Főhajtás

Bevallom, nem lelkesedem túlságosan az épület fotózásért. Elkedvetlenít a gondolat, hogy bárki éppen úgy le tudja fotózni a templomot, színházat, emlékművet, mint én és a kép hatása is inkább az építész érdeme lesz, mint a fotósé. Éppen ezért eddig nem is kerestem az efféle kihívásokat.

Szombaton mégis egy ilyen kalandra indultunk Piliscsabára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre. Barátom lánya ugyanis nemrég kezdte meg itt a tanulmányait és kiváncsiak voltunk az intézményre. A soká halogatott látogatásnak szomorú aktualitást adott, hogy a Bölcsészettudományi Kar világhírű épületegyüttesének megálmodója és tervezőinek legnevesebbje, Makovecz Imre szeptember végén elhunyt és éppen aznap temették.

Nem tudtuk, hogy beengednek-e egyáltalán, de kár volt aggódnunk, az egyetem tárt kapukkal várt bennünket. Egyszerűen behajtottunk, leparkoltunk és máris megkezdtük sétánkat a különleges épületek között.

Hétvége lévén úgyszólván senkivel sem találkoztunk.

Sok torony, de mindegyik különbözik a másiktól.

A talán legjellegzetesebb Makovecz épület, a Stephaneum  1997-2001 között a Millenium tiszteletére épült.

Az egymásba rogyó kupolák,

a hátrafelé dűlő homlokzat,

a szárnyas torony...

... első pillantásra talán meghökkentik a magunkfajta, vízszinteshez, függőlegeshez és unalmas derékszögekhez szokott laikusokat, mégis megszereti az ember ezt a látványt és természetesnek találja. Jó itt sétálni és gyönyörködni.

A legnagyobb hatást mégis a belső tér tette ránk, miután benyitottunk és senki nem firtatta illetékességünket.

Mintha egy erdő hatalmas fáinak lombja alatt sétálnánk emelkedett lélekkel.

Úgy felbátorodtunk, hogy még a nagy előadótermet is megcsodáltuk a felső szinten.

Aznap, október 8-án, Makovecz Imre temetésének napján az egész Kárpát-medencében 20 órakor mécsesgyújtással emlékeztek rá az általa tervezett épületeknél. Legyen ez a szerény bejegyzés az én tisztelgésem a nagy építész emléke előtt.