Apaj, avagy a netes kapcsolatok

Érdekesek az internetes kapcsolatok. Egymást személyesen nem is ismerő emberek között csupán a netes megnyilvánulások alapján rokon- és ellenszenv egyaránt kialakulhat. Sok barátot a világháló jóvoltából szereztem, ugyanakkor egy esetben valós, vagy vélt sérelmem miatt én  kellemetlenkedtem másoknak. Ezt így utólag már nagyon sajnálom.

Az alábbi sztoriban három állandó olvasómnak van szerepe. Kettejüket személyesen (még) nem ismerem. Közös jellemzőjük, hogy természetfotósok és blogot vezetnek. Én is rendszeres olvasójuk vagyok.

Eduardo B. szinte csak madarakat fényképez, csodálatosan. Az ő blogjában olvastam először az apaji halastavakról.

B. Gábor mindent fényképez, aminek a természethez köze van. Szeretem a képeit és ő is gyakran kommentálja a posztjaimat. Felajánlotta, hogy megfelelő információkkal segíti Apajra jutásomat.

A napokban megírta, hogy leeresztik az egyik tavat, sok különféle madár várható és részletes útleírással is ellátott, hogy a jelöletlen földúton odataláljak.

A harmadik szereplő M. Szilárd, turai fotós társam, a netes fórumok hirhedt alakja, számtalanszor letiltott, de újabb és újabb nickneveken mindig visszatérő fenegyerek, akit netes ámokfutásáért sokszor bírálok, de aki a személyes kapcsolatunkban mégis tisztelettudó és némi jóakarattal már-már egészen elfogadható fiatal ember. Bár az életkora alapján apja lehetnék, mindkettőnknek jobb, hogy nem így van... Hogy jót is írjak róla: lelkes madarászként rövid idő alatt sok ritka madárfajt sikerült már lefotóznia és a képei is egyre jobbak. Különös érzéke van a ragadozó madarakhoz, pontosabban a sasokhoz. Természetfotósi igyekezetét nemcsak én, hanem a szerencse is támogatja. Többször vittem már magammal fotós kirándulásaimra. Ezúttal is így volt.

Kora hajnalban indultunk, sötétben értünk a tavak bejáratához. A földúton bizony jó volt Gábor vázlata. A kutyás éjjeliőr nem okvetetlenkedett, készséges útmutatása alapján gyorsan megtaláltuk a leeresztett tavat. Ki is néztük a sátraink helyét a zsilip közelében, majd tovább hajtottunk a kilátóhoz. Ott vártuk meg az elbűvölő pirkadatot.

Siettünk visszafelé, hogy időben elrejtőzzünk, de egy pillantást még vetettünk a környékre a hajnali fényben.

A kezdődő világosságban észrevettük, hogy a kinézett leshely közelében egy pótkocsis traktor parkol. Eszembe jutott Gábor figyelmeztetése, hogy halászásra is van esély, bizonyára arra vár ez a munkagép. Kényszerűségből változtattunk a terven. Szilárd a zsiliphez közelebb telepedett le, én tőle kb. húsz méterre a tó másik végén állítottam fel a sátram az iszapos, hatalmas tavi kagylókkal teli mederben.

A halgazdaság emberei a madarakat sűrű robbantgatások zajával igyekeznek távol tartani a tavak halállományától. Mellettem is állt egy PB palackos "ágyú". Nem esett volna jól, ha megszólal...

A zsilip közelében gyülekeztek már a szürkegémek. Mégiscsak oda kellett volna ülni... A közelemben semmi sem történt. Sokáig kellett várnom az első pár cankó megérkezésére.

Éppen őket fényképeztem, amikor megszólalt a telefonom. Szilárd hívott, de csak nem veszem fel, mikor végre kapás van! Később hívtam vissza. Láttad a sast? - kérdezte. Én nem láttam, mert éppen cankóztam. - mondtam dühösen. A későbbiekben még feltűnt pár sárszalonka, de hiába vártam, hogy a nád mellől felém jöjjenek. Csak a cankók jöttek-mentek.

Újabb óra múltán is csak ugyanők mutatkoztak.

Fél kilenc felé aztán megjöttek a halászok. A hangoskodó vidám emberek mellig érő csizmáikban beálltak a mederbe, kifektették a hálóikat és meghúzták azt a sávot, ahol korábban a szürkegémek hada próbálkozott. Persze addigra már egyetlen madár sem maradt a közelben. Nem is tértek vissza. A munkások viszont tovább dolgoztak. Tizenegykor beláttuk, hogy nincs értelme várakoznunk. Szedtük a sátorfánkat és a toronyból nappali fénynél is megszemléltük a hatalmas tórendszert. Ez csak egy kis részlete.

Szilárddal egyetértettünk abban, hogy nagyszerű hely ez, rengeteg sok madárral. Érdemes lenne ide járni, de nekünk túl messze van. A halászok nélkül mi is szerencsések lehettünk volna. Bár Szilárd szerintem nem panaszkodhat, a sasok nagy barátja most is megkapta kedvencét. Olyan közel repült hozzá a réti sas, hogy a 600 mm-en már csak darabokban fényképezhette. :) Felhatalmazott, hogy az alábbi képeit közreadjam.

Köszönet illeti megnevezett fotós barátaimat. Eduardot azért, mert képeivel kedvet csinált az apaji látogatáshoz, Gábort a részletekre kiterjedő, alapos információért és a pontos útbaigazításért.

Szilárdot miért is? Ja, hogy elkísért az útra :) és lefényképezte helyettem az elszalasztott rétisast. :)

Bár nem tisztem a reklámozás, a kiváncsiak kedvéért:
Eduardo blogja: http://eduardo-bird-watcher.blogspot.com/

Gábor blogja: http://balicsga.blogspot.com/