítettem róla, oldalról.

Eddigre már világossá vált számomra, hogy a madár beteg, állatorvosi segítségre szorul, de ahhoz először meg kellene fogni. Csakhogy ez egy ragadozó, éles csőrrel és karmokkal felfegyverkezve, melyekkel még legyengülten is komoly sebeket ejthetne rajtam. A kocsiban van egy munkakesztyű, meg egy pokróc, amelyet rádobhatnék, elmegyek értük! - határoztam el. Sajnos, mire mindezekkel felszerelkezve visszatértem, az ölyv eltűnt. Csak a fotók maradtak utána, meg egy rossz érzés itt belül, hogy segítenem kellett volna rajta, mint  egy ölyvön 2012-ben.

A képeket feltöltöttem a facebookra, madarászoktól kérve támogatást. Többek véleménye az volt, hogy nem ölyvvel, hanem egy ritka, sötét színezetű barna réti héjával hozott össze a sors, melynek valami módon - emberi felelőtlenség következtében - összeolajozódott a tollazata. Egy madármentő szerint így nincs esélye a túlélésre.

Emberek! Bánjunk óvatosabban a vegyszerekkel a szabadban!