Végtelenül szerencsésnek érzem magam, mert bármikor kiülhetek az itatómhoz, ha kedvem szottyan. Még akkor sem unatkozom, ha egyetlen madár sem érkezik, hiszen valami azért mindig történik. Figyelhetem a hangyák vonulását, a méhek, darazsak és szitakötők zsongását a víz körül, vagy éppen a pillangók szemgyönyörködtető csapongását, amint átröppennek a lesem előtt. Aztán előbb-utóbb megjelennek a cinegék és példájukon felbátorodva a többi madár is. Csak akkor áll be a halálos csend, ha karvaly leselkedik a közelben.
Bár lassan hivatalosan is itt az ősz, szeptember eddig napfényes, gyönyörű idővel kényeztetett bennünket. Igyekeztem minél több fotózásra kihasználni az indián nyarat. Az alábbiakban az utóbbi két hét terméséből szemezgetek.
Az élelmes szajkók az elsők között kukkantanak be hozzám, ellenőrzik a megszokott etető helyeket és számolatlanul tömik magukba a napraforgó szemeket.
A vadgerlék sajnos már elköltöztek, az örvös galambok viszont még maradtak. Nehézkes szárnysuhogással jelennek meg, leülnek a nagy nyárfa ágára és várnak. Kitartóan kutatják, hogy biztonságban vannak-e és csak óvatos körültekintéssel közelítenek a vízhez. Ott aztán jól teleszívják magukat és már repülnek is tovább.
A félénk vörösbegyek a napokban szép számban mutatkoztak nálam, nagy örömömre.
Az itatómnál ritka vendégnek számítanak az egyébként vízkedvelő barátposzáták. Egy kis tojó azért megmutatta szépségét.
Valahol a közelben fészkel egy nagy fakopáncs pár. Gyakran meglátogatnak, télen a napraforgó miatt, nyáron a szomjukat oltják nálam.
Állandó téli látogatóim a csuszkák, mostanában egyikük csak véletlenül járhatott nálam, de a szokott helyén megtalálta a szotyit.
A szajkók imádnak strandolni és ázottan igen mókásak.
Egyik délután csízek csapata okozott kellemes meglepetést, hiszen ők általában csak télen költöznek hozzánk. Korai megjelenésük talán hosszú telet jósol?
Ugyancsak vonuló vendégek a kormos légykapók.
Szerencsére a karvalyok nem csak riogatják a kis madaraimat, de gyakran jönnek hozzám inni és fürödni is.
A nyári szünet után a fácánjaim is visszatértek.
Egyik este tovább maradtam a szokottnál. Az egyik kedvenc fotóm készült ekkor egy megkésve érkezett vörösbegyről.
Karvalyokból bőven jutott ezen az őszön. Volt olyan délután, amikor a hím és a tojó felváltva jöttek-mentek. Néhány kép karvalynéről...
... illetve karvaly úrról.
A legnagyobb meglepetés tegnap ért: egy régen látott gyönyörű héja szállt le az itatóm szélére, majd begyalogolt a vízbe és ott másfél órán keresztül áztatta magát, miközben prédára lesett. Ezúttal nem volt kedve fürödni. Természetesen síri csönd honolt miatta, egyetlen madár sem mutatkozott. Végül két szemtelen szajkó kezdte biztonságos távolságból hangos recsegéssel szidalmazni, mire felocsúdott és elröpült.
A magamfajta fotós mindig elégedetlen. Most azért, mert a héja hosszú (és már-már unalmas) ottléte alatt semmi látványosat nem csinált. Pedig foghatott volna egy egeret és pózolhatott volna vele, mint ahogyan a nálamnál sokkal szerencsésebb fotós vendégem esetében évekkel ezelőtt tette. 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése